Az Európa-ellenesség nem azonos az Európa-kritikussággal. Ezt a megkülönböztetést mintha nem értenék az ellenzékiek. Lehet persze, hogy akik Orbán Viktort előszeretettel Európa-ellenesnek nevezik, szándékosan hazudnak. Kampány van, és némelyek úgy vélik, hogy ilyenkor minden szabad.

Mi a valós helyzet?

Antall Józsefnek három külpolitikai célja volt: az euróatlanti integráció, a jószomszédsági kapcsolatok és a határon túli magyarok támogatása.

Ha mérleget készítünk, akkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy a határon túli magyarság erkölcsi és anyagi támogatása soha nem látott mértékű, beleértve még a két világháború közti időket is.

A jószomszédság ügyében is látványos haladást értünk el például a szerbekkel. Ígéretesen alakulnak a magyar-szlovák kapcsolatok. Komoly feszültség van viszont Ukrajnával. Aligha várható el persze, hogy Magyarország a nekivadult ukrán vezetés füttyére táncoljon.

Egyes hangok szerint sem a rendszerváltáskor, sem az unióhoz való csatlakozáskor nem vártuk, hogy egyszer „el kell foglalnunk Brüsszelt”. De ez a Brüsszel már nem az a Brüsszel. Amikor elhatároztuk, hogy az európai közösség tagjai leszünk, annak egyik fő elve a szubszidiaritás volt. Álmunkban sem gondoltuk, hogy az Európai Bizottság a szerződések őre funkció helyett ideológiai harcot folytat a tagállamokkal. Olyan politikát akar rájuk kényszeríteni, amit polgáraik leszavaztak.

Az euroatlanti integráció már nem cél, hanem tény. A „klub” tagjaként viszont lehetnek és vannak is vitáink.

Az európai közösségben a nézeteltéréseket viták során tisztázták. Ez nehéz, nagy felkészültséget igénylő feladat. Régebben könnyebb volt. Moszkva világosan megmondta, hogy mit szabad és mit nem. Mit kell és mit tilos tenni. Brüsszel átvenné ezt a szerepet. Az európai közösség végét jelentené, ha sikerülne. Ez ellen fel kell lépni, ezt jelenti a „mocsár lecsapolása” és „Brüsszel elfoglalása”.

Teljesen hamis a jólét fogalmával azonosítani a nyugatot, azaz a régebbi tagállamokat. Hiába dörgölőzünk hozzájuk. Amióta tagok lettünk, folyton azt látjuk, hogy a szabályok csak akkor érvényesek, ha azok számunkra előnytelenek. Ami előnyös volna, az ellen fellépnek, átértelmezik.

A piacainkat meg kell nyitni, de ha mi akarunk behatolni, például a szolgáltatások területén, akkor zárnak. Gondoljunk csak a lengyel szobafestőkkel, villanyszerelőkkel riogató francia kampányra. Állatvédelmi intézkedésekbe burkoltan ki kell tiltani a magyar libamájat a nyugat-európai piacokról. Ki kell írtani az agresszíven terjedő akácot, nem baj, ha a lengyel és magyar méztermelők megélhetése kérdésessé válik.

Önérdeküket érvényesítik a „nyugatiak”, nem a mi jólétünket viselik a szívükön.

Úgy tűnt, hogy az idei európai parlamenti választásoknak ezek lesznek a kampánytémái. Putyin azonban közbelépett. Háborút indított Ukrajna ellen. Megsértett minden egyezményt és nemzetközi jogot. Agressziójára az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok nem találta meg a megfelelő ellenlépést. Cinikusan felvette a kesztyűt. Fegyvert és lőszert adott Ukrajnának. Az ukránok adták az élőerőt. Két éve folyik ez a szörnyűség, tarkítva az oroszokra mérsékelten ható, de a nyugatnak sok problémát okozó szankciókkal.

Európa egyre jobban lemarad a globális versenyben, ma már nem sokat számít a véleménye.

Ez a háború rossz minden részvevőnek és azoknak is, akik távol akarnak maradni. Ezért a választás tétje ma a háború vagy béke.

Jól fontolja meg mindenki, hogy miről dönthet június 9-én, és döntsön okosan. Vegye észre, hogy vannak, akik az orránál fogva akarják vezetni. Félrevezetni. Ez a választás nem Orbán Viktor kormányáról, nem a parlamenti többségéről szól. A kormányt akkor sem lehetne megbuktatni, ha egyetlen európai képviselője sem lenne. Aki kormány buktatással kecsegtet, hazudik, vagy teljesen tájékozatlan. A kérdés tehát nem az hogy Orbán vagy Dobrev, Dobrev vagy Magyar Péter, hanem az, hogy háború vagy béke.

Legyen vége már. Legyen béke már.

Surján László