A mai idősebb generáció egyes tagjai bizonyosan olvastak vagy legalább hallottak valamit Franz Werfeltől, illetve róla. Érdemes felidézni életművét két kerek évforduló kapcsán most, 2025-ben: születésének (Prága, 1890. szeptember 10.) 135. és halálának (Beverly Hills 1945. augusztus 26.) 80. évfordulója alkalmából, művei ugyanis rendkívül népszerűek voltak hazánkban.
Egy kesztyűgyáros fiaként beleszületett a jómódba, de – mint annyi kortársa – már ifjúként egy barátja által a Max Brod (Kafka hagyatékának kezelője) irányította prágai német irodalmi körhöz került. Az itt működő irodalmárok Prágában élő német művészeknek tekintették magukat, akiknek közös értékei a humanista magatartás, a sovinizmus elvetése, a szláv népekkel fenntartott baráti viszony, valamint a szolidaritás a háborúellenes cseh lakossággal voltak. Nem véletlen tehát, hogy Werfel első megjelent verseskötetének címe „A világ barátja” volt, amely 1911-ben négy hét alatt 4.000 példányban kelt el, ő pedig hamarosan vezéralakja lett a prágai németeknek – főleg patetikus nyelvezetével. Versei vezető szerepet játszottak az expresszionista költészetben. Sigmund Freud is hatott rá (bár ezt otthon rossz néven vették tőle), mert nem a társadalom alapvető megváltoztatására törekedett, hanem az embert akarta egy magasabb etikai szintre felemelni. Utópiája a második („Vagyunk”, 1913) és a harmadik („Egymás”, 1915) kötetében is a szegények iránti részvétről tanúskodik.
Az első világháború kétségbeesést váltott ki belőle: vége az emberiség boldoggá tétele megvalósítását szándékozó vágyának, annál is inkább, mert ő maga is a kelet-galíciai frontra került. Meg is írta háborús élményeit, amelyek 1918-ban a forradalomra való felhívást (Bécs, 1918) szülték meg benne. Megnősült, feleségül vette Alma Mahlert, akinek korábbi férje a komponista Gustav Mahler volt. Vele sokáig élt Itáliában, itt kezdte el írni két leghíresebb regényét, a „Verdi”-t, és „A Musza Dagh negyven napjá-t” az örmények törökök általi lerohanásáról.
Bécsbe visszatérve sikeres színpadi szerzővé is vált, aki a Burgtheaternek, a bécsi Nemzeti Színháznak dolgozott. A „Juarez és Maximilian” című darabjáért például megkapta a híres költőről elnevezett Grillparzer-díjat. Berlinben pedig Max Reinhardt is bemutatta a drámáit.
A 20-as évek második felében megírta egyik leghíresebb novelláját, „A kispolgár halálá”-t, amivel egy kispolgár halálából hőskölteményt alkotott. 1927-ben Schiller-díjat kapott.
Újabb regények mellett igen híressé vált „A nápolyi testvérek” című (1931), amelyben egyik állandó témáját, az apakérdést taglalja, ugyanakkor művészetében új elem is megjelenik, az irónia, ami az olaszországi fasiszta hatalombirtokosokat is megtámadja.
A 30-as, tehát a sötétté váló években előadássorozatot tartott Ausztriában és Németországban. Utóbbiban betiltották A Musza Dagh-ot, Ausztriára pedig veszély leselkedett. Werfel ekkor Izrael történelméhez nyúlt vissza, például a „Halljátok az igét!” c. Jeremiás-regénnyel.
1944-ben ismét sikeres drámát ír: „Jakobowsky és az ezredes”, amelyből film is készült.
1938-ban Spanyolországon és Lisszabonon keresztül feleségével Amerikába menekülnek, mivel vérdíjat is kitűztek a fejére. (Ezt Alma Mahler Werfel-életrajzából tudjuk, aki a festő Oskar Kokoschka múzsája, később a Bauhaus-ot megalapító Walter Gropius építésznek is a felesége volt.)
Werfel ekkor már egyre mélyebben foglalkozott a katolicizmussal, de nem keresztelkedett meg. (Temetése majd mégis katolikus szertartás szerint történik). Számára a zsidó eredet és a katolikus hit egyformán fontos volt. Beváltotta ígéretét is, amelyet menekülése alatt tett: amennyiben szerencsésen átérnek az Újvilágba, megírja a lourdes-i Bernadette történetét. Kaliforniában, halálos betegen írta meg utolsó művét, „A meg nem születettek csillagá”-t, élete összefoglalásaként.
Mindezeket azért érdemes tudnunk, mert Magyarországon mindegyik írói periódusában és műfajában rendkívül olvasott volt a gazdag kereskedői, nagypolgári családokban, de a kisembereknél is, hiszen minden módon bemutatkozott: patetikus, humanista költő, színpadi szerző, éles vitakészségű, szenvedélyes is, abszolút humanista, háborúellenes, vallásos, emberi sorsokról beszélő alkotó.
Emberközpontúsága, később a fajelmélet elleni fellépése, valamint a vallási témái, pl. „Az elsikkasztott mennyország”, vagy a szintén megfilmesített ”Bernadette” újabb olvasói rétegeket vonzott. Itteni fogadtatására jellemző, hogy Kosztolányi „a jóság költőjé”-nek és „a szeretet alkoholistájá”-nak nevezte, Ignotus pedig műveinek nyelvezetéről szólt elismerően.
Összefoglalva: nagy hatását bizonyítja, hogy különböző műveinek fordításai a nehéz történelmi időkben is rendre megjelentek – még a kommunista időkben is kiadták egyes műveit. Több alkotását akár 6-10-szer is kiadták, magyar költők előszavaival, és nemcsak könyvformában, hanem több folyóiratban is.
Molnár Judit
