Árpád-házi Szent Margit tanítása

1242-ben az ország a honfoglalás utáni időszak első nagy katasztrófáját szenvedte el, kilátástalan helyzetben volt. A király, IV. Béla a Split közeli Klissa váráig futott. Európa nyugati felétől nem kapott segítséget. Reménytelen helyzetében születendő gyermekét Istennek ajánlotta, az ország megmenekülését kérve. A tatár (mongol) erők felperzselték az országot, de nem tudtak véglegesen berendezkedni, végül kivonultak […]

Budaházy 17 éve

Soha nem láttam tisztán Budaházy ügyében. Hol áldozatnak látszott, hogy bűnösnek. Hiteles szó nem jutott el hozzám. Most, hogy ennyi év után elsőfokon elítélték, a Védett Társadalom Alapítvány nyilatkozatával, amit ide másolok, teljesen egyetértek. Nagyon sok példa mutatja, hogy hazai bíróságaink ítéletei nincsenek összhangban egymással. Nem látjuk azt sem, hogy a rendre felülbírálatra szoruló ítéleteknek […]

Pálmai Tamás: Utódaim

De mert ember vagyok, nem lélektelen gép, hát nem ezt mondom szenvtelenül, hogy utódaim, hanem ezt kiáltom, ordítom, kérdem tele aggódással: mi lesz veletek gyermekeim, unokáim? Mert nekünk már egyszerű. Elrúgtuk a hatvanat, pár év még a nyugdíj (ha megérjük), pár év még az élet maga, aztán a többit majd látjuk. Persze sokkal másképp, mint most. […]

Sztrigy

Sztrigy A helyesírás ellenőrző program ugyan ismeri, de attól tartok, hogy kevesen tudják, mit rejt ez a szó: Sztrigy. Egy folyót, amelynek a nevét tudhatná minden magyar, de csak kevesen tudják. A Maros egyik baloldali mellékfolyója, amelynek mentén a következő települések találhatók: Petrosz (Petros), Bár (Baru), Mezőlivádia (Livadia), Puj (Pui), Galac (Galați), Rusor (Rușor), Bajesd (Băiești), Kőaljaohába (Ohaba de sub Piatră), Csopea (Ciopeia), Hátszeg (Haţeg), Kovrágy (Covragiu), Oláhbrettye (Bretea Română), Magyarbrettye (Bretea Streiului), Russ (Ruși), Zeykfalva (Strei), Sztrigyszentgyörgy (Streisângeorgiu), Pusztakalán (Călan), Batiz (Batiz), Bácsi (Băcia), Tompa (Tâmpa), Piski (Simeria). Az utolsó település neve már nyilván eligazít. Az a […]

Tanmese a boldogságról

Egy tanár egy lufit adott minden diáknak, akiknek azt fel kellett fújniuk, rá kellett írniuk a nevüket, és ki kellett dobniuk a folyosóra. A tanár ezután az összes lufit összekeverte. A tanulóknak 5 percük volt megtalálni a saját léggömbjüket. Az eseménydús keresés ellenére senki sem találta meg a ballonját. Ekkor a tanár azt mondta a […]

Anya vagy postás

Két dolgot szeretnék előzetesen kijelenteni. Az egyik az, hogy nagyon elítélem a terrorizmust, és elfogadom, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy megszűnjék. A minden a meggyőzéstől az elrettentésig terjedő nagy skála. A másik az, hogy általában nem kommentárok bírósági ítéleteket. Ez két alapelv, s most bizonyos mértékig mindkettőt megszegem. Hogy miről van szó, azt […]

Perko érsek igaza

Nagyböjt első vasárnapjának előestéjén Erdő Péter bíboros, prímás az budapesti-újpalotai Boldog Salkaházi Sára-templomban mutatott be szentmisét. Beszédének kulcsfontosságú része, ami a háborúról és a sátán működéséről szól. A Szent Anna réti engesztelő kápolna építése is jelentős döntés. Erdő Péter bíboros homíliájának teljes szövege: Krisztusban Kedves Testvérek! 1. Jézus életében kitüntetett hely a puszta. Puszta helyre […]

Ferenc pápa felajánló imája Mária Szeplőtelen Szívének

Március 25-én, pénteken, a 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A Vatikán hivatalos oldalán 29 nyelven tették közzé a felajánló ima szövegét március 23-án. Az alábbiakban közöljük a teljes magyar nyelvű fordítást. Ó, Mária, Isten Anyja és a mi Anyánk, mi a […]

Böjt: régies szokás vagy örök igény?

Ma van hamvazószerda, kezdetét veszi a nagyböjt. Ez az időszak a középkor embere számára a legszigorúbban vett aszkézis ideje lehetett: a zsákruhás, mezítlábas bűnbánók fejét hamvazószerdán a püspök megszórta hamuval, majd rituálisan kiűzte őket a templomból, nagycsütörtökig csak a kapujában állhattak meg, míg vétkeikért a penitenciát lerótták. Később alázatosságuk jeleként többen kérték a hamvazás rítusát […]

Hírlevél