Nem véletlenül választottam ezt az irodalmi címet Jane Austentől. Úgy tűnik ugyanis, hogy az emberiség egy része mintha elfelejtett volna gondolkodni és emberhez méltóan érezni. Az is lehet, hogy tökéletesen el akarja felejteni a történelmet, különösen az elmúlt 100-120 évet, hogy igazolást nyerjen saját tevékenységére. Béke és nyugalom helyett háborúk, diszkrimináció, megalázás, kihasználás, tehetségtelen, ámde hatalom- és pénzéhes emberek, valamint csak a profitot szem előtt tartó nagyvállalatok döntenek nyolcmilliárd ember sorsáról.

Sok-sok tragédia, merénylet, gyilkosság, permanens háborúk árán is. Rettenetes állapotok érik nemcsak az egyes embereket (éhség, szegénység, értelmetlen halál, betegségek), de országokat is, amelyek ki vannak szolgáltatva elsődlegesen a természeti viszonyoknak, másodlagosan egyeduralomra törekvő, korrupt alakoknak is. És pont ezért van tele szenvedéssel a világ. És ugyancsak pont ezért érthetetlen, sőt már elviselhetetlen, ha bizonyos átpolitizálási folyamatok, erőszakos harci cselekedetek öntik el a bolygót.

Aztán a tudatos ellentétszítások, hergelések, hazugságok, amelyek egyre elfogadhatatlanabbak, mert embertelenek. Pláne az ember biológiai átalakításának mesterséges módjai! És ezek nemcsak a ma élőkre nehezedő hatalmas nyomás, hanem a jövő generációk szempontjából is életveszélyes!

Naiv módon folyton arra gondolok, és ebben nyilván nem vagyok egyedül, vajon mikor veszi át a pénz és a hatalomra való törekvés helyét az emberi lét legfőbb irányítója, a lelkiismeret. Annyi véres évszázad, sőt évezred után még mindig nem tanulnak a magukat vezetőnek képzelő erők (politikusok, üzletemberek, sőt manapság sajtómunkások és egyéb szerepelni akarók is). A vitaműsorok egyre több résztvevője fotelből okoskodik, és ez az igazán felháborító, mert könnyű szavakkal mellébeszélni, miközben a való világ odakint állandósult veszélyekkel és ártatlan áldozatokkal terhes.

Szerencsére azonban mindig vannak távlatokban gondolkodó, ezért a békére törekvő történelmi személyiségek, akik azt szeretnék, ha a Gondviselés által rájuk bízott emberek érzelmeikben is kiegyensúlyozottak lennének. Nekik kell tehát segíteni, hogy mi is végre normális életet élhessünk!

Molnár Judit