kinek szoros, kinek tág. /Lám, énnekem a világ/se nem szoros, se nem tág – folytatódik aztán az ének, s de másként, mint a nem is olyan régen idézett Szilágyi Domokos versben. S valahogy ilyen (olyan se-se) kellene, hogy legyen, ha nem akarunk belebolondulni az egészbe. Eszméletlen információ és dezinformáció áradat zúdul ránk a nap minden percében és bizony meg kell tanulnunk úgy élni ebben a folyamatosan nyomuló és a teljes befolyásolásunkat elérni akaró környezetben, hogy tájékozottak is legyünk, de elménk is ép maradjon. Hisz nagyapáink életében is volt egy-két világégés, tombolt a mindenféle előjelű izmusok rettenete, de valahogy a mindennapi, békebeli élet sokkal nyugodtabb volt. Mert nem tudtak mindenről, ami a világban történik, nem ömlött be mindenhonnan a kéretlen híráradat. Ma már azt is tudnunk „kell”, hogy melyik pillanat-celeb melyik kedvenc ölebének éppen milyen erotikus kutyaálma volt.
Néha irgalmatlan viszketegség éri utol az embert, hogy elrohanjon Budapestre, Bukarestbe, Brüsszelbe, Washingtonba, Kijevbe, Moszkvába, vagy akárhová és rendet vágjon, megszorongasson egy-két „okos” fej alatti nyakat. Aztán rájön, hogy ez nem megy és egy nagy sóhajtás után megpróbál valamire való – azaz társadalmilag is felelős – életet élni. Ott, ahol van.
Mert ám az sem mindegy, hogy hol van. Most épp Békés megyéről olvashatjuk, hogya természetes fogyás majdnem kétszerese az országosnak, folyamatosan csökken a népesség. A jövedelmek is szóródnak. Ha az országos átlag például mondjuk 400 ezer, ez Pesten 500, Szabolcsban pedig 280 ezer! Vagy, Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 8751 euróra emelkedett, de ez Budapesten 11293 euro, Szabolcsban meg 6790! Az ország egyes területein viszont a túlélés lehet a tét. A legrosszabb helyzetben Békés megye van, az ott élők alig 28,4 %-a él a legközelebbi kórházhoz képest negyedórás mentős úton belül.
E sokkoló adatok fényében nem csoda, hogy a kormányunk a vidék Magyarországát célozta meg a jövendőbeli fejlesztési pénzekkel. Amelyek megérkezéséhez viszont egy-két „belga” gigát lehet, hogy mégis meg kellene szorongatni, mert onnan bizony nehéztüzérséggel lőnek erre.
Főleg, mert olyan idők jönnek, amikor legény kell a gátra – mondta minap egy interjúban Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem közpénzügytan-professzora, aki elemzésében optimista ugyan, de figyelmeztet is, hogy a magyar kormánynak iszonyúan észnél kell lenni, mert bár a fő csapások jók, de a kiskapuk keresése is folyamatos azok részéről, akik az ország nehéz helyzetét kihasználva saját profit pecsenyéjüket sütögetnék nehezen életben tartott tüzünkön. Azt akarják, hogy adjuk fel a nem szokásos gazdaság- és társadalompolitikánkat, igazodjunk a neoliberális elvekhez, adjuk fel a nehezen kiharcolt energiabiztonságunkat. Ésszerű takarékoskodásra és nagyfokú körültekintésre van tehát szükség. Most nem a növekedés a tét, hanem a túlélés. Minden magyarnak az, hisz egykor István, a király, a későbbi szent nem csonkaországot bízott Szűz Máriára, hanem az egész Kárpát-medencét belakó magyarjait, ahol egy ember „jaj Istenem”-je mindannyiunkat érint.
