A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) talaján létrejövő, nagyrészt fiatalokból álló Kerkai Kör tagjai parlamenti látogatáson vettek részt. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és az MKDSZ elnöke mellett Rétvári Bence kereszténydemokrata belügyminiszter-helyettes is fogadta őket. Rétvári Bence a saját hivatásáról, a politikusi pálya mai szépségeiről és nehézségeiről is őszintén beszélt a jelenlévőknek.
Szavai megerősítettek abban, amit már régóta érzek a politikával kapcsolatban, hogy ez a pálya azoknak való, akik a közélet iránti általános érdeklődésen túl kifejezetten élvezik a küzdelmet, a szembesítést, a nem mindig – sőt általában nem – konstruktív vitákat. Ebből aztán további belátások is következtek az úgynevezett civil világra vonatkozóan. A katolikus egyház társadalmi tanításának kompendiuma világosan fogalmaz erről: „A civil társadalom a kulturális és közösségi kapcsolatok és források összessége, amely mind a politikai, mind a gazdasági környezettől viszonylagosan önálló (…) A civil társadalmat sajátos tervezési képesség jellemzi, amely kedvez a szabadabb és igazságosabb társadalmi együttélésnek, ahol a polgárok különféle csoportjai egyesülnek, és azon fáradoznak, hogy sajátos célkitűzéseket dolgozzanak ki, öntsenek formába, alapvető követeléseiknek nyomatékot kölcsönözzenek és indokolt érdekeiket védelmezzék.” (417–419). A kompendium ehhez még hozzáteszi, hogy a civil társadalom és a politikai közösségek, „bár összekapcsolódnak egymással és sokoldalúan függnek egymástól” (ez tulajdonképpen maga a szubszidiaritás, a kölcsönös kisegítés elve), a civil társadalom olyan értelemben elsődleges, hogy céljai egyetemesebbek, és a politikai közösség is belőlük válik ki, az ő szolgálatukra vállalkozik (a „szolgálat” itt természetesen keresztény felfogásban értendő). Az Egyház, vagyis a Krisztus-követők közössége a „társadalmi pluralizmus iránti elkötelezettségéből” (demokrácia) fakadóan maga is részt vesz mind a civil társadalom, mind pedig a politika alakításában, természetesen a saját céljának (a lelkek üdvössége) és értékrendjének (pl. a személy méltósága, szolidaritás, igazságosság) megfelelően. A keresztény, nemzeti civil szervezetek feltűnő sajátossága még, hogy kiterjedt tagsággal bírnak (pl. cserkészet, hagyományőrzők, Regnum Marianum, Kolping-mozgalom, Schönstadt stb.), szemben a gyakran eleve politikai célokra alakult baloldali (ál)civil szervezetekkel (amelyek gyakran már köszönőviszonyban sincsenek nagy múltú elődeikkel, a szakszervezeti mozgalmakkal). Itt szeretném megemlíteni az MKDSZ által évente kétszer a Parlament felsőházi termében megrendezésre kerülő Keresztény Civil Fórumot, amely épp az előbbi szervezetek hangját és jelenlétét hivatott erősíteni.
Az elméleti megfontolások után – amit igyekeztem lehetőség szerint rövidre szabni – vonjuk le a gyakorlati következtetéseket: az Egyház (vagy még konkrétabban: a magyar egyház) társadalmi részvétele két pilléren nyugszik: a keresztény célokat és értékeket megjelenítő (sőt lehetőleg megvalósító) civil világon és az ezt támogató politikai közösségen. Az előbbi tágabb, az utóbbi szűkebb kör. Az, hogy ki melyikhez tartozik elsősorban, alkati kérdés – de használhatjuk a Bibliából, illetve a keresztény teológiából jól ismert „karizma” és „talentum” kifejezéseket is (amely isteni adományok felismeréséhez persze kellő önismeret is szükséges). A gyakorlati következtetések levonása után pedig tartsunk alapos önvizsgálatot mind egyéni, mind pedig közösségi szinten: 1. én melyik területen szolgálhatom jobban az Egyházat, milyen a lelki alkatom? 2. mennyire erős, mennyire kiterjedt jelenleg a keresztény civil világ? 3. hogyan működik és mennyire látja el feladatát a keresztény politikai közösség, természetesen a társadalmi realitások figyelembevételével?
A fentiek után ki kell még térnünk egy sajátosan mai jelenségre is: a politikai küzdelmekhez szorosan kapcsolódó, sokszor csak szervezetileg (és persze felhatalmazás tekintetében) elkülönülő „fél civilekre”. Ne legyünk képmutatóak: a politikai paletta minden szeletéhez tartoznak ilyenek, a baloldali-liberális ideológiák esetében pedig rendkívül erőteljes – a politikai napirendet alapvetően meghatározó – globális hálózatokat alkotnak (ENSZ, EU stb. egyes intézményei). Úgy gondolom, hogy a mai politikai küzdelmek természetéből következően a keresztény, nemzeti politikai erők sem nélkülözhetik ezt a „hibrid” tevékenységet (sőt, a jelentősége rohamléptékben növekszik), de a „valódi” civilek érdekében fontos lehet bizonyos elhatárolás is. Mi próbáljunk meg ezen a területen is nyíltabb sisakkal küzdeni, a víz alatti nemtelen rugdosódásokat pedig hagyjuk meg az ellenfeleinknek. Nem könnyű, de ez következik a keresztény, hívő világlátásból.
Hojdák Gergely
