Vértanú társaival együtt 2011-ben avattak boldoggá Szarajevóban. Magyar származása ellenére tiszteletének nincs nyoma nálunk, családtörténete sem kellően ismert, pedig igen tanulságos.
A kaposvári születésű Bánya József (1871) fiatalon megözvegyült. Árván maradt fiával Horvátországban keresett megélhetést. Tanyát, nyolc hold földet vásárolt. Újra megnősült, második felesége Kovács Teréz (Tereza Kovač), akiről tudjuk, hogy nagyszülei magyarok voltak, de azt nem, hogy Bánya József családja otthon milyen nyelven beszélt. A ferences harmadrendű házaspárnak tizenhárom gyermeke született, Teréz (1912) volt a tizenkettedik. Veliki Grđevac, magyarul Nagygordonya volt annak a településnek a neve, ahol a Bánya (horvátul Banja) család élt. Kis falu, a legutolsó népszámláláskor 1200-an lakták. Híres szülöttjei között találjuk Knezić Károlyt, aradi vértanunkat. A falu plébánosa nem tudott magyarul, ezért a magyar hívekhez Bánya József beszélt, és ő vezette a közös imákat. Horvátország akkoriban vonzó hely volt a magyarok számára, de az új vagy erősödő magyar közösségeket nem mindenki nézte jószemmel. Féltek az elmagyarosítástól. Ezért a magyarok lakta településekre elvből nem adott a zágrábi püspök magyar papot. (Volt falu, amelynek lakosai ezért testületileg áttértek a református hitre!) Szeretjük idealizálni a horvát-magyar viszonyt, és sok más relációhoz képest joggal, de itt is találunk feszültséget.
Az impériumváltás után a Bánya család nem költözött vissza Magyarországra. A kislánykorától szerzetességre vágyódó Teréz tizenhét évesen belépett az Isteni Szeretet Lányai zárdájába, s Szarajevóban készült szerzetesi hivatására. A rendben a Bernadett Mária nevet kapta: Bánya Terézia eltűnt, s Bernadeta Banja megszületett. Apácaként csöndes és szorgalmas volt. Szerette a röpimákat. A paléi kolostorba került. Ha a németek nem rohanják le Jugoszláviát, talán soha nem hallottunk volna többet róla. De 1941-ben Palét is elérte a háború. Egy ideig a menekülő szerb kormány is náluk húzódott meg, Bernadett főzött a menekültekre is. A zárdában öt nővér maradt: Jula Ivanišević horvát házfőnöknő, az osztrák Berchmana Leidenix, a szlovén Krizina Bojanc és Antonija Fabjan, valamint Bernadett. December 11-én csetnikek törtek rájuk, a zárdát kirabolták, az apácákkal pedig elindultak Goradže felé. Az idős Berchmana nővér nem bírta a gyaloglást, őt egy Sjetlina nevű településen december 13-án meggyilkolták. A többiekkel december 15-én érték el goradžei kaszárnyát. A második emeleten bezárták őket egy szobába, majd részegen rájuk rontottak. Amikor a védekezés már reménytelennek látszott, Jula Ivanisevicnek sikerült kiszabadulnia a támadók kezei közül, és az ablakhoz rohant: „Gyertek velem! Jézus ments meg minket!” felkiáltással kivetette magát az ablakon. A csetnikek egy pillanatra meglepődtek, s ez elég volt a többieknek, hogy kövessék a halálba menekülő főnöknőjük példáját. A két emeletnyi zuhanást ugyan túlélték, de a katonák, feldühödve, hogy a prédájuk kiszabadult, késeikkel halálra szurkálták őket. Holttestük a jeges Drinába került.
Bánya Bernadett és társai a szüzesség jelentőségét üzenik ma, egy olyan korban, amikor fiataljaink nem tartják fontosnak, hogy tisztán lépjenek házasságra, s a keresztény közösségek sem nevelik őket erre. Hallgatás veszi körül ezt a kérdést. Az Egyház példaképül állít elénk négy „öngyilkost”, akik épp szüzességük védelmében választották a halált.
Ha végig gondoljuk ennek a történetnek a szereplőit: a kaposvári apán és a talán elhorvátosodott anyán kezdve, az együtt vértanúvá lett osztrák, szlovén, horvát és magyar származású, tisztaságukat halálig védő apácákon át, a horvátnak született és magyar nemzeti hőssé vált tábornokig, rádöbbenünk, hogy régiónk lakóit milyen szorosan köti össze a közös sors. Tennünk kell azért, hogy a tisztaságot értéknek tartsák fiataljaink, és azért is, hogy fontos legyen számukra az embertársaikkal való nyelvi, etnikai határok feletti összetartozás.
Boldog Bánya Bernadett, könyörögj érettünk!
Surján László
