Magyar-Hon-Lap

Surján László mesesorozatának befejező része egy mulatságos félreértésből indul: egy szolgabírót „ganaj embernek” neveznek, amit ő dicséretnek hisz…

Bizony ezekre kell nagyon büszkének lennünk!

Abszurd hasonlattal lepte meg nemrég a Mandiner az olvasóit: képzeljük el, hogy 2025-ben felkeres a rendőrség valakit azzal, hogy nyolcvan éve a nagyapja megúszta a deportálást, „de most kijavítjuk a hibát, és agyonlőjük magát”. A logika azonban létezik: a Beneš-dekrétumok ürügyén ma is koboznak el földeket a magyaroktól Szlovákiában.

Surján László meséjének folytatása Gábrisról, aki egy jó prikulics, vagyis természetfeletti képességekkel rendelkező lény. Éjszakánként farkas alakban védi faluját a tolvajoktól, így ott szinte teljesen megszűnnek a bűnesetek. Az új szolgabíró azonban gyanút fog: szerinte épp az a gyanús, hogy csak Felfaluban nincs lopás, ezért ott keresi a bűnösöket.

Elsőre talán fura a párosítás, de végül is cseppet sem lehetetlen. Nézzük tételesen!

A pragmatikus radikalizmust egy olyan közösségorientált iránytű, amelynek célja a politikai lehetőségek maximális, bátor kihasználása, továbbá a közösség létére és biztonságára kockázatot jelentő válsághelyzetek elkerülése, annak esetleges bekövetkezte után pedig az eszkaláció csillapítása – ameddig csak lehetséges, a jog eszközeivel.

Surján László meséje egy fiúról szól, akit mindenki csak Prikulicsnak hív, noha ő maga sem tudja, mit jelent ez…

Sosem késő tanulni, tájékozódni, megismerni a hagyományos kisközösségek életét.

Két olyan makrocsoport létezik a világban – a keresztényeké és a fehér emberé –, amely nyugaton intellektuális elnyomásnak és rendszerszintű diszkriminációnak, egyes harmadik világbeli országokban pedig fizikai üldöztetésnek van kitéve. Mint annyi mindenben, e területen is Donald Trump elnöksége hozhat változást.