1957 tavaszán vaskos borítékot hozott a posta. Amikor édesapám kibontotta, megörült: az 1956. október 23-án megvédett disszertációja révén elnyerte az orvostudományok kandidátusa címet. A Tudományos Minősítő Bizottság nem hamisította meg a dátumot. Édesapám megmutatta az igazolványt, s ezt mondta: tudod fiam, lesz még nemzeti ünnep az én kandidatúrámból. Mindannyiunk örömére még megérte, hogy jóslata megvalósult.

Talán 1958 lehetett, amikor hittanárom és lelki vezetőm azt mondta: fiam, a mi törvényeink, a hatalom által hangoztatott szólamok mondhatni helyesek, csak éppen nem tudnak érvényesülni. El fog jönni egy nemzedék, amelyik szó szerint veszi ezeket, s akkor lesz ennek a rendszernek a vége. Lényegében pontosan ez történt. Fiatalok egy csoportja a nyolcvanas évek végén elhatározta, hogy ezentúl úgy viselkednek, mintha jogállamban élnénk. A folyamat végét ismerjük.

Sem édesapám, sem Előd István atya nem voltak jósok. A fentiek nem próféciák. Abból fakadnak, hogy mindketten tudták: a történelemnek is Isten az ura, s az adott helyzetben felismerték a történések logikáját.

A világháború alatt egy ember a Bazilikában imádkozott. Amikor indult volna haza, egy hang azt mondta, ne menj még. Várt tehát, majd amikor hazaért, látta, hogy a házuk romokban: akkor semmisült meg, amikor haza akart indulni.

Ismertem egy kilenc-tíz éves fiút, akinek a családja a háború után gyakori megoldásként társbérletben élt. Egy alkalommal a közös fürdőszoba ajtó kulcslyukán át meg akarta lesni társbérlőjüket. Ahogy a kulcslyukhoz közelített, mintha a társbérlő rászólt volna: a keresztnevét erős figyelmeztető hangsúllyal mondva. A fiú nem értette, hiszen a zárt ajtón keresztül a nő nem láthatta, hogy mit akar csinálni. Kétszer-háromszor próbálkozott, majd feladta.

Sok ilyen figyelmeztetés érkezik a túlvilágtól, a fenti példák semmikép nem tekinthetők képzelgésnek. De nem próféciák.

Vannak azonban olyan esetek, amikor valaki vagy valakik azt állítják, hogy megjelent nekik Szűz Mária vagy Jézus. Ezek lehetnek képzelgések, olykor tudatos hazugságok, de lehetnek valós történések is. Az egyház ilyenkor vár. Legjobban ugyanis a „gyümölcsök” mutatják meg, hogy valódi jelenésről van szó vagy sem. Amit a látnokok hallanak, az ún. magánkinyilatkoztatás. Mivel a kinyilatkoztatás folyamata a bibliai korral bezárult, az olyan magánkinyilatkoztatás, ami új tanítást tartalmaz, biztosan hamis. A látomások során kapott üzeneteknek van néhány közös vonása, bűnbánatra és gyakori imára buzdít. Olykor vannak bennük jóslatok. Fatimában például, hogy a háború hamarosan véget ér. Máskor valamely jövőbeli veszedelemről szólnak, amik imádsággal elháríthatók. A látnokok gyakorta olyan, többnyire tanulatlan emberek, gyerekek, akikről nehéz elképzelni, hogy Isten ilyen feladatot bízott volna rájuk. Ám már az apostolok megmutatták, hogy Isten épp a látszólag alkalmatlanokat használja, hogy a maga erejét megmutassa.

A beteljesült próféciák közül most a ruandai példát idézem fel.

1981. november 28 és 1989. november 28. között Szűz Mária megjelent egy helyi iskolában tanuló három fiatal lánynak, Alphonsine Mumurekének, Nathalie Mukamazimpakának és Marie-Claire Mukangangónak, és általános megtérésre, imára, és böjtre szólított fel.

Elsőként a 16 éves Alphonsine Mumureke részesült a látomásban, 1981. november 28-án a ruandai Kibeho falucska bentlakásos katolikus iskolájának büféjében különös hangot hallott, amely „lágyabb volt, mint a levegő és édesebb, mint a zene”. Egy, a padló felett lebegő asszonyt látott, aki „Nyina wa Jambóként” mutatkozott be, ami annyit jelent: „a Szó (az Ige) Anyja”. Egy erőszakos eseménysorozatról beszélt. Iskolatársai és a tanárok nem hittek neki, sőt gúnyolni és terrorizálni kezdték. Alphonsine ezért azt kérte, hogy a Szűzanya másoknak is jelenjen meg. Végül rajta kívül Nathalie Mukamazimpaka és Marie-Claire Mukangangó is részesült a látomásban, a Szűzanya őket is megtérésre, imára, és böjtre szólította fel. Hetekkel, hónapokkal később még négy lánynak és egy fiúnak is többször megjelent az égi tünemény, aki szüntelen imádságra buzdította a gyermekeket, hogy elkerüljenek egy szörnyű háborút. Az egyház az első három lány esetét ismerte el.

A látomások során erőszak, oszló holttestek, pusztulás jelent meg előttük, és látták, amint a faluhoz közeli folyók vérvörössé válnak. Az 1994 áprilisában kezdődött ruandai népirtásról van szó. A gyarmati időszakban elnyomott hutu szélsőségesek több mint 800 ezer tuszit és mérsékelt, a két törzs közti kiegyezést támogató hutut gyilkoltak le a mindössze hétmillió fős, fiatal afrikai országban. Kibehóban is sor került két tömegmészárlásra. Az egyik 1994 áprilisában, a másik egy évvel később zajlott le. Mindez elkerülhető lett volna, ha a ruandaiak hittek volna a próféciáknak.

Ezt a néhány próféciát nem kevertem össze az emberek hiszékenységére és kíváncsiságára alapuló babonákkal és csalásokkal, hiszen egészen másról van szó. Ez az írás bevezető néhány olyan próféciához, amelyeket különféle karizmatikus közösségek kaptak. Ezek egymástól függetlenek, és minket is imára szólítanak fel. Nemcsak egy vész elhárítására, hanem valami jónak a kiesdésére. Európa és hazánk lelki megújulásáról van szó, bár erős hangsúlyt kap a béke elérése, illetve egy világméretű háborúból való kimaradás is.

A továbbiakban Fábry Kornél püspöknek AZ ÚRRAL VALÓ EGYSÉG IMÁJA című írására támaszkodom.

(17) Az Úrral való egység imája – YouTube

A következő rész: https://mkdsz.hu/magyarorszag-te-az-ur-kedvese-vagy-2/

Surján László