Orbán Viktor indiai bejegyzései felkeltették a hírolvasók figyelmét a világ legnépesebb országa iránt. Ázsián belül eddig főleg a Közel-Kelet és Kína állt a közérdeklődés fókuszában. A kormányfő közelképei után a magunk részéről madártávlatból, azaz a statisztikák szintjén osztunk meg néhány alapinformációt a szubkontinensről.

Oswald Spengler a nyolc magascivilizáció egyikének nevezte Indiát. A közel másfélmilliárd lakossal, hazánknál harmincötször nagyobb területtel és hatezer éves történelemmel bíró országról átfogó ismeretterjesztő cikket készíteni lehetetlen. Az alábbi írásnak sem ez a célja, hanem csak az, hogy ne járjunk úgy, mint a Belmondo alakította Stephane Margelle, a Kellemes húsvéti ünnepeket! újgazdag főhőse, akinek Indiáról csupán Gandhi és a curry jutott eszébe.

Földrajzi érdekességek

Bár India 2023 óta a világ legnépesebb országa, területét tekintve a maga bő hárommillió négyzetkilométerével csak a hetedik. Ebből kikövetkeztethető, hogy igen magas népsűrűséggel rendelkezik, amire majd alább térünk ki. Geográfiai értelemben maga India egy szubkontinens, ugyanis 75 millió évvel ezelőtt a déli őskontinensről, Gondwanáról vált le, majd ütközött neki az eurázsiai tektonikus lemeznek.

Ebből a randevúból származik a Himalája, aminek köszönhetően India ma egy természetes határokkal körülvett ország, amelynek kontúrjai egy egyszerű domborzati térképen is megrajzolhatók – hasonlóan Spanyolországhoz vagy a mi történelmi Magyarországunkhoz.

Indiát három nagy földrajzi régió dominálja: északkeleten a Gangesz-menti síkság, északnyugaton a Thar-sivatag, az ország nagy részét pedig a Dekkán-fennsík fedi le. (A három nagyrégiót elválasztó hegységek nevére most nem térnék ki.) Földrajzilag a Gangesz nyugati „párja”, az Indus folyó és vidéke is az Indiai-félszigethez tartozik, ez a térség azonban most Pakisztán része.

Hatalmas kiterjedtsége és változatos természeti viszonyai miatt Indiában hat éghajlati zónát is megkülönböztethetünk, a hegyvidékitől a száraz sivatagin át a trópusiig. Mivel a Himalája útját állja a hideg északi szeleknek, az ország jelentős részén egész évben lehetséges a mezőgazdasági termelés.

Etnikumok és vallások

Miközben Európában már két-három etnikum jelenlétekor is multikulturális társadalomról beszélünk, India joggal szolgálhat rá erre a jelzőre, hiszen az ország több mint kétezer etnikumnak ad otthont. Ezek jelentős része kicsiny, adott esetekben akár kihalástól is fenyegetett törzsi csoport. Mivel azonban a népszámlálás során a nemzetiségi hovatartozást nem regisztrálják, csak különféle becslésekre hagyatkozhatunk a létszámukat illetően.

Az áttekinthetőséget azonban megkönnyíti, hogy a népesség döntő hányada nagyobb, úgynevezett etno-lingvisztikai csoportokba is besorolható. Lényegében három ilyen csoportról beszélhetünk, amelyek szállásterületei jól elkülöníthetők egymástól.

India déli részén a félsziget legrégebbi – de több kutatás szerint szintén bevándorolt – őslakosai, a sötét bőrű dravidák élnek. Ők ma az alsó kasztokba tartoznak, és a népesség egyötödét teszik ki. Dravidák például a Sri Lanka-i hírekből ismert tamilok.

India legnépesebb etno-lingvisztikai csoportját az indo-árják adják, akik a hivatalos történészi álláspont szerint a Kr. e. 2. században érkeztek hódítókként a szubkontinensre, leigázva a dravidákat. Az indo-árják adják az ország lakosságának háromnegyedét.

A harmadik, arányában legkisebb népesség a tibeti-burmai nyelvet beszéli. India északi részén, a Kasmírral szomszédos ladaki régióban, valamint a Kína, Bhután, Banglades és Mianmar által behatárolt Északkelet-Indiában élnek, amelyet az ország többi részével csak egy korridor köt össze.

Ami a vallási összetételt illeti, néhány földrajzi perifériát leszámítva mindenhol a hindu vallás követői vannak többségben, akik országosan a népesség 80 százalékát adják.

Őket 14 százalékkal a muszlimok követik, akik a kasmíri régióban élnek egy tömbben, az ottani népesség többségét alkotva (mint ismert, Kasmír területén Pakisztán és India osztozik, a régió hovatartozása mai napig komoly államközi konfliktusok forrása).

2-3 százalékot tesznek ki a keresztények, akiket már az újkorban térítettek meg a britek, illetve az amerikaiak. Ők az említett Északkelet-Indiában élnek, amelynek egyes térségeiben relatív vagy abszolút többséget alkotnak. A mongol etnikumú, egykori harcosok leszármazottjai által lakott Nágaföldön például a lakosság 88%-a keresztény, többségében baptista.

A demográfiai rekordok földje

Mint fentebb szó volt róla, India 2023-ban átvette Kínától a glóbusz legnépesebb országának járó címet. Az ENSZ becslése szerint az ország jelenleg 1,4 milliárdos létszáma az évszázad közepén 1,7 milliárd fővel tetőzik, s onnantól apadás várható. Ha nem vesszük figyelembe a világ különféle városállamait, India az egyik legnagyobb népsűrűségű országnak tekinthető (492 fő/km²). Természetesen ez a népesség – figyelembe véve a már említett rendkívül változatos éghajlatot – nem egyenletesen oszlik el az országban, hanem főleg a nagyvárosokban, valamint a Gangesz-medencében koncentrálódik.

Korunkban az egyik legtipikusabb népesedési sajátosság az erőteljes urbanizáció, s India e tekintetben is elképesztő rekordokat tartogat a jövőre nézve.

Jelenleg a világ legnépesebb városa – agglomerációval együtt – a 37 milliós Tokió, nyomában az indiai Delhivel, ahol napjainkban 29 millió lakos él; a húszmilliós Mumbainak a hetedik hely jutott. Becslések szerint azonban ez utóbbi 2050-re – 42 millió városlakóval – átveszi a vezető helyet Tokiótól, míg a 36 milliós Delhi változatlanul a második marad.

Az indiai megapoliszokat kimagasló helyi népsűrűség (magyarul túlzsúfoltság) jellemzi, ennek értéke általában négyzetkilométerenként nyolcezer fő körül mozog. Ugyanez az érték New Yorkban 1700, a jóval sűrűbben lakott Budapesten 3200, a gyakorlatilag teljesen beépített Londonban pedig 5600.

Szinten tartott gyermekvállalás

Mint említettük, az előreszámítások révén már belátható közelségbe került az indiai népességnövekedési periódus vége. Ez a csökkenő termékenység következménye.

A mutató értéke a hatvanas években még hat körül volt – ekkor írta helyszíni tapasztalatai alapján Paul R. Erlich híres-hírhedt The population bomb című könyvet –, 2020-ra azonban már a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es érték alá esett.

A folyamatot a születésszámok is tükrözik. Ha megnézzük India korfáját, már nem egy piramis alakú, hanem egy alul enyhén keskenyedő formát láthatunk. Addig a pontig azonban, amíg a születések száma alulmúlja a halálozásokét, még évtizedeknek kell eltelniük, ahogy azt Kína vagy éppen Magyarország esetében is láthattuk; az előbbiben négy, hazánkban pedig két évtized kellett a 2,1-es termékenység elérése után ahhoz, hogy csökkenjen a népesség.

Érdekes, hogy az indiai korfa akkor is a gyermekvállalás csökkenéséről tanúskodik, ha azt csak az egyes vallási csoportokra vetítjük ki. Vagyis a trend az ország egészére jellemző, a muszlimokat is beleértve.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy mindenhol a reprodukciós szint alá esett volna a termékenység, ugyanis a csökkenés és az aktuális értékszint két különböző dolog. A közelmúltban még látványosan elkülönültek e tekintetben a nagyrégiók: délen, a nagyrészt dravida többségű területen a 2,1-es szint alatt, északabbra pedig afelett volt a termékenység, kiugró értékeket felmutatva a magasabb írástudatlansággal jellemezhető területeken (amelyek érdekes módon nem a déli őslakos területeken találhatók).

Napjainkban viszont már gyakorlatilag csak a Gangesz-medencében éri el a gyermekvállalási kedv a népességfenntartáshoz szükséges mértéket. Előbb-utóbb tehát – bár ez ma még hihetetlenül hangzik – India is szembe fog nézni a Távol-Keleten már mindennapos kihívással, az elöregedéssel, s annak minden gyakorlati következményével.

Csepeli Kálmán

Térkép forrása: https://www.reddit.com/r/MapPorn/