A címben szereplő francia kifejezés eredetileg egy járványvédelmi intézkedést jelentett, a potenciális fertőzésgócok földrajzi elszigetelését. Politikai értelemben egy veszélyesnek tartott párt vagy mozgalom elszigetelését jelenti azáltal, hogy senki nem akar vele együttműködni.

E sorok írásakor épp zajlik a francia elnökválasztás 2. fordulója, amelynek a legnagyobb tétje, hogy az EP-választást fölényesen megnyerő Marine Le Pen Nemzeti tömörülésének (RN) sikerül-e áttörnie a köréje vont évtizedes cordon sanitaire-t.

Jósolni nem akarok és nem is tudok, de jelen pillanatban valószínűbbnek tartom, hogy teljesen még nem fog sikerülni, mivel a macronista, „centrista” jelöltek többsége (ez ma nagyrészt a globalista, föderalista, pénzhatalmi erőket jelenti), ha orrbefogva is, de inkább lepaktált a kommunisták által vezetett baloldali Új Népfronttal (NFP), hogy a szélsőjobboldalinak tekintett Le Pent továbbra is politikai karanténban tartsák. (Ebből is látszik, hogy Franciaország még nem tapasztalta meg a valódi kommunizmust). Az apai ágon magyar származású Nicolas Sarkozy személyében pedig nemrég még köztársasági elnököt adó Köztársaságiak (LR) szintén a cordon sanitaire fenntartása felé hajlanak. Bár elnökük, Ciotti hajlandó lett volna szövetkezni a Nemzeti tömörüléssel, a párt nagyobbik része rögtön megpuccsolta őt – a pártszakadásról valószínűleg a bíróság lesz hivatott dönteni.

Az, hogy egy adott országban mi számít szélsőségesnek, illetve szélsőjobboldalinak, erősen függ a nemzeti hagyományoktól és történelmi tapasztalatoktól. A francia forradalom óta erősen baloldali érzelmű, a náci Németország által porig alázott, jelenleg pedig épp Macron multikulti romantikájából kijózanodó Franciaországban (úgy is, mint a világ egyik legnagyobb gyarmattartója) nem sok kell ahhoz, hogy valakire rásüssék ezt a bélyeget. Igaz, Marine Le Pen édesapja, az egykori Nemzeti Frontot megalapító Jean-Marie Le Pen még virtigli holokauszttagadó volt, és az alapítók között Waffen-SS tagok is voltak, amit a francia zsidóság nyilvánvalóan nem felejt el. A mostani pártvezetés ugyanakkor (Marine Le Pen mellett a „politikai csodagyerek” Jordan Bardella) kifejezetten a zsidóság és Izrael támogatójaként tünteti fel magát – ellentétben a kommunisták vezérével, Mélenchonnal, aki teljes mellszélességgel az iszlám bevándorlás mellett foglal állást, és valóban nem idegenek tőle az Izrael-ellenes, antiszemita megjegyzések.

Le Penék tulajdonképpen klasszikus szociális intézkedésekkel, a Covid-járvány és a háborús recesszió nyomán talajt vesztett francia középosztály megerősítésével kampányolnak

– mint az EP-választás és az 1. forduló eredményéből látszik, igencsak sikeresen. És mindezt a bevándorlásra költött állami pénzek kontójára szeretnék megvalósítani, amivel természetszerűleg kivívták maguk ellen a baloldaliak és liberálisok („centristák”) haragját, egyszersmind a szélsőjobbos jelzőt.

Tény, hogy a bevándorlás az egykori gyarmati nagyhatalom számára központi kérdés, hiszen az elmúlt évtizedekben is tömegével érkeztek és érkeznek oda – elsősorban – az ex-kolóniák lakói, amit most a jól ismert „nyílt társadalom” ideológiája világszinten is támogat. Ahol egy évszázados távlatban a lakosság 40%-a, egy évtizedes távlatban pedig a 20%-a bevándorló hátterű, ott egész egyszerűen nem lehet megkerülni ezt a kérdést. Marine Le Pen pedig igazán nem kertel. Pár nappal ezelőtt ismét egyértelművé tette, hogy

a törvény erejével sújtana le azokra az elsősorban iszlamista ideológiát követő bevándorlókra, akik nemcsak hogy nem illeszkednek be a francia társadalomba, hanem közvetlen veszélyt jelentenek annak tagjaira (terrortámadások, nők vagy éppen zsidók elleni erőszak).

Idézzük őt szó szerint, a kedves olvasó pedig döntse el, hogy a „náci időket idéző gyűlöletkeltést” (ahogy a baloldaliak és liberálisok látják) vagy pedig a józan ész talaján álló, a francia radikális köztársasági hagyományokat követő államasszonyt lát benne:

„A franciák bölcsességére és józanságára apellálok: mondjanak egy, csak egy okot, hogy Franciaországban tartsam azokat, akik együttműködnek a franciák halálát akaró totalitárius ideológiával! A törvény létezik, és nem kell mást tennünk, mint betartatni! Az iszlamista ideológiához kötődő személyeket meg kell fosztani állampolgárságuktól és deportálni kell! Meg kell büntetni azokat a franciákat, akik elfogadják az ellenség ideológiáját. A radikális mecseteket be kell zárni, és a Muszlim Testvériséget fel kell oszlatni. Biztosak lehetnek benne, hogy a nők jogait, amit ma leginkább az iszlamista maradiság veszélyeztet, minden francia nőnek garantálni fogjuk.”

Jó kérdés persze, hogy mi számít iszlamista ideológiának: csak a bűntettekben megnyilvánuló szélsőségesség vagy maga az iszlám vallás hithű követése a francia köztársasági hagyományokkal szemben is (például burkaviselés) – és ki dönti el, hogy pontosan kiket kell „deportálni”, illetve hogy hajtanák végre ezeket az intézkedéseket? Ezt egy kampánybeszédből nyilván még nem lehet eldönteni, de józan ésszel aligha hihető, hogy Le Penék en bloc nekimennének az ország lakosságának minimum 10%-át kitevő iszlám népességnek, borítékolhatóan magukra vonva egy kvázi polgárháborús helyzetet, a teljes nemzetközi elszigetelődést, vagy akár a Nemzetközi Büntetőbíróság elmarasztalását (ahogy például Putyin elnök is az ukrán gyerekek deportálásáért). Így tehát én inkább az előbbire tippelnék: az iszlám nevében elkövetett konkrét bűntettek erőteljesebb törvényi szankcionálása a cél – ami persze szintén nem fog menni kőkemény konfliktusok nélkül, hiszen az utcai zavargásokban jeleskedő Új Népfront még Macronék jóval gyengébb kiutasítási intézkedéseit is eltörölné, a terroristák pedig ugyancsak nem fogják magukat ezüsttálcán kínálni. De vajon akkor Le Penék generálják az erőszakot, vagy inkább elszenvedik azt, mert megsértik bizonyos kiváltságos, törvény felett álló elemek érdekeit?

Ide tartozik az az érdekfeszítő üzengetés is, ami a francia futballválogatott sztárja, a szintén bevándorló hátterű Kylian Mbappé és Le Penék között alakult ki. A hivatalos Eb-sajtótájékoztatóján a játékos konkrétan a francia választásokkal kapcsolatban (!) úgy fogalmazott: „Minden eddiginél fontosabb, hogy menjünk el szavazni, nem hagyhatjuk, hogy az ország ezeknek az embereknek a kezébe kerüljön. Az eredmény katasztrofális, és reméljük, hogy az emberek végül a helyes oldalt választják!” A CNN Magyarországon is jól ismert műsorvezetője, a liberális main stream nagyasszonyának számító Christiane Amanpour kaján mosollyal szembesítette Le Pent ezzel az igencsak tendenciózus és éppen a megfelelő pillanatban született nyilatkozattal. Azonban Le Pen sem ma kezdte a politikát, így hasonlóan erőltetett mosollyal fejtette ki véleményét, miszerint „Mbappé nem képviseli a bevándorló hátterű franciákat, mert sokkal többen vannak közülük, akik minimálbérből élnek, akiknek nincs pénzük lakhatásra, nem engedhetik meg maguknak a fűtést, mint az olyan emberek, mint Mbappé” (tehát rögtön szociális dimenzióba helyezte a kérdést, kikerülve az őt csípőből leszélsőjobboldalizó műsorvezető csapdáját). Azt is leszögezte, hogy „a franciáknak elegük van abból, hogy kioktatják és morális tanácsokkal látják el őket, hogyan szavazzanak. A francia emberek vissza akarják venni a sorsuk irányítását, és úgy akarnak szavazni, ahogyan azt jónak látják”. Párttársa, Laurent Jacobelli ehhez még azt is hozzátette: „Én biztosan nem megyek a pályára edzői tanácsot adni, úgy gondolom, hogy mindenkinek maradnia kell a helyén. Mbappé számára a megfelelő terep a francia válogatott.”

A történet kontextusához egyébként még az is hozzátartozik, hogy az UEFA elvileg nagyon érzékeny a politikai állásfoglalásokra az általa szervezett sporteseményeken, de úgy tűnik, nem egyformán minden irányban.

Az osztrákok ellen két gólt szerző török Merih Demiral ellen ugyanis eltiltással fenyegető, azonnali vizsgálatot indítottak a gólöröm alatt felmutatott „szürke farkasok” kézjelzés miatt, Mbappé nyílt és közvetlen politikai állásfoglalását Le Penék ellen ugyanakkor szóra sem méltatták. Igaz, a török Szürke Farkasokat Európában szintén szélsőjobboldali-, sőt egyenesen terrorszervezetként tartják nyilván – de ez megint egy kissé elfogult és leegyszerűsítő értelmezés. Ez a szimbólum ugyanis Erdoğan Törökországában épp hasonló fejlődésen megy keresztül, mint nálunk a turul, amit ugyanúgy lehet a de facto terrorista nyilasokhoz is kötni (akiket szerintem minden jó érzésű ember elítél), mint a romantikus turanistákhoz vagy akár a nomád táborokat szervező, lovasíjászkodó hagyományőrzőkhöz. A rendszerváltás előtt születettek még emlékezhetnek rá, hogy az ilyen és hasonló jelképek még a 2000-es években is skandalumnak és politikailag üldözendőnek számítottak, amíg a jobboldal 2010-es, elsöprő választási győzelme át nem törte a cordon sanitaire-t. (Ezzel persze véletlenül sem szeretnék a Szürke Farkasokkal azonosulni politikailag, ahogy azt például Vona Gábor tette még nemzeti radikális korszakában, csak a jelenség összetettségére és árnyaltságára hívtam fel a figyelmet). Tehát az UEFA valójában nem a politikai állásfoglalás mint olyan, hanem konkrétan a neki nem tetsző politikai állásfoglalások (vagy akár csak szimbolikus gesztusok) ellen lép fel vasszigorral – emlékezhetünk még a Black Live Matters amerikai szélsőbaloldali mozgalom által előírt térdelésre, mely szintén nem ütötte meg a tisztelt labdarúgó-szövetség ingerküszöbét.

Este már okosabbak leszünk, hogy Franciaországban – és ezáltal talán az egész Európai Unióban – merre fordul a történelem kereke.