A háborúpártiak és a békepartiak küzdelme nem más, mint a jéghegy csúcsa. A mélyben kemény gazdasági érdekek és az átalakuló világrend pozícióharcai vannak, de jól látható a kultúrák összecsapása is, eszünkbe juttatva Huntington vízióját. A mai küzdelem annyiban más, hogy nem két távoli civilizáció összecsapása történik, hanem a nyugati világon belüli két erő áll egymással szemben.

Az egyiket, a hagyományos nyugatit a keresztény hit kultúrateremtő ereje hozta létre. A hit és a kultúra kezdetben szorosan együtt élt, később ez a kapcsolat fellazult, és a kultúra önálló életet is kezdett élni. Ezért mondhatta Antall József, hogy Európában az ateista is keresztény.

Ez a kultúra a teremtett világ mindenki által felismerhető törvényeire épül. Normális emberi magatartást biztosít követőinek. Nincs abban semmi különös, hogy az emberszerető Istenbe vetett hit és a belőle fakadó kultúra mélyen emberi.

Vagyis az önálló életet élő kultúra is megfelel az emberi természetnek, tehát normális. Ilyen egyszerű, de mi van a másik oldalon?

Az a kultúra is már-már vallásinak tűnő tanra épül, aminek középpontjában az ember nagyszerű ajándéka, a szabadság áll. Ez a szabadságfogalom azonban már kibújt a természettörvény védelme alól, a minden ember lelkiismeretében felismerhető szabályozás alól. Karl Popper eszméje, a nyílt társadalom elmélete arról szól, hogy az embert meg kell szabadítani a hagyományos közösségek által meghatározott identitásától, ezért ezeket az egyébként természetes közösségeket vissza kell szorítani, létrehozni a multikulturális, kevert társadalmakat. Az ember pedig felszabadulva eredeti közösségeiből szabadon választ magának identitást.

Már az elméletben is megjelenik, amit a gyakorlatban látunk, hogy a hagyományos közösségek – család, egyház, nemzet – eltörlésében nem válogatnak az eszközökben. A gyakorlat azt is mutatja, hogy a bevándorlásra épülő kevert társadalom és a természetes normáktól felszabadított személyes magatartás milyen eredménnyel jár.

Ebben a kultúrában helyet kapott a woke-őrület minden torzulása is. (A woke a marxizmushoz hasonló totalitárius rendszer, ami üldöz mindenkit, aki másként gondolkodik. Térhódításának is hasonló társadalmi következménye van, mint a létező szocializmusnak. Aki érvényesülni akar, úgy tesz, mintha követője lenne. Ennek legjobb példája a nyugati országok sok egyetemének és multinacionális cégeinek eltorzult világa).

Erre az ideológiai alapra nemcsak túlélési stratégia épül, hanem kemény önérdek, hiszen a politika és a média világának szereplői és az általuk képviselt ügyek komoly támogatást kapnak az eszme elkötelezett híveitől, többek között a sokat emlegetett magyar származású világpolgártól.

A képet az is árnyalja, hogy a kultúrákat képviselő személyek színes világban élnek. Például üzletember lévén alkalmazzák az üzleti világ megoldásait is. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy a kultúrák harcában ki melyik oldalon áll, a normalitás vagy az abnormalitás oldalán.

Bár nem ide tartozik, de érdemes egyszer elgondolkozni azon, hol a helye ebben a változó világban az európai kultúrát megteremtő hívő közösségeknek. A kihívás erős, a válasz egyértelmű. Identitásukat őrző, felelősségüket gyakorló, élő közösségekre van szükség. Hogy ez konkrétan mit jelent, azt nem a mi okoskodásunk dönti el, hanem azt a Gondviselés irányítására érzékenyen figyelő hívők a konkrét helyzetben fogják tudni megítélni.

Harrach Péter