Réges-régen, még Etana király uralkodása előtt, sok tolvajlás volt azon a vidéken. Amikor Etana átvette az uralkodás terhét apjától, tudta, hogy nem az adók, hanem a rablók nyomorítják a népet. Elhatározta hát, hogy könyörtelenül véget vet a rablásoknak. Először is elrendelte, hogy akit lopáson kapnak, annak vágják le a jobb kezét. Másodszor katonákat küldött mindenfelé, hogy helyben legyenek, s azonnal üldözhessék a rablókat.

Több évig tartott, de végül a rablók belátták, nem boldogulnak Etana királlyal. Ki jó útra tért, ki elmenekül más vidékre. Az emberek békében és boldogságban éltek, dolgoztak, gyarapodtak.

Abban a messzi országban, ahol a rablók összegyülekeztek Javlot király uralkodott, aki maga is rabló volt. Nappal király volt, éjjel fekete ruhát, fekete álarcot öltött, és megrabolta az embereket. Ebből annyi jövedelme támadt, hogy nem kellett sem adót, sem vámot szednie.

Az egyik éjszaka arra támadt kedve, hogy ne a városának lakóit, hanem a környéken tanyázó rablókat lopja meg. De ebből nem lett semmi. Kiment ugyan a városból, kis tüzet rakott, s várt. A rablók észrevették a tűzet, de azt is, hogy csak egy üres zsákja van a fekete ruhásnak. Oda mentek hát hozzá, s beszélgettek. Ekkor hallotta meg a fekete tolvaj, hogy milyen nehéz a rablók élete Etana királyságában. Megígérte nekik, hogy nagyon megbünteti Etana királyt, ha ők teljesítik egy kívánságát.

-Mi volna az?

-Csak annyi: rabolni csak éjjel fogtok, s mindig csak egy embert, vagy vándorló kereskedőt, vagy városlakót. A kereskedőt teljesen kifoszthatjátok, de a városlakónak hagyjatok annyit, hogy élni tudjon, ne jusson koldusbotra. Én pedig elmegyek és ellopom a Napot Etana földjéről.

Megkötötték az egyességet, a fekete tolvaj elment. Ez után Javlot nem ment el éjjel rabolni, a tolvajlás azonban ment rendesen, mint korábban. Látta a király, hogy a rablók tartják a szavukat. Összeszedett a katonáiból egy kis csapatot, Apuk vezérre, a kincstárnokra bízta az országot, s útnak indult, amint mondta lánynézőbe.

Ment a kis csapat, hamarosan meg is érkeztek Etana városába. Etana szívesen fogadta, bár neki csak fia van, nagy mulatságot rendezett, arra meghívta királyságának minden eladó lányát, hátha megtetszik valamelyik Javlot királynak.

Nap mint nap folyt a nagy vendégség. Esténként Javlot kilovagolt solymászni. Rendes szokása ez, mondta, nem tud róla lemondani. De sötétedésre mindig megérkezett, meggyújtották a gyertyákat, kezdődhetett a bál. Egyik este, amikor már csak a húsz legszebb leány volt a hivatalos a bálra, s elterjedt, hogy Javluk most fog választani feleséget, szokás szerint megint kilovagolt. A vitézei is vele mentek. Amikor a Nap éppen lebukni készült, felszállt a király hatalmas sólyma, s a szárnyával leverte a Napot az égről. Éppen Javluk iszákjába került. No, visszamentek, jót mulattak, szokás szerint, hajnalig. De ennek az éjszakának nem akart vége lenni. A gyertyák csonkig égtek, a szolgák már harmadszor cserélték őket, mindenki álmos volt, a királyok is aludni tértek. Úgy látom, ma fárasztóbb volt a vadászat, pedig semmit nem lőttünk, mondta Javluk. Lepihentek, de amikor mindenki aludt már, felkerekedtek, s mint a szélvész, hazaszáguldtak. De a húsz szép leányt vitték magukkal. Mindegyik katonának jutott egy, a legszebb persze a királyé lett. Amikor hazaértek, a király kinyitotta az iszákot, a sólyom fellökte a Napot az égre, hát uramfia, attól fogva két nap világított, olyan fényesség lett, hogy az emberek állandóan hunyorgattak. De a szőlő édesebb lett, a növények hamarabb értek be, hát senki nem bánta a hunyorgást.

Hanem a király bajba került. Nem sok kedve volt éjszakánként otthagynia a szép feleségét. Ha viszont nincs rablás, nincs bevétel. Egyik éjjel azért mégis kiment, s megkérdezte, tudják-e mi történt Etana országában? Tudták bizony, s sejtették, hogy honnan van nekik két Napjuk. Akkor a fekete tolvaj megegyezett velük, hogy ezentúl kétszer-háromszor is rabolhatnak egy éjszaka, de a zsákmány felét neki kell adják. Ő minden héten egyszer eljön érte. Megegyeztek, s a király hat éjjel nyugodtan élvezhette szép felesége társaságát.

A kincsár kezelését se vette vissza, csak hetente feltöltötte a rabolt kincsekkel.

Történt pedig, hogy egy napon a rablók éppen a kincstárnoknál jártak, sok szép arany gyertyatartóját is ellopták. A fekete tolvaj meg épp ezeket vitte be a palotába. Nagy volt a kincstárnok csodálkozása, hogyan kerültek elő a gyertyatartók. De a királynak a szeme sem rebbent.

-Tudod, rablókat üldöztem az éjjel, elfogtam egy párat, s kincseiket behoztam a palotába. Ha ezt tőled lopták, vidd, s máskor jobban vigyázz rájuk. Elfogadta Apuk a magyarázatot, de azért gyanakodott is egy csöppet.

Közben Etana országa nagy bajban volt. A növények elpusztultak, az emberek fáztak, a holdfényben nem láttak rendesen, amikor máskor a Nap világított, akkor még Hold sem volt az égen. Olyan csillagokat láttak, amilyeneket eddig soha, de ez még a csillagjósokat sem vigasztalta. Ráadásul megint elszaporodtak a rablások. A sötétben nem tudták a katonák jól követni a rablók nyomát, a sötétség a gonoszságnak kedvezett. Az emberek szegényedtek és éheztek.

Mit volt mit tenni, Etana elhatározta, hogy visszaszerzi a Napot. Elindult ő is egy kis csapat katonával. Eljutottak a fekete tolvaj országába. Igen csodálkoztak, hogy ott meg két Nap van az égen. Megtudták, hogy ebben az országban az a király uralkodik, aki tőlük vitt feleséget és olyan hirtelen tűnt el, hogy még el sem köszönt.

-Menjünk, beszélgessünk el vele, mondták a katonák és a kardjukra tették vészjóslóan a kezüket.

-Lassan a testtel, barátaim. Ne rontsunk ajtósul a házba. Először a Napot kell megszereznünk. Ezzel a király elővett egy kis sípot. Még a sasmadártól kapta, akit meggyógyított, s aki segített neki megszerezni az élet füvét. Jött is a sasmadár, kérdezte, mi a gond. Vadásszatok, pihenjetek. Most éjjel van, semmit nem tehetünk, de holnap estefelé ismét itt leszek. Így is történt. Lepihent a csapat. Hajnal felé, még alig derengett, Etana zajt, beszédet hallott. Óvatosan közelebb ment, hát a fekete tolvajt látta, amint éppen osztozik a zsákmányon a zsiványokkal. Óvatosan levágta a tolvaj kabátjának a csücskét. Amikor az osztozásnak vége lett, azt mondta a fekete tolvaj:

-Úgy hallottam, Etana király elindult, hogy visszaszerezze a Napot, amit elloptam tőle. Vigyázzatok és figyeljetek. Ha találkoztok vele, nyugodtan vágjátok le, ne kíméljétek sem őt, sem szolgáit.

Etana nem mozdult, a rablók meg elmentek. Másnap nagyon várta az estét, azaz várta a sast. Amikor alkonyodott, a sas megjelent. Szárnyával besöpörte a Napot Etana zsákjába, s mondta: induljatok gyorsan hazafelé. Én majd föntről vigyázom az utat. A kis sereg elvágtatott, bár a királynak nagy kedve lett volna megtalálni és megbüntetni a fekete tolvajt, de tudta, a Nap most fontosabb. Hazaértek szerencsésen, s másnap reggel a sas segítségével helyére került a Nap is, olyan boldogság lett megint, hogy csak na. Még a király fia, a kis Balih is egész nap kacagott.

De Etana nem nyugodott. Ismét összehívta a katonáit, s megindultak a szomszéd királyság felé. A csapatot két részre osztotta, a nagyobbik kint maradt a városon kívül, s meghagyta nekik, hogy jól rejtőzködjenek, csatába ne bonyolódjanak. A többiekkel pedig bement a városba, köszöntötte a királyt, királynét, s mindenkit, aki ott vendégeskedett az ő országában. A király szívesen fogadta, a palotában adott neki szállást, étel-italban, mókában, mulatozásban hiány nem volt. Elmesélte egymásnak a két király, hogy milyen furcsa dolgok estek meg a Nappal. Onnan eltűnt, itt megjelent, majd helyre állt a rend. Szörnyülködött az egész udvar, hogy milyen rettenetes, ha eltűnik a Nap. Többen annak is örültek, hogy már nincs kettő belőle. Túl sok volt, az árnyék is furcsa volt, a meleg kezdett elviselhetetlen lenni, a kutak kezdtek kiszáradni. Etana már a hazaindulást tervezte, amikor egy félreeső zugban megpillantott egy fekete köpenyt. Megnézte, hát a sarka le volt vágva. Vacsora alatt a kincstárnok ült mellette.

-Hogy van az, hogy ebben a királyságban vámot, adót nem szednek, a királynak meg mégis van elegendő pénze. Ezt szívesen eltanulnám.

-Szedünk mi vámot is, adót is, mondta a kincstárnok. De nem a polgároktól, hanem a rablóktól. A kincstárnok nem volt buta ember, rájött a királya titkára. De nem akarta elrontani a jól bevált üzletet, már csak azért sem, mert észrevette, hogy a király számolatlanul hozza hetente a pénzt. Ő tehát megvámolta a bevételt a maga javára. Jutott is, maradt is.

Etana akkor éjjel nem aludt el, hanem figyelte, mi lesz a köntössel. Látta ám, jön a király, fekete ruhában, felveszi a köntöst, álarcot húz és elvágtat. Etana felkeltette a katonáit, s ment a király után.

Szépen kivárta, amíg osztozik a rablókkal, s amikor visszaindult a palota felé, elfogta. Nem vetette le az álarcot, csak megkötöztette, s indultak vele. A tolvaj-király azt hitte, hogy a saját palotájába viszik, s kész is volt a mesével, hogy miként szerezte vissza a tolvajoktól a rabolt pénzt, s gondolta nem lesz semmi baj az egészből. Etana és csapata, kiegészülve a többi katonával valóban a palota felé mentek, de Etana palotája felé. Ott a fekete tolvajt megbilincselték, börtönbe vetették. Ekkor Etana bíróság elé állította a tolvaj-királyt, s a tárgyalásra meghívta a szomszéd királyt és a szomszéd ország bíráit is. A követek azt a meglepő hírt hozták, hogy a szomszéd király kilovagolt és eltűnt, de a kincstárnok jön helyette. Úgy is jó, gondolta Etana. A bíróság, mint tetten ért tolvajt, elítélte az álarcost, s mivel Etana megölésére biztatott, Etana törvényei szerint bántak vele, a jobb karját rendelték levágni. Ekkor a fekete tolvaj levette az álarcát, kiderült, ő a szomszéd király. Előadta a meséjét, s jutalmat kért, nem büntetést. Igen ám, de Etana elismételtette a kincstárnokkal, hogy honnan van a jövedelmük adó és vám nélkül. Erre a király kiabálni kezdett, s csaló hazugnak mondta a kincstárnokot. Etana ekkor elmondta a bíráknak, hogy amikor kihallgatta a rablókat, levágott egy darabkát a fekete tolvaj kabátjából. Meg is mutatta a kivágott részt, hát pontosan illett a rabló köpenyéhez. Ahhoz a köpenyhez, amit Etana a palotában meglátott.

Na most mi legyen. Tolvajként bánjanak vele Etana törvényei szerint, vagy királyként. Etana gondolt egyet, megkérdezte a fiát Balihot. A kis királyfi azt mondta. Ne mi ítéljük el, mert akkor a szomszéd királyságban azt hiszik, ellenségeik vagyunk. Ítéljenek felette saját országának bírái. Etana örült, mert látta, hogy a fiából nagy király lesz. Megismételte tehát fiának javaslatát:

-A ti királyotok, ítéljetek felette a ti törvényeitek szerint. A bírák gyorsan meghozták az ítéletet, s rabszolgaságra ítélték. Hazamentek, eladták Javlotot a rabszolgapiacon, s a kincstárnokot tették meg királynak. A kincstárnok gondban volt, de végül úgy döntött: vámot, s adót vet ki, a tolvajokat pedig Etana módszerével elkergeti a vidékről. Amikor a tolvajlás megszűnt, a kincstárba meg befolyt az adó, a palotába hívatta azokat, akiket az elmúlt években megloptak. Aki megtalálta a kincseit, megkapta. A többieknek pedig adott ezer-ezer aranyat kárpótlásul. A tolvaj-király, pedig, aki a Napot is ellopta, vizet hordott egész életében, s ha nem mozgott elég gyorsan, még korbácsot is kapott a hátára. Ha időnként meg nem korbácsolták volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Surján László