Az elmaradt öröm

Iohannis elnök esete Nagy Károllyal, és Trianonnal.

A Nagy Károly-díj jelentős kitüntetés, bár nem minden kitüntetett méltó a köztiszteletre. Románia államelnöke számára nagy alkalom volt a díj átvétele, hogy Romániát jó színben tüntesse fel nemcsak a díjat odaítélők előtt, hanem a széleskörű nyilvánosság körében is. Sajnos nem találkoztam még beszédének a szövegével, tehát nem tudhatom, kitért-e Románia schengeni tagságának régóta vajúdó ügyére. Nem vagyok biztos benne, hogy a magyarellenes kirohanás mellett jutott-e erre ideje. A Trianonozás viszont gátolja, hogy gratuláljunk a kitüntetettnek. 

De nem a Trianonozás a legnagyobb baj, ami Iohannis elnök úr megnyilatkozásait illeti.

El kell ismerni, hogy ügyes húzása volt az erdélyi románságnak a Gyulafehérvári Nagygyűlés, amivel két legyet is ütöttek egy csapásra. Megelőzték, hogy úgy tűnjön, hogy a Román Királyság foglalta el őket, lobogtathatták a határozatot, hogy önként és dalolva csatlakoztak. A százezres tömeg elég nagy súlyt képviselt, bár árulkodó, – több okból – hogy népszavazásra sem akkor, sem később nem engedték a területi kérdést. A másik haszon, hogy még ma is lehet rá hivatkozni. Ahogy megtette ez Iohannis úr is, mit sem törődve azzal, hogy a csatlakozási nyilatkozatra semmiféle felhatalmazása nem volt az egybegyűjteknek. Ami történt, megtörtént, de amit ott határoztak és írásba foglaltak, azok nem történtek meg. Gondolok például az együtt élő népek viszonyára, s saját önigazgatásukra, nyelvhasználatukra.

Iohannis úr nagy csalódás minden erdélyi és nem erdélyi magyarnak. Kisebbséginek néztük őt, pedig nem az. Az magánügye, hogy integrálódott, hogy románként érez. Jellem dolga, hogy kisebbségi gyökereire csak akkor hivatkozik, ha abból neki vagy Romániának haszna származik. Azt a nyilatkozatát nem tudom elfelejteni, amelyben kijelentette: mi szászok soha nem kértünk autonómiát. Bizonyos értelemben ez igaz: nem kértek, hanem kaptak. II. András királyunk nyilatkozata a bizonyság: az Adreanum pontosan leírja a szász autonómia részleteit. De 1848-ban is privilégiumaikat féltették, sőt 1918-ban is meg akarták menteni azokat az impérium váltás után. Lám, milyen jó a tudatlanság, tények nem zavarják meg a gondolkodást.

Trianon kapcsán pedig nem ártana, ha a román vezetés felfogná: nem lenne ez ma már égő seb, ha ők nem szakítanák fel naponta az erdélyi magyarság megalázásával, a meglévő kevéske joguk folyamatos nyirbálásával.

Ennek az aacheni beszédnek szép tükörképe, hogy Magyarország külügyminisztere révén felajánlotta, hogy segít a Covidos betegek gyógyításában. Úgy tűni, hogy ezt Románia el is fogadja. Már vagy két hete tárgyalnak, s rájöttek, hogy a betegek szállítása csak mentővel lehetséges. Megnyugodtam, legalább lovasszekérre nem kell számítani. Az elnök úr feje a szabadsag.ro cikkében büszkén emelődik az égnek. Nyilván nem véletlen. De megérik-e?

Románia jobb elnököt érdemel. De ha nincs? Pedig milyen jó lenne most együtt örülni a románokkal, hogy egy erdélyi ember részesült ebben a kitüntetésben.

További
cikkek

Hírlevél