Fogadj szívedbe egy Kárpát-medencei települést! Ezt javasolta a Charta XXI Egyesület Böjte Csaba, Grezsa István, Herczku Ágnes, Szili Katalin és Szvorák Katalin védnökségével még tavaly decemberben. A felhívás nem maradt pusztában kiáltó szó.

Most nyolc hónappal később a Kárpát-medence településeinek közel 15 százalékát már valaki kiválasztotta. A választás meglepően egyenletes, a térképünkön, amelyen a foglalt településeket egy-egy „gombostű” jelzi, fehér foltok alig vannak.

A mögöttünk lévő nyolc hónapnak sok tanulsága van. Ebben az írásban az indokolásokat vizsgálom: mi készteti az embereket arra, hogy egy-egy település mélyebben megismerjenek, megszeressenek.

Az egyik nagy csoport a rokonokra, az eltemetett ősökre hivatkozik:

A gyermekeim Nagypapája innen származik. Neki a tisztelet. (Sajnos már nem él.) Magyar lakta település, vigyázzunk rá!

Férjem Édesapja, és családja ott született, ott élt. Kértem az ottani Református Plébánia Hivatalt, hogy a régi iratok alapján legyenek szívesek megírni a család származási adatait, amit meg is kaptam. Jószívvel 1810-ig visszavezetve! Nekünk ez nagy érték, ezért nagyon hálásak vagyunk érte!

Egyrészt anyai nagyapám itt született és itt élt 3-4 éves koráig. Másrészt, a környéken játszódik Wass Albert híres regénye, „A funtineli boszorkány”. A közelben van Marosvásárhely, ahol nagymamám született és úgy tudom, hogy valahol arrafelé van Istenszéke is. Ha módomban áll majd egykor, személyesen is ellátogatok valamennyi helyre. Jó lenne, ha nem kellene határt átlépni már!

Tucatjával találkoztunk efféle indoklással, tehát az elszármazottak örömmel vesznek részt ebben az akcióban. Az utóbbi indokolás átvezet egy másik indítékhez, az irodalmi élményhez. Erre még két példa:

Szomolai Tibor Felvidéki saga című családregénye keltette fel az érdeklődésemet a település és lakói iránt. Azóta már – igaz, csak átutazóban – sikerült személyesen is eljutnom.

Igazság szerint először azokat a településeket néztem, amiket valamelyest „ismertem”; (pl.olvasmányaim alapján). Ezeket mind elvitték. 🙂 Aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy működik a kezdeményezés. Tököspusztát a neve miatt választottam. Megtetszett. Ennyi. 🙂

A fenti indokban ismét egy új elem: a település (érdekes, furcsa) neve is vonzó lehet. Más esetben egyfajta névrokonságról beszélhetünk.

Lehelnek hívnak, nem is tudtam, hogy létezik olyan település, amiben szerepel a Lehel keresztnév, már ez önmagában érdekesé teszi számomra. Ráadásul Felvidéken van. Régi álmom eljutni oda, talán ez most még jobban megerősíti a vágyamat.

Mivel a szívemhez közeli településeket már mind örökbe fogadták, ezért gondoltam, hogy a vezetéknevemmel azonos elnevezésű falvakat fogadom a szívembe. Ezáltal ki is tüzöm a célt; ezeket a településeket meglátogatni és felfedezni.

Nézegettem a listát és mikor ehhez a településhez értem hevesebben kezdett verni a szívem. Olyan ez, mint a szerelem első látásra.

A nevelés fontossága, a gyerekkori, akár csak hallomásból szerzett ismeret is motiválhat.

Gyermekkoromban sok szép és érdekes történetet hallottam Kárpátaljáról, melyek most is a szívemben élnek. Szeretném megismerni a települést és általa a múltat, a jelenben élő szokásokat, kultúrát.

Ebben az indokolásban, kicsit magamra ismertem. Kolozsvári születésű vagyok, de dunántúli családból származom, nincsnek erdélyi rokonaim. Észak-Erdély visszatérte adott kolozsvári álláslehetőséget a szüleimnek, s a háború pár év múltán visszasodorta a családot az anyaországba. De ez az idő a szüleimet lélekben erdélyivé tette, s belém is beleoltotta az odatartozás érzését.

Vannak továbbá azok, akik rendszeresen járják a Kárpát-medencét.

Már többször jártam ott, könnyen megközelíthető onnan több kiemelkedő turisztikai látványosság, és sok szép hely, amit csak a helyiek ismernek, de szívesen megmutatják! Kedves emberek, különösen a helyi unitárius lelkész úr és felesége!

A lakói miatt szerettem meg e kedves kis falut. Temploma, mely a 19. század második felében épült, Szent Márton tiszteletére lett felszentelve. Napjainkban már teljesen szlovák falu, mégis meghagyták az oltáron a magyar szentek képeit, köztük Szent Imréét is. (Rókus)

Mindig szerettem Lengyelországot, és nagyon örülök a lehetőségnek, hogy szívembe fogadhatok egy települést. Nagy álmom válik valóra ezzel a kezdeményezéssel, hiszen szívem minden határon túl élő magyarért és a Kárpát-medencében élő valamennyi testvérünkért dobog. A szeretet az egyetlen erő, amivel túljuthatunk Trianon szörnyűségén. Kapcsolódunk, megismerjük egymást és ezáltal egységet alkotunk.

Az utóbbi két indokolás már jelzi ennek a mozgalomnak a másik arcát. A magyar-magyar kapcsolatok erősítése, a nemzeti összetartozás fontosságának tudatosítása és személyes megélése az elsődleges. Ez azonban előbb-utóbb törvényszerűen felveti a szomszéd nemzetekkel való kapcsolat kérdését is. Aminek a rendezésére az un. nagypolitika szerencsés alakulása miatt most kicsivel több remény van, mint korábban. A szomszédok megismerése, megértése, sőt talán megszeretése is bekövetkezhet, a nyitott szívvel és előítéletek nélkül közeledünk feléjük. Ez persze nem azt jelenti, hogy a problémákat a szőnyeg alá kell söpörni. Hiszen ez történt 1948 és 88 között.

Nagyon nagy örömünk, hogy egy másik réteg is jelentkezett, azok, akiknek bevallottan nincs érdemi ismerete a határaink mások oldalán élőkről. Telitalálatnak érzem az egyik falu kiválasztásának ezt az indoklását: Semmilyen ismeretem nincs róla, ideje ezen változtatni! Pontosan ezért indultunk el ezen az úton.

Még nem jártam ott soha, de tudom, hogy  „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.” Én így tudom erősíteni a hazát.

Kis település Felvidéken, nem sok információt tudok róla. Szeretnék többet megtudni, az ottani emberekről, életükről.

Rokonság, névrokonság, érzelmi kötődés akár irodalomból, akár családi hagyományból fakadóan, személyes tapasztalat, illetve épp ennek a hiánya. Ezek azok az ösztönzők, amik miatt immár majd 1500 ember, talán mondhatni mintegy 1500 család elhatározta, kiemelten törődni fog legalább egy településsel itt a régióban.

Van még egy fontos kategória. Az anyaországiak és a kívülre kerültek között is voltak, akiknek a saját lakóhelyük van a szívükben. Látszólag őket el kellett volna utasítani. De megtehetjük ezt azzal a kárpátaljai emberrel, aki azt hangoztatja, hogy jó ott élni? Hiszen ez a legfontosabb üzenet azok felé is, akiket a megélhetés kényszere kivezet Ukrajnából. Amikor elindítottuk ezt a mozgalmat érzelmi hálót akartunk szőni, és szépen alakul is ez a háló. Ám a lokálpatriotizmusnak szép példáival is örömmel találkoztunk, helyük van ebben a mozgalomban. 

Surján László