Úgy látszott, hogy Új-Zélandon nincs már sok tennivaló, Durkó különösen unni kezdte magát. Azt feszegette, hogy attól, hogy a klímaváltozással kapcsolatban butaságokat tesznek az emberek, még távolról sem biztos, hogy a pokolra kerülnek. Hát a pénz? – vágott vissza Durmó. De minek is vitázzak veled, eredj, nézz szét a nagyvilágban, megérdemelsz egy kis szabadságot.

Durkó elindult, vitette magát az ördögszekérrel, s megérkezett Somogyországba. Itt azonnal jól érezte magát, mert az emberek úgy káromkodtak, mint a záporeső. Öltönyt húzott, nyakkendőt kötött, a kezében egy aktatáska volt, mindezt seperc alatt kerítette elő, nagy tudománya ez az ördögöknek. Sétált egyet a városban, s a szeme megakadt egy kis táblán: szoba kiadó. Becsöngetett. Széparcú, széptermetű fiatal nő nyitott ajtót, a húszas évei elején lehetett. Durkó ravaszkodott: édesanyád nincs itthon? Elpirult az nő, de csak annyit mondott, hogy az édesanyja a temetőben van. Mikor jön haza? Feltámadáskor. Kár, mert ki akartam venni a szobát. Akkor hozzám kell fordulnia, mert a lakás az enyém. Ha komolyan gondolja, jöjjön, nézze meg. Durkó megnézte az nőt is, a szobát is alaposan, az utóbbit kivette egy hétre. Másnap egy szép csokor virággal állított be. Estére Anna, mert ez volt a lány neve, lángost sütött, megkínálta a szobaurat is. Sajnos nincs a söröm behűtve, szabadkozott. Nem baj, megoldom én, mondta Durkó, azzal ráfújt a palackra, olyan hideg lett, hogy még habzani is elfelejtett. Csodálkozott Anna, s amikor lefeküdt, kulcsra zárta a szobája ajtaját. Reggel Durkó megint elment, Anna bement a szobájába. Csodálkozott, mert az aktatáskán kívül semmit nem talált, pedig a vendég három napja mindig más ruhában volt, hol vannak, amiket eddig viselt? Kíváncsiságból kinyitotta a táskát is, abban nem volt más, mint egy szép abrosz. Kivette, pont illett az asztalra. Jaj de szép! Szinte olyan, mint a mesében. Mondta is: terülj, terülj asztalkám! Abban a pillanatban az asztalon volt egy habos kakaó és két szelet piskóta, pont az, amire Anna éppen vágyott. De nem nyúlt hozzá semmihez, meg volt rémülve. Ahogy elkezdte összehajtani az abroszt, minden étel, tányér, bögre eltűnt.

Tündér ez, vagy ördög? – kérdezte magától. Na majd kitudom én! Elment a templomba, s vitt haza egy kis szenteltvizet. Amikor estefelé Durkó megérkezett, Anna kedvesen beszélt vele, ugyan kacér ruhát vett magára, de távolságot is tartott Durkótól. Durkó meresztette a szemeit, majd a tegnapi lángos fejében ő hívta meg vacsorára a háziasszonyt, aki erre fel még szebben kiöltözött, de nagyon szertartásosan viselkedett, s az egyébként nagyon finom vacsora után nem maradt ott még kávézni, hiába próbálkozott Durkó még likőrrel is. Anna ellibbent, csak kellemes parfüm illat maradt csak utána. Na de ma éjjel dűlőre viszem ezt a dolgot, gondolta Durkó. Megvárta, amíg a lakás elcsendesedett, Anna szobája megint kulcsra volt zárva, de mi az Durkónak, átmenni egy falon: ott termett Anna ágya előtt. Ügyes ember maga Durkó úr, szólt Anna, jöjjön csak közelebb, hajtsa ide a fejét. Durkó boldogan borult Anna vállára, aki az egyik kezével simogatta Durkó bozontos fejét, a másikkal pedig öntötte rá a szenteltvizet, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Felpattant Durkó, s olyan gyorsan rohant el, hogy nagy lendülettel nekiment a falnak. Nagyot koppant, s elveszítette az eszméletét. Anna pedig, hogy biztos legyen a dolgában, elővette a nagy szabó ollót, és levágta Durkó hosszú farkát. Durkó magához tért, s mérgesen követelte vissza a farkat. Ne olyan hevesen, mondta Anna, mert kapsz még egy adagot a szenteltvízből, sőt meg is keresztellek. Durkó térdre esett, úgy könyörgött. Anna pedig azt mondta: megkaphatod a farkadat, de add nekem a csodaterítődet. Vigyed, vigyed, csak ne maradjak farok nélkül. Megkötötték az üzletet, s Durkó úgy eltűnt, mintha soha ott nem lett volna.

Anna pedig elhatározta, hogy pénzzé teszi a terülj, terülj asztalkát. De nem eladni akarta, hanem kibérelt egy kis vendéglőt, a kendőt ráterítette az egyik konyhaasztalra, s onnan vitte ki az ételt, italt a vendégeknek. Egymaga dolgozott. Jó volt a koszt és olyan kedves a kiszolgálás, hogy egyre több vendége lett. Végül már nem győzte a munkát. Kiírta hát az ablakba: Pincért felveszek. Mit tesz Isten, elsőnek Durkó jelentkezett. Anna nem kérdezett semmit, csak ráadta a pincérkabátot, s attól fogva Durkó vitte ki az ételt. Zárás után pedig azt mondta Annának: engedélyt kaptam, hogy kilépjek az ördögségből, már el is vesztettem a farkam, és nézzed meg a lábam sem lópata. Ember lettem, s azért jöttem, hogy megkérjem a kezedet. Hát a terülj, terülj asztalkával mi lesz? Az megmarad, sőt hoztam egy másikat is. Nem eszik a kását olyan forrón, ahogy főzik, nem megyek hozzád feleségül egyelőre. Jobban meg kell ismerjelek. Addig itt pincérkedhetsz egy hónapi próbaidőre.

Egyik este, zárás után, amikor Anna már hazament, megérkezett Durmó. Na dűlőre vitted már a dolgot a lánnyal? Nem lehet ám ajtóstul lépni a házba. De haladok. Elhitte, hogy ember lettél? Nem tudom, nagyon óvatos. Itt van egy kis zacskó, ebből tegyél a levesébe. Azután, ha teherbe ejtetted, sipirc vissza a vulkán gyomrába. Durkó a feladatot úgy oldotta meg, hogy másnap minden leves vágy gerjesztő volt. Furcsa volt látni, hogy egy nagyon rátarti harmincas, azzal fordult a lovagjához: Pista, maga ugye itt lakik a közelben. Igen. Akkor siessünk, a magáé akarok lenni. Pista, aki egy csokornyakkendős úriember volt, se köpni, se nyelni nem tudott, és azonnal kiábrándult a méltóságát elvesztett hölgyből. Jó van, mehetünk, mondta, de a túrógombócról nem mondok le semmiképp. Így hát végig kellett volna enni az egész ebédet, de a nő körülnézett és össze kacsintott a másik asztalnál ülő fiatalemberrel, majd felállt, és kiment a mosdóba. A fiatalember is ezt tette, s a továbbiakat ne részletezzük.

Még furcsább volt egy jó karban lévő ötvenes, aki egyenesen Durkót kérdezte: mi a véleménye a kebleiről. Durkó mondott valamit, amit akárminek lehetett érteni, és sietett egy másik asztalhoz. Ott János ült, akire, mivel férfi volt, nem hatott a csodaszer. De nem hatott Annára sem, aki aznap csak salátát evett: vigyázott a vonalaira. Hú, de fegyelmezett a lány, gondolta Durkó, aki nem tudott a salátáról. A zárás után – a siker biztos tudatában – már nem bírt magával: rácsapott Anna hátsó felére, és magához rántotta. Ő is megkapta a pofonját, mint hasonló helyzetben Durmó, sőt Anna kezében a nagy húsvágó késsel szikrázó szemekkel fordult Durkóhoz: most midet vágjam le, te szemtelen? Takarodj ki a vendéglőmből, amíg jó dolgod van. Durkó eliszkolt, Anna egyedül maradt.

Másnap megint ő hordta ki az ételt, bizony megfáradt. Zárás után az egyik vendég, János, nem akart elmenni. Bemutatkozott, mint adóhivatali ellenőr. A számlaadás rendben volt, hiszen pár napja ezt megfigyelte, de nem értette, hogy mikor szállítják ide az alapanyagokat, hogyan lehet olyan gyorsan elkészíteni az ételt. Kérte a beszállítók listáját, azoknak a számláját. Azt is kérdezte, hogy miért nem igénylik vissza a vásárlásaik után az áfát.

Anna ebből semmit sem értett. János magyarázta, de nem sok sikerrel. Nézzük meg a gyakorlatban. Mit csinálna, ha kérnék egy adag osztrigát citrommal? Tessék, mondta Anna, s az osztriga ott volt János orra előtt. János majd leesett meglepetésében a székről, sőt valóban le is esett. Anna felsegítette, kérdezte mi a baj? Rossz volt az étel? Dehogy, csak nem értem, hogyan lehetséges ez. Anna mindent elmesélt. Kedves kisasszony, nem tudom miért, de elhiszem magának, noha sem Istent, sem ördögöt nem hiszek. Azt viszont tudom, hogy rajtam kívül senki nem fogja ezt magának elhinni. Szívesen lezárnám a jegyzőkönyvet, hogy mindent rendben találtam, s ezzel nyerne egy kis időt, de egyszer megint jönni fog valaki, s akkor nemcsak magának kell magyaráznia a történteket, de engem is kitesznek bűnpártolás miatt az állásomból. Még azzal is megvádolnak, hogy nem tudtam ellenállni a női szépségnek. Miért, hát szépnek tart? Pontosabban gyönyörűnek. Mintha tündér lenne. De ha tündér vagyok, lehet terülj, terülj asztalkám nekem is. Igen, de a tündérek nem eladják az ételt, hanem elajándékozzák az asztalkát vagy terítőt egy szegény embernek. Igaz, nem is vagyok tündér, meg gyönyörű sem, maga csak mond nekem szépeket, közben meg börtönbe akar juttatni.

Bizony, tárgyalás tárgyalást követett, végül az adóhivatal átadta az ügyet a bíróságnak. A bíró, amikor áttanulmányozta az iratokat, zárt tárgyalást rendelt el. Miért, kérdezte János? Nem kisebb dologról kell dönteni, hogy létezik-e ördög, vagy sem. Képzelje el kolléga, hogy milyen cikkek fognak megjelenni a lapokban. Nem lesz sem éjjelünk, sem nappalunk.

A bíró először Jánost kérdezte, aki nagyon röviden ismertette a tényállást. Anna kisasszony az általa vezetett vendéglőben pompás ételekkel kínálta az embereket, de ezekhez nem szerzett be semmi alapanyagot, legalábbis semmiféle számla nem volt nála. Bizonyára a fekete piacon vásárolt.

Anna viszont elmondta, hogy semmiféle piacra nem jár, az étel egyszerűen ott terem az asztalon, mert egy illetőtől, aki szobabérlő volt nála, kapott ajándékba egy kendőt, ami a Terülj, terülj asztalkám szavakra előkerítette az éppen kívánt ételt. A bíró persze nem akarta hinni, pedig Anna még a faroklevágásról is beszámolt. Anna erre elővette a kendőjét, leterítette a bíró asztalára, s azon mód ott termett egy rumostea, kuglóffal. Sőt inkább teásrum volt, mert egy bögre rumhoz egy kiskanál teát öntöttek. Ezt kellett ugyanis bevinni a bírónak, ha egy hosszú tárgyalás során teát kért.

A bíró elsápadt. Ugyan ő sem hitt a természetfeletti dolgokban, de magyarázni sem tudta, amit látott. Ráadásul félni kezdett, ki ne derüljön, hogy rendszeresen vedelni szokta a rumot.

János látta a bíró zavarát. Ha a tisztelt bíróság megengedi, szeretnék feltenni néhány kérdést. Ha a pusztai vándorlás közben a zsidók a manna és a fürjek maradékát eladták volna a kóboroló araboknak, kellett volna igazolniuk az étel eredetét? Nem. Ha áfás számlát kértek volna cserébe az ennivalóért? Akkor nyilván áfacsalást követtek volna el. Ha tehát Anna kisasszony ingyen kapta az ételt, nem követett el semmiféle vétséget. Valóban nem. Ha az ételt méltányosan alacsony áron számolta el, s a bevétele után minden adót megfizetett, hibáztatható-e valamiért? Nyilván nem. Értem, hogy mire céloz. Ki is hirdetem az ítéletet: a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentem. Az eset iratait száz évre titkosítom.

Anna boldogan ment haza. Útközben látott egy kis Hüvelyk Matyinak látszó, de nagyon lapos valamit. Felvette, s kérdezte: Hát veled mi történt, Hüvelyk Matyi? Egy durva ember nem nézett a lába elé, és rám taposott. Amúgy nem vagyok Hüvelyk Matyi, hanem a Tündérkirály küldöttje. Egy bizonyos Durkó nevű kisördög ellopott tőlük két abroszt, s ezek most nálad vannak. Azért jöttem, hogy add vissza, amit Durkó ellopott. Tessék, itt az egyik, a másikat is megkapod, ha eljössz most velem. János, aki elkísérte Annát, a fülébe súgta: korai volt, hiszen nem is tudjuk, hogy igazat mondott-e a fickó. Anna nem válaszolt, különben is hazaértek. Hüvelyk Matyi egész rendes emberforma volt már, s amikor átvette a második abroszt, látta, hogy Anna sír. Mi a baj, kisasszony. Csak annyi, hogy az abroszok nélkül be kell zárnom a vendéglőt, mert főzni nem tudok, a régi munkahelyemen már mást alkalmaztak, nem tudom, miből fogok megélni. A tündér azt mondta: mindenre van megoldás. A Tündérkirály azt mondta, hogy ha nem próbálsz hazudni, hanem ide adod a kendőket, akkor az egyiket visszaadhatom. Tessék, vissza is adom. Ezzel úgy eltűnt, mintha soha ott nem lett volna.

Hogyan tovább? – kérdezte János. Gondolkodnom kell, de köszönöm, hogy hazakísért. Szívesen. Ha megengedi, holnap ismét eljövök. Jöjjön, örömmel látom.

János másnap el is ment, és közölte, felmondott az adóhivatalban, s most ő is állás nélkül van. Azt reméli, hogy Anna felveszi pincérnek. Lehet róla szó. János először is kiírta a vendéglőre: Zárva! Holnap nyitunk! Azután csináltatott egy nagy táblát, amire ráírta: Terül, terülj asztalkám vendéglő. Másnap valóban ki is nyitottak, s annyi vendégük volt, hogy a terítő is megizzadt a sok munkától. Így ment egy ideig, közben János és Anna sokat beszélgettek. János már a templomba is elkísérte Annát vasárnaponta. Telt, múlt az idő, majd egy új tábla került a vendéglő ajtajára: Nászút miatt zárva. Nyitás Szeptember elsején. Itt a vége, fuss el véle.

Surján László