Szlovákiában egy évvel a magyar népszámlálás előtt, 2021-ben írták össze a lakosságot. Az adatok mindkét országban a magyarok tartós létszámcsökkenését mutatják. Azóta részletesebb elemzések is napvilágot láttak. Az alábbiakban a felvidéki magyarságra vonatkozó eredményekből osztjuk meg a legfontosabb információkat az olvasókkal.
A Felvidéki Magyarok című online folyóirat 2022/1. számában – Népszámlálás, 2021. címmel – 32 oldalas külön kiadványban ismertette a szlovákiai cenzusnak a magyarokra vonatkozó legfontosabb eredményeit. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet folyóirata, a Kisebbségi Szemle pedig nemrég ugyancsak egy tematikus lapszámot szentelt a témának. Emellett – elsődleges forrásként – a Szlovák Statisztikai Hivatal honlapján is elérhetők az érdeklődők számára az adatok, angol nyelvű változatban is. E sorok írója megtekintette az oldalt: kifejezetten könnyen kezelhető, érthető és átlátható struktúrával rendelkező adatbázisról van szó, ahonnan nemcsak a kutatók és az államigazgatási szakemberek, hanem a laikusok (újságírók, egyetemi hallgatók, a téma iránt érdeklődő civilek) is tetszőleges csoportosításban, kész táblázatokba rendezve kérhetik le a különféle statisztikákat.
A 2021-es szlovákiai népszámlálás újdonsága, hogy a második identitásra is rákérdezett. Így kiderült, hogy a 422 065, magát elsődlegesen magyarnak valló személy mellett még él az országban 34 089 másik, aki bár hivatalosan szlováknak, cigánynak, stb. számít, másodlagosan magyarnak tartja magát.
A magyar anyanyelvűek száma 462 175.
Nyilvánvaló, hogy a magyar identitásúak, illetve anyanyelvűek között erős átfedés van, azonban ez nem lehet teljes, hiszen az utóbbiak létszáma meghaladja az előbbiekét. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy országosan a lakosság 5-6%-a nem vallotta be a nemzetiségét, illetve az anyanyelvét, s közöttük nyilván magyarok is találhatók. Az utóbbiak számát legfeljebb csak becsülni lehet. Az átfedések mértékével, illetve a rejtőzködő magyarok lehetséges számával Gyurgyík László felvidéki demográfus foglalkozott egy két évvel ezelőtti tanulmányban (ld. e cikk alján a forrásokat), arra jutva, hogy
még mindegy 23–26 ezer magyar lehet ily módon elrejtve a népszámlálási statisztikákban.
A népszámlálási eredmények sajnos a felvidéki magyarság további fogyatkozását mutatják. Tíz évvel korábban a magyar identitásúak száma még közel 460 ezer, a magyar anyanyelvűeké pedig közel 510 ezer volt, vagyis az előbbiek száma 36 ezerrel (8%), az utóbbiaké pedig 47 ezerrel (9%) lett kevesebb. (Ez egyébként békeidőben megengedhetetlen mértékű csökkenés, amely – figyelembe véve az asszimiláció magas szerepét, valamint azt a tényt, hogy mindeközben a szlovák többség létszáma folyamatosan növekszik – felveti a szlovák államnak is felelősségét, már csak azért is, mert maga az apadás a rendszerváltáskor, vagyis a magyarellenes politikai légköréről hírhedt Meciar-érában kezdődött.)
A következőkben megnézzük, hogy az egyes dél-szlovákiai járásokban, ahol a felvidéki magyarság zöme él, milyen arányt képviselnek a magyarok, illetve azt is, hogy ezek az arányszámok százalékpont szerint hogyan változtak az utóbbi tíz évben.
1. táblázat: A magyar nemzetiségűek, illetve anyanyelvűek százalékaránya és azok százalékpontos változása a dél-szlovákiai járásokban
| Pozsony | 3,4 | 2,4 | -1,1 | 3,7 | 2,5 | -1,2 |
| Szenci | 13,8 | 9,0 | -4,8 | 14,4 | 9,0 | -5,4 |
| Dunaszerdahelyi | 75,0 | 68,7 | -6,3 | 78,5 | 71,2 | -7,2 |
| Galántai | 35,0 | 31,1 | -3,9 | 36,1 | 31,9 | -4,2 |
| Komáromi | 63,8 | 61,6 | -2,2 | 68,7 | 65,7 | -3,0 |
| Lévai | 24,3 | 21,2 | -3,2 | 26,6 | 22,8 | -3,8 |
| Nyitrai | 5,7 | 4,1 | -1,6 | 6,6 | 4,6 | -2,0 |
| Érsekújvári | 33,6 | 31,9 | -1,7 | 36,5 | 34,0 | -2,5 |
| Vágsellyei | 31,4 | 27,9 | -3,4 | 32,8 | 28,9 | -3,8 |
| Losonci | 23,2 | 23,5 | 0,4 | 26,7 | 26,8 | 0,1 |
| Nagyrőcei | 19,2 | 19,0 | -0,1 | 23,0 | 21,8 | -1,2 |
| Rimaszombati | 35,9 | 39,5 | 3,6 | 42,8 | 45,4 | 2,7 |
| Nagykürtösi | 24,0 | 21,4 | -2,6 | 27,9 | 25,2 | -2,8 |
| Kassa | 2,7 | 2,5 | -0,2 | 3,6 | 3,3 | -0,2 |
| Kassa-környéki | 9,9 | 8,1 | -1,8 | 14,6 | 11,6 | -3,0 |
| Nagymihályi | 10,9 | 10,4 | -0,5 | 12,9 | 12,3 | -0,6 |
| Rozsnyói | 25,4 | 22,8 | -2,6 | 28,5 | 26,0 | -2,5 |
| Tőketerebesi | 26,5 | 24,1 | -2,4 | 30,6 | 28,4 | -2,2 |
| Szórványvidék | 0,2 | 0,2 | 0,0 | 0,2 | 0,2 | 0,0 |
| Országos | 8,5 | 7,7 | -0,7 | 9,4 | 8,5 | -0,9 |
Forrás: Kisebbségi Szemle, 2023/3.
A magyarok helyi aránya a dunaszerdahelyi járásban csökkent a leginkább, ami érthető, mivel tömbmagyar területről van szó, s nagyobb népesség esetében a demográfiai mozgások is jelentősebbek. Az általános trend ellenkezőjét tükrözi a rimaszombati járásban, vagyis a történelmi Gömör déli részén tapasztalható aránynövekedés. Ez a térség napjainkban a szegénységéről és jelentős számú cigány lakosságáról ismert. Elképzelhető, hogy a magyarok létszámnövekedése a romák természetes szaporodásának a következménye, de lehetséges az is, hogy a nem-magyar lakosság nagyarányú elvándorlása is hozzájárult az etnikai adatok megváltozásához.
A következő táblázat – amelynek eredetije szintén a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kiadványának tematikus lapszámában található – a felvidéki magyarság körében az utóbbi tíz év során bekövetkezett változásokat mutatja.
2. táblázat: A magyar nemzetiségűek és anyanyelvűek létszámalakulása a dél-szlovákiai járásokban
| Nemzetiség | Anyanyelv | |||||
| 2011 | 2021 | Változás | 2011 | 2021 | Változás | |
| Pozsony | 14 119 | 11 297 | -20,0 | 15 307 | 11 958 | -21,9 |
| Szenci | 9 134 | 8 715 | -4,6 | 9 538 | 8 678 | -9,0 |
| Dunaszerdahelyi | 87 349 | 85 586 | -2,0 | 91 412 | 88 795 | -2,9 |
| Galántai | 32 793 | 29 582 | -9,8 | 33 799 | 30 324 | -10,3 |
| Komáromi | 66 356 | 62 166 | -6,3 | 71 425 | 66 339 | -7,1 |
| Lévai | 28 085 | 23 372 | -16,8 | 30 661 | 25 134 | -18,0 |
| Nyitrai | 9 076 | 6 798 | -25,1 | 10 447 | 7 513 | -28,1 |
| Érsekújvári | 48 483 | 44 066 | -9,1 | 52 704 | 47 011 | -10,8 |
| Vágsellyei | 16 717 | 14 385 | -13,9 | 17 455 | 14 886 | -14,7 |
| Losonci | 17 338 | 16 580 | -4,4 | 19 975 | 18 866 | -5,6 |
| Nagyrőcei | 7 738 | 7 355 | -4,9 | 9 298 | 8 425 | -9,4 |
| Rimaszombati | 30 516 | 31 891 | 4,5 | 36 310 | 36 643 | 0,9 |
| Nagykürtösi | 10 939 | 9 004 | -17,7 | 12 731 | 10 579 | -16,9 |
| Kassa | 6 382 | 5 636 | -11,7 | 8 584 | 7 633 | -11,1 |
| Kassa-környéki | 11 845 | 10 397 | -12,2 | 17 348 | 14 839 | -14,5 |
| Nagymihályi | 12 122 | 11 371 | -6,2 | 14 325 | 13 376 | -6,6 |
| Rozsnyói | 16 103 | 13 559 | -15,8 | 18 057 | 15 442 | -14,5 |
| Tőketerebesi | 28 145 | 25 034 | -11,1 | 32 473 | 29 415 | -9,4 |
| Szórványvidék | 5 227 | 5 271 | 0,8 | 6 865 | 6 319 | -8,0 |
| Országos | 458 467 | 422 065 | -7,9 | 508 714 | 462 175 | -9,1 |
Forrás: Kisebbségi Szemle, 2023/3.
Látható, hogy a csökkenés mértéke járásonként igen eltérő, növekedést pedig csak a már említett rimaszombatiban láthatunk. A két magyar többségű járásban, a komáromiban és a dunaszerdahelyiben azonban arányában alacsony volt a magyarok fogyatkozása. Úgy tűnik, minél kisebb egy járásban a magyarok számaránya, annál erősebb a csökkenés mértéke.
A szlovák népszámlálási adatbázisból a különböző etnikumok kormegoszlása is kiszámítható. A Kisebbségi Szemle különszámában közölt grafikonokból egyértelműen látszik, hogy a felvidéki magyarság egy elöregedett közösség, gomba alakú korfával, míg a cigányságé egy piramisra emlékeztet, ami azt jelenti, hogy idővel az utóbbi válik a legnagyobb létszámú kisebbséggé. A szlovák többség elöregedettség tekintetében a két szélsőség között helyezkedik el: náluk a középkorúak adják a legnépesebb évjáratokat, viszont – érdekes módon – a legfiatalabb korcsoportok esetében már ők is újra gyarapodást mutatnak. Röviden:
bár a legtöbb elemző a szlovák népesség növekedésének megállását, majd csökkenését vetíti előre, ha meg is történik mindez, vannak még tartalékjaik, amelyek lassíthatják ezt a folyamatot. A magyarok esetében ugyanez sajnos már nem mondható el.
Ha viszont hátralépünk kettőt, azt láthatjuk, hogy a demográfiai magatartás, konkrétan a gyermekvállalás tekintetében az igazi különbségek nem a szlovák és a magyar etnikum helyzete, hanem a cigányság és a többi nemzetiség között húzódnak. Noha a népszámlálási statisztikákból nem derül ki, hogy egy adott etnikumon belül egy nőnek átlagosan hány gyermeke van (ez valószínűleg az uniós adatközlési protokoll következménye, ugyanis Magyarországon sem tették közzé az ennek kiszámításához szükséges adatokat), azt tudjuk, hogy a gyermekszámok, pontosabban az élveszületés-számok tekintetében (0, 1, 2, 3, 4, 5+ élveszületés) hogyan oszlik meg a nők aránya.
Az alábbi táblázat két korcsoportban – a még szülőképesek és a szülőképes koron már túli nők körében – mutatja a három itt tárgyalt etnikumon belül ezeket az aránymegoszlásokat.
3. táblázat: A 15–49 éves és az 50+ korcsoportba tartozó magyar, szlovák és cigány nők élveszületéseinek alakulása Dél-Szlovákiában
| Élveszületések száma | 15–49 évesek | 50+ évesek | ||||
| Magyarok | Szlovákok | Cigányok | Magyarok | Szlovákok | Cigányok | |
| 0 | 37,2 | 40,5 | 21,6 | 6,6 | 8,7 | 5,2 |
| 1 | 25,7 | 23,1 | 14,6 | 15,4 | 16,2 | 6,4 |
| 2 | 27,3 | 26,6 | 19,3 | 52,1 | 48,4 | 16,2 |
| 3 | 5,8 | 6,2 | 13,4 | 18,2 | 18,7 | 20,4 |
| 4 | 1,6 | 1,5 | 8,5 | 4,4 | 4,9 | 17,4 |
| 5+ | 1,5 | 1,3 | 16,6 | 2,3 | 2,6 | 33,6 |
| Ismeretlen | 0,9 | 0,8 | 6,0 | 0,9 | 0,5 | 0,8 |
| Összesen | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 | 100,0 |
Forrás: Kisebbségi Szemle, 2023/3.
Látható, hogy a 15–49 éves korcsoportban a magyar és a szlovák nők hasonló százalékarányokat mutatnak fel, az igazi eltérések pedig a roma nők körében tapasztalhatók: az 5 vagy több gyermeket szültek aránya 11-13-szorosan haladja meg a magyar, illetve szlovák nőkre jellemző értékeket. Hasonlóan kiugró különbségeket láthatunk az 50+ korcsoportnál is, ahol a cigány nők egyharmadának van 5 vagy több gyermeke, míg a másik két etnikumnak ezt csak 2–3%-áról mondhatjuk el. Ugyanebben a korcsoportban a magyar és a szlovák nők mintegy fele a kétgyermekes családmodellt követi, miközben a roma nők csupán 16%-a esik ebbe a kategóriába.
Végül nézzük a konkrét gyermekszámokat! Bár fentebb írtuk, hogy a publikus népszámlálási adatokból nem számolhatók ki az egyes etnikumokra eső átlagos gyermekszámok, egyéb statisztikák – például az éves anyakönyvi adatok – bevonásával már elvégezhetők az erre vonatkozó becslések. Az alábbi ábra a magyar és a szlovák nők becsült éves termékenységét mutatja 2011 és 2020 között.
1. ábra: A felvidéki magyar és szlovák nők becsült termékenysége 2011–2020 között
Forrás: Kisebbségi Szemle, 2023/3.
Szemben a születésszám-megoszlásokra vonatkozó fenti adatokkal, itt már jól láthatók a két etnikum közötti különbségek.
Az értékek egyértelműen a felvidéki magyarok szélsőségesen alacsony gyermekvállalási kedvéről tanúskodnak, de hozzá kell tennünk, hogy a szlovákok sem érik el a biológiai önfenntartáshoz szükséges szintet.
A szlovák etnikai korfából kirajzolódó relatív előnyök tehát csak a folyamatok lassítására lesznek elegendőek; hosszú távon az itt látható valóság – a reprodukciós szint alatti gyermekvállalás – határozza majd meg a szlovákok esetében is a népességszám alakulását.
Ami pedig a felvidéki magyarokat illeti, az eddig látottak alapján sokakban felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e egy ilyen mértékben csökkenő, lényegében önfelszámoló üzemmódba kapcsolt nemzetrész megmaradására jelentősebb forrásokat átcsoportosítani. A magyar néplélek egyik jellemzője ugyanis, hogy a javíthatatlannak tűnő dekadenciák láttán hajlamos a küzdelmet teljes egészében feladni (lásd a jégkárt szenvedett szőlősgazda esetét, aki maga veri szét a még épen maradt tőkéket).
A válasz azonban az ilyen kételyekre az, hogy a kevés is több, mint a semmi, ezért a magyarság megmaradásáért folytatott erőfeszítéseket – akár a Felvidéken, akár más elszakított területeken, de még az itt látottnál alig jobb mutatókat produkáló csonkaországban is – változatlanul folytatnunk kell.
Történelmünk bővelkedik az olyan esetekben, amikor a teljes vereség kapujában, vagy akár már azt követően történt meg a fordulat,
lásd például a tatárok által az Adriáig űzött, utána pedig az egész országot újjáépítő IV. Béla, vagy a törököket az osztrák határ közelében megállító Jurisics Miklós történetét – vagy saját magunk példáját, hiszen a 18. század közepén az országlakosságnak csupán harmadát kitevő magyarság bő két évszázad alatt újra többségbe került a Kárpát-medencében.
Nem tudhatjuk, hogy a kitartó erőfeszítések mikor eredményeznek egy teljesen váratlan fordulópontot, s ez a demográfiára is érvényes, mivel itt sem valami fátumról, hanem csupán a szabad emberi döntések végösszegéről van szó.
Csepeli Kálmán
Források:
- Szlovák Statisztikai Hivatal népszámlálási adatbázisa (https://www.scitanie.sk/en);
- Gyurgyík László (2022): Quo vadis? A szlovákiai magyarsághoz tartozók (száma) a 2021. évi népszámlálás nemzetiségi és anyanyelvi adatai alapján. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 24. (3) 3–17.;
- Népszámlálás Szlovákiában (tematikus lapszám). Kisebbségi Szemle, 2023/3.
- Népszámlálás, 2021. Felvidéki Magyarok, 2022/1. (https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2012/02/fma-43.pdf).
