A politikában a látszatnak valóságereje van, mondta többek között Barankovics István.

Azok közé tartozom, akik az angolban a Christmas helyett a Xmas forma használatát a krisztustalanítás megnyilvánulásának tartották. Daniel Payne minapi írása rámutatott, hogy ez tévedés. A Χριστός szó első betűje a görög “Chi,” a latin X-nek felel meg, tehát a Xmas voltaképp rövidítés, amit már mintegy ezer éve használnak a karácsony jelzésére. Oly sokszor találkozunk a kereszténység nyomainak eltüntetésére való törekvéssel, hogy ott is rémeket látunk, ahol nincsenek. Íme egy látszat, ami ismerethiányból fakad.

Létezik tudatos látszatkeltés is. Olvasom egy sajtószemlében: „A magyar lakosság tavaly az uniós átlag 71 százalékát költötte áruk és szolgáltatások vásárlására. Ez a második legrosszabb adat az EU-ban, egyedül a bolgárok éltek rosszabbul a magyaroknál. Az idén az unióban rekordmagas magyar infláció miatt összeomlott a magyar lakosság fogyasztása, a kiskereskedelem forgalma 10 százalékkal csökkent. Ilyen erőteljes inflációs és fogyasztási sokkot az idén az EU más országaiban nem tapasztaltunk. A harmadik leggyengébb adatot Horvátországban és Lettországban mérték 76-76 százalékkal.” Nem vonom kétségbe a közölt számokat, a vitám az értelmezésükkel van. Korunkat a túlfogyasztás jellemzi. Ennek fényében biztosan jogos magyar fogyasztást rossznak minősíteni?

Az emberiség fogyasztása 2023-ban már augusztus 2-án lépte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni.

A globális adattal szemben Magyarországon ez a nap május 30-a volt. Tehát idén jócskán többet fogyasztottunk, mint sokan mások. De ha a túlfogyasztás rossz, veszélyezteti gyermekeink jövőjét, akkor az uniós átlag alatti fogyasztást nem lehet rossznak minősíteni, sőt épp dicsérni kellene.

Mindezt figyelembe véve, lehet, hogy az említett 71 százalékot inkább lefelé kellene vinni, mint fel. Ahogy erre Lackfi János rámutatott az Új Ember karácsonyi számában megjelent versében:

MI VOLT, MI NEM VOLT

A Kisjézusnak nem volt adventi naptárja,
nem volt még levásárolható ajándékkártya.
Nem volt hűség-kupon, nem volt hű meg hó,
Jinglebellsszel sem volt tele a rádió.

Nem volt szaloncukor, se vagány LEDek,
se brummogó mikulásnak öltözött egyedek,
nem volt csúnya pulcsi, se rénszarvasos zokni,
a fagy helyett a hőséget kellett megszokni.

Nem volt illatgyertya, se mini szán, mely forog,
nem volt angyalhaj, se díszek, se égősorok,
se plafonig érő fa, se élő betlehemes,
se vita, hogy az ünnep áldott vagy kellemes.

Nem volt dekoráció, se bejgliakció,
se nagyképernyős tévé, mely a Holdról is látható,
nem volt új iPhone meg tablet az árzuhanásban,
se szalaggal átkötött új autó a garázsban.

Nem volt all inclusive wellness, mert megérdemlem,
nem volt szegfűszeges szagtalanító a DM-ben.
Se fagyöngykoszorú, se mézeskalácsforma,
se szédítő fényjáték, vetítve a plafonra.

Nem volt kérdés, hogy szenteste hal legyen vagy pulyka,
hogy jönnek-e a rokonok vagy ne keljenek útra,
nem volt shopingünnep, műfenyők, se manók,
nem volt mesés étkészlet, se Barbie-k, se LEGÓk.

Csak jászol meg szalma meg birka meg tejecske,
József meg Mária mégse volt kétségbeesve,
mert tudták, hogy eljött a világ világossága,
és nem is volt szükségük igazán bármi másra.

Hogy a bolgárok rosszabbul élnek-e, mint mi magyarok, az nem az átlagfogyasztáshoz mért mutatókon múlik, hanem azon, hogy ki hagy több helyet Istennek az életében.

Surján László