1993. június 20-án Miskolcon részt vettem négy lengyel minorita pappá szentelésén. Tévesen bár, de úgy emlékeztem, hogy egyikük Bogdan Adamczyk volt. Valójában évekkel később kerültünk közelebbi ismeretségbe: együtt szerepeltünk egy konferencián Miskolcon. Bogdan atya a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Minorita templom plébánosaként és rendházfőnökként, életének 56. és papságának 27. évében 2021. április 9-én, délután az Örökkévalóságba költözött. Útjaink ezalatt a 27 év alatt többször találkoztak. Papi munkája annyira Kárpát-medencei, mintha nem is léteznének határok ezen a területen. Szolgált Szlovákiában, Magyarországon és Romániában. Nem csoda, hogy csatlakozott a Kárpát-medencei megbékélést szorgalmazó mozgalmunkhoz is. Minoritaként szívén viselte Isten Szolgája, P. Kelemen Didák boldoggá avatásának ügyét, és próbálta kideríteni rendtársának, P. Wojciech Topoliński generális posztulátornak sorsát is, akit a II. világháború során a németek gyalázatos módon meggyilkoltak. E munkájában társa volt Dobos Marianne, aki halála kapcsán a következőket írta számomra, illetve a Magyar-Hon-Lap olvasóinak:
Április hatodikán megérkezett a PPKE Mártírok és embermentők című konferencia előadásaiból készített kötet korrektúrája, benne Bogdan Adamczyk OFM Conv PhD előadásával. Úgy éreztem itt van az üzenet. Lesz csodálatos gyógyulás!
Hiszen csodára várunk a XVIII. és a XX. századi, magyar és lengyel minorita szerzetes boldoggá avatásához. A két szakrális nemzetállam közös ünnepéhez: a hitvalló és a mártír oltárra emeléséhez hiányzik a csoda. Hinni kezdtem, hogy itt a pillanat. Kelemen Didák és Wojciech Topoliński megmentik életrajz írójukat.
Igen ez Bogdan! Ilyen Bogdan szerzetesi élete. És bízni kezdtem, akkor is, amikor szerdán, 7-én délben jöttek a telefonok és sms üzenetek azoktól, akikkel bár virtuálisan csak, de körül álltuk, és virrasztottunk betegágya mellett: „Már csak percei vannak.” Majd este a következő: „Még él! Dobog a szíve!” A szegedi kórház orvosai és ápolói heroikus küzdelmet vívtak életéért. Minden köszönet, dicséret és hála megilleti őket. Velük küzdött a rövid, mindössze 56 évnyi életében már sok-sok testi és lelki szenvedést elviselt nagy harcos, Bogdan atya is. Egyre nagyobb remény volt a lelkemben a teljes reménytelenség közben.
Az Úr másként döntött. Hazahívta.
Lehet, hogy ezzel Didák és Wojciech atyák azt jelzik, hogy az Égi Hazában a magyar, a lengyel, és a március 4-től a magyar-lengyel kettős állampolgár Bogdan együtt erősebb közben járói lesznek Közép-Európának.
Emlékezzünk rá az előadásának olvasásával!
Az előadás régiónk egyik legszörnyűbb időszakát, a két nagyhatalom közé szorult lengyelek történelmének egyik legszörnyűbb napjait idézi.
Adamczyk atya halál érthetően gyászt, fájdalmat jelent mindenkinek, aki ismerte. Ám a halál egyben égi születésnap is, és ezt ünnepi lélekkel és reménnyel eltelve élhetjük meg, hiszen régiónknak talán soha nem volt akkora szüksége égi pártfogásra, mint ezekben az években, amikor az emberi természet alapjait rongáló eszmerendszer a XXI. század minden technikai eszközének birtokában próbálja átalakítani a gondolkodásunkat. A lengyelek mártírok tízezreinek vére által ellenálltak kiirtásuk akkori tervezőinek. Most nem véres a harc, de talán épp ezért hatékonyabb a támadás. Bogdán atya odaföntről is segíts!
Surján László
