Ezzel az írással egy évre tervezett, havonta megjelenő sorozat kezdődik a magyar szentekről. Lehetőleg minden hónap elején jelenik meg a „hónap szentje”, ha ünnepe esetleg csak a hó végén van. A hónap szentje megnevezés arra biztat, hogy a tisztelt olvasó az egész hónapban foglalkozzon a szent személyével és próbálja példája nyomán alakítani az életét.
Felmerül a kérdés: kik tekinthetők magyarnak? Mitől magyar Szent Márton? Kapisztránói Szent János? Nem az etnikai hovatartozás számít. Magyar szentnek tiszteljük, azaz magunkhoz közel állónak érezzük azokat, akik e tájon születtek, akár még a honfoglalás előtt, vagy akik itt haltak meg, azokat is, akiket nálunk különösen tisztelnek, mint a cseh Nepomuki Szent Jánost.
Ebben a hónapban nincs szükség különösebb megfontolásra, hiszen Árpádházi Szent Margit magyar voltát nem kell bizonygatni. Nála az a kérdés, hogy mit tudunk kezdeni az önsanyargató engeszteléssel, s azzal, hogy a királylány elutasított mindent, amire a mai ember törekszik.
XII. Piusz pápa 1943. nov. 19-én avatta szentté. Már túl voltunk a doni katasztrófán, az oroszok a Dnyeper völgyében jártak. Mindenki láthatta: a németek a háborút elveszítették. Nem ünneplésre való idő. A fölött az újsághír fölött, amelyben a Pécsi Napló szeptember 1-én tudtul adta, hogy a szentté avatási bulla kiadása hónapokon belül várható, óriási betűkkel az kiabált, hogy „az elsötétítés ideje ma 22 óra”.
A Pesti Hírlap megszólaltatta Badalik Bertalant, aki akkor – még nem is sejtve, hogy püspök lesz, – a „dömések” provinciálisa volt. Két kérdést kapott: Van-e a domonkos rendnek más magyar szentje? Rendez-e a domonkos rend különös és jelentős ünnepséget? Ez utóbbi kérdésre a provinciális óvatosan felelt: a háborús időkre tekintettel minden bizonytalan. Hozzátette: „reméljük, hogy a székesfőváros és a Közmunkák Tanácsa beváltja ígéretét és a Szent Margit-sziget bejáratánál felállítja Szentünk hatalmas szobrát.” Isten malmai lassan őröltek, de 75 évvel ezután csak lett szobra a szentnek a róla elnevezett szigeten, ugyan nem a bejáratnál, és nem is hatalmas, de Margit rejtett kolostori életéhez talán jobban illő.
Az újságírót meglepte a másik kérdésre kapott felelet: Boldogként tisztelik az első magyar tartományfőnököt, Magyarországi Boldog Pált, rajta kívül nyolc másik domonkost is.
Miért pont Szent Margit emelkedett ki közülük? Erre többrétű a felelet: Pacelli bíboros az 1938-as Eucharisztikus Kongresszuson látta, hogy Margit tisztelete évszázadokon át folyamatos. Ez fontos szempont az oltárra emelés során. Aki járt a lengyelországi Orawka (Felső Árva megye, Kisárva) későgótikus fatemplomában, meglepve láthatta a sok magyar boldog képét. Többnyire megfeledkezett róluk az utókor. Imameghallgatás nincs ima nélkül. Talán ez az ima hiányzott az elfelejtett sok szentéletű domonkos és az orawkai templomot díszítők esetében is.
A másik szempont Szent Margit időszerűsége.
XII. Piusz 1943-ban egy olyan szentet adott nekünk, aki földi életében éppen béketeremtő képességével tűnt ki.
Apja és testvére meghajoltak kívánsága előtt, és megbékültek. Megszűnt a pusztító trónviszály (Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám kebledre). A pápa, akinek, mint tudjuk, egy hadosztálya sincs, bevetette a nehéztüzérségét, ezt a törékeny, gyönge apácát, s remélte, hogy most is segíteni fog békét teremteni. Természetes igény és természetfeletti segítség.
Szent Margit nekünk is üzen. Nem a szobor a fontos, de vigyük imában hozzá a világban látott valamennyi békétlenséget, akár a háborúkat, akár az egymásnak feszülő hazai szekértáborokat. Ünnepe január 18-án van.
Árpádházi Szent Margit, könyörögj érettünk!
Surján László
