Ilyenkor, egy új esztendő legelején sok mindenen elgondolkodik az ember. Valószínű azonban, hogy a gondolatok inkább csak összegződnek, hiszen a legtöbbjük az eltelt évben, sőt években is foglalkoztat csaknem mindenkit.

Sosem értettem például, hogy miért bántják egymást az emberek a hétköznapi életben, mikor az egyéni emberi élet amúgy is tele van bajokkal, betegségekkel, családi gondokkal, anyagi nehézségekkel. És akkor hol vannak még az emberiség nagy problémái: a járványok, a háborúk, a természeti katasztrófák, a népességfogyás, illetve a túlnépesedés, a természet erőforrásainak felélése stb.? 

A világ dolgait ma leginkább a média közvetíti nekünk – de vajon hitelesen, torzítás-menetesen? Aligha. Nem bírom például megérteni, bár tudom az okát (piaci mentalitás, profitszerzés, önzés, hedonizmus), miért vannak elhibázott vagy be nem tartott reklámszabályok. Például a „12 éven aluliaknak nem ajánlott” figyelmeztetés gyakran elhangzik olyan természetfilmek, kulturális témájú műsorok vagy fontos használati tárgyakat bemutató filmek esetében, ahol ez valójában nem is lenne indokolt – így csökkentve nézettségüket, és végső soron forgalmazásuk esélyeit. Miközben ugyanabban az időpontban figyelmeztetés nélküli erőszak és szex jelenik meg a kora délutáni órákban bizonyos tévécsatornákon – rájuk, úgy látszik, nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok.

Azt is nehéz elfogadni, hogy egyes médiaszereplők exhibicionizmusa olyan erős, hogy hosszú perceket vesz el műsoraiktól a saját magukról szóló csevej. Nagyon ellenszenves még az egyre több rádió- és tévéadón, de a valós életben is a nepotizmus terjedése: olykor egész családok tagjai jelennek meg akár több helyen, miközben nem biztos, hogy mindegyikük alkalmas a nekik juttatott feladat elvégzésére.

Ugyancsak nehezen tolerálható, hogy bizonyos művészeti ágakban tanúi lehetünk az erkölcsi értékek relativizálásának, valamint egyedülálló, gyönyörűséges nyelvünk kiüresedésének. Vannak persze sokan, akik célzott műsorokkal próbálnak ennek ellenállni, és azt is tudjuk, hogy az ízlések különbözőek, mégis az a néző/hallgató/olvasó érzése, hogy ezek alulmaradnak. 

Fájdalmasak az előző évről szóló statisztikák a sok válásról, az egyik „mozaikcsaládból” a másikba hányódó gyermekekről (ezt még reklámozzák is), miközben látjuk a sok állami és civil támogatást, melyek a családok boldogulását hivatottak segíteni.

Végül: szinte elviselhetetlen a mindenütt tapasztalható lelkiismeretlenség, mert ez a forrása az összes fenti – és még sok egyéb – bajnak, ami megkeseríti a hétköznapjainkat. Mi lenne, ha idén „csak” annyi új évi fogadalmat tennénk, hogy próbáljuk felelősségteljesebben élni az életet, egyéni és világszinten egyaránt? És mi lenne, ha az efféle gondolatokat nem tekintené senki csupán naivitásnak, hanem ama vágy kifejeződésének, hogy a Teremtő elvárásainak – egyszersmind a saját belső lényegünknek – megpróbáljunk eleget tenni?

Kedves Családok, Oktatók, Intézményvezetők! Nagyon-nagyon sok a tennivaló idén is.

Molnár Judit