Hídverések

Több mint fél éve indult útjára a Fogadj szívedbe egy Kárpát-medencei települést mozgalom. A Trianonban mesterségesen és erőszakkal szétszakított nemzetrészeknek az Európai Unió keretei közötti újraegyesítésének társadalmi, ha tetszik civil vetülete. Száz év nagy idő, tehát a határokkal elválasztott nemzetrészek egyre kevesebbet tudnak egymásról. Ez a mozgalom ezen szeretne változtatni. A résztvevőknek azt ajánlja, hogy ne országrészekben, hanem településekben gondolkodjanak: a figyelmüket egy-egy konkrét településre irányítsák, amelyet ismernek és szeretnek, ahonnan esetleg felmenőik származnak, vagy amelynek az értékeit épp most próbálják feltárni.

Itt az ideje, hogy beszámoljunk: hova is jutottunk tavaly december óta.

A Kárpát-medencében mintegy tizenkétezer települést tartunk számon. Ezek közül jelenleg 1150-hez kötődik valaki, közel járunk tehát a tíz százalékhoz. Mintegy kilencszázötven ember vesz részt ebben a „hídverésben”. A legtöbben családi kapcsolataikkal, gyökereikkel indokolták a település választást. Meglepetésre voltak, akik saját lakóhelyüket jelölték meg. Ezt is elfogadtuk, hiszen a lokálpatriotizmus megtartó erő. Ráadásul nem lehet megindultság nélkül olvasni, ha valaki Kárpátaljáról, ahonnan oly sokan távoznak a messzeségbe, azt írja: „Drága lakóhelyem”, vagy „Szülőfalvam”.

A legtöbben hosszabban vagy rövidebben megindokolták a döntésüket, de még kevesen írtak ennél többet. A szívünkbe fogadás komoly érdeklődést is jelent és azt, hogy a településre vonatkozó ismereteinket megosztjuk másokkal. Erre jó példa például a kárpátaljai Szürte. Sturmné Tomka Erzsébet ismertetőjében bukkantunk a szürtei nemzeti összetartozás szívet melengető emlékművére. A felirata is figyelemre méltó: Segítsd meg népedet, / áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké! (Zsolt 28,9).

Azt gondoltuk, hogy az iránt a mintegy két megyényi terület iránt, amit Trianonban Lengyelországnak ítéltek, kevesen érdeklődnek majd. Tévedtünk. Ráadásul például Alsóláposról egész kis tanulmány született. Aki elolvassa, biztosan kedvet kap megnézni.

Szeretnénk, ha nemcsak azok kapcsolódnának be a hídverésbe, akiket rokonaik kötnek valahová vagy akik kirándulva szerettek meg egy-egy falut, hanem azok is, akiknek eddig semmi kapcsolatuk nincs. Ahogy a már idézett Sturmné Tomka Erzsébet írta: „Jó érzés kerített hatalmába, ahogy elkezdtem az interneten kutakodni… Most, hogy már néhány info birtokába jutottam a településről, másokat is szívesen meginvitálok erre a felfedező útra.”

Valóban jó érzés egy-egy olyan információra bukkanni, ami meglepő, ami tiszteletet ébreszt az emberben akár a régiek, akár kortársaink iránt. Az alábbiakban bemutatok egy települést, aminek hírét sem hallottam, amíg nem olvastam arról, hogy július első hétvégéjén került sor a XXVI. Hídverő Napokra a Duna neszmélyi és pati oldalán. A rendezvény egy „szellemi, kulturális és szeretethíd a Duna két oldalán élők között” – fogalmazott Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa. Arról is hírt kaptunk, hogy ha az elmúlt 15 év alatt hidat nem is sikerült Neszmélynél verni a Dunán, de készül egy 40 km autózás kiváltó kompjárat Dunaradvány és Neszmély között.

Ez a Dunán átívelő kapcsolat régi vágya az itt élőknek. Magyarország tiszti cím és névtára 1943. és 1944. évi kötetéből tudjuk, hogy Patpuszta (Pat akkori neve) és Almásfüzitő között „géperőre berendezett átkelési szolgálatot” tartott fent Komárom vármegye.

1938 előtt „természetesen” nem járt komp, de ha nem is veszélytelenül, át lehetett jutni a bal partról a jobb partra. Erről a Nemzeti újság 1939. február 7-ei számában olvashatunk. „A nagyszámú ajándékzászló közül, amiket a felszabadult Felvidék városai és intézményei kaptak, talán annak a zászlónak a története a legérdekesebb, amit Soór Pál pat-pusztai cipész kapott. Patpuszta a Duna mellett fekszik, az ógyallai járásban, a volt cseh-szlovák területen, vele szemben terül el Almás-Füzitő. A cseh mozgósítás elrendelése után Soór Pál, a 28 éves kistermetű pat-pusztai suszter arra vállalkozott, hogy mindazokat a magyar legényeket, akik nem akarnak a cseh hadseregben szolgálni, éjnek idején csónakon átszállítja magyar területre. Merész terve mindannyiszor sikerült. A kis suszter Domin Pál pat-pusztai bírót is beavatta a dologba, s a bíró figyelte, mikor szórakozik a cseh határőrség és finánc a korcsmában s a fiával üzengetett Soórnak. Ilyen módon közel 250 embert szállított át a Dunán a cseh mozgósítás első napjaiban. Munkájában még két másik társa: Szabó József és Pézman László is segédkezett, mert olykor három-négy csónakra is szükségük volt. A visszacsatolás után Soór és barátai lelkes magyar asszonyoktól gyönyörű nemzeti zászlót kapták ajándékba, amelybe Soór nevét hímezték bele. A kis cipész a zászlót Marcelháza községnek adta át megőrzés végett. Soór és társai 3-4 holdnyi földet is kaptak, egyelőre csak bérlet címén: de a föld valószínűleg örök tulajdonuk is lesz.”  

Pat a török időkben elnéptelenedett, 1715-ben mindössze nyolc család lakta, 1828-ban 17 háza és 125 lakosa volt. 1965-ben egy gátszakadás miatt vagy hat hétig víz alatt állt. De a falu él, sőt gyarapodik: 2011-ben 509 lakosából 432 magyar. Pat magyar, angol és szlovák nyelvű honlapja részletesen ismerteti a falut, érdemes elolvasni. Megragadó például Mészáros Gyula esperes-plébános története, aki egy időben együtt raboskodott a halálra ítélt Esterházy Jánossal.

Kedvcsináló: Pathoz melegvizű fürdő is tartozik, hat medencével, s wellness szállodával. Csak akad valaki, aki „szívébe fogadja” ezt a hányatott sorsú, de ma virágzó települést! Nem tekinthető plágiumnak, ha az illető a fentieket beépíti a település lapjába. 🙂 

A mozgalomhoz kapcsolódni, „hídverőnek állni” ide kattintva lehet.

Surján László

További
cikkek

Hírlevél