Ha nem is kavarta fel a belpolitika állóvizét, némileg meglötyögtette azt az új papírhajó érkezése. De miért is kavarta volna fel, amikor a centrális erőtér rendszere, köszöni szépen, jól van? Adott a kétharmados kormányerő, jobbra–balra egy-egy 10%-os középpárttal és számos kis statisztával. Most az utóbbiak köre gyarapodott egy újabbal.
Mindenekelőtt tisztázzuk: a 2RK nem keverendő össze R2-D2-val, a Csillagok háborúja jópofa robotjával; a rövidítés a Második Reformkor nevet takarja. Ha az új trónkövetelő társadalmi támogatottsága még nem is, a médiabeli jelenléte már mérhető. Vona Gábor pártelnök október 11-én emlékezetes interjút adott az ATV reggeli triumvirátusának. Egészen a hatodik percig repkedtek a stúdióban az önpozicionálás veretes kliséi: „új és egymás tiszteletére épülő politikai kultúra”; „ideológiák és oldalak fölött próbálunk az ügyekhez közeledni”; „minden ideológiai irányzatban látunk értéket”. Ezután azonban megtört a politikai termékbemutató dramaturgiai íve, ugyanis az ATV híradó-főszerkesztője feltette a váratlan kérdést: „Az a fideszes alapvetés is az önöké ideológiailag, hogy az anya a nő, az apa a férfi?”
Magunk között szólva irigyeljük Vonát. Ez az a kérdés, amely bármely oldal képviseletében egyetlen bővített mondattal megválaszolható. Például így: „Tisztelt uram, azt, hogy az anya nő, az apa pedig a férfi, nem a Fidesz találta ki, hanem a Jóisten, reklamálni odafönt tessék!” Vagy így: „Mivel mindenki annak tartja magát, aminek akarja, az anya természetesen éppúgy lehet nő, mint férfi vagy kecskegida, vita lezárva!”
Valljuk be őszintén, mindkét megközelítésnek megvan a maga tiszta logikája, s e két zárt rendszer között nehezen képzelhető el bármiféle átmenet.
Locsogásnak, lamentálásnak itt sok helye nincs, gondoltuk egészen Vona értékezéséig.
Nézzük most akkor a 2RK-vezér válaszát, szó szerint, ahogy az a klasszikusoknak dukál!
„Nagyon fontos pontjához érkeztünk ennek a mai beszélgetésnek, mert amikor mi ezt az egész pártot elindítottuk, akkor úgy döntöttünk, hogy lesznek ügyeink, amiben egységes álláspontot képviselünk. És ebben a párt megtesz mindent, amit csak tehet, akár még más pártokkal is együttműködik. Akár a Fidesszel is, akár a DK-val is, csakhogy mind a két oldalra mondjak valami sokkolót. De azt is elhatároztuk, hogy lesznek olyan ügyek, amiben nem kell, hogy mi egyetértsünk. És például az ilyen jellegű kérdésekben fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy ha ezügyben lesz egy társadalmi vagy politikai vita, akkor a 2RK egyik vagy másik tagjának nem kell feltétlenül ugyanazt az álláspontot képviselni. Én azt gondolom, hogy ez egy innováció, egy újítás a magyar közéletben, megint összezavarjuk ezzel a politológusokat, lehet, hogy a sajtó munkatársait, talán még a választókat is, de úgy érezzük, hogy az volna helyes egy országban, hogy ha lennének ügyeink, melyek összekötnek bennünket, ami közösséggé tesz bennünket, de képesek volnánk minden mást megvitatni és elfogadni, hogy ebben nem egyeznek az álláspontok. És mi ebben elöl akarunk járni! Úgyhogy, ha lesznek olyan kérdések, mint például ez a kérdés is, és lesz erről értelmes társadalmi vita – mert azért azt is tegyük hozzá, hogy ebben a kérdésben (én legalábbis azt tapasztalom, lehet, hogy tévedek) sokszor nem az egymástól eltérő, de józan álláspontok ütköznek, hanem az egymástól nagyon eltérő fundamentalista álláspontok. Tehát mi például egy józan társadalmi vitát abban a kérdésben, hogy mondjuk a család pontosan mit jelent a 21. században és meddig kell terjednie egyik vagy másik oldal toleranciájának, arról nagyon szívesen állnánk egy vita elé.”
Madarat tolláról, embert válaszáról, mondhatnánk, de a jelenlévő újságírók nem voltak ilyen nyersek; egyszerűen csak tudatták Vonával, hogy ez maszatolásnak tűnik. Az innentől következő percek aztán az 1977-es francia–spanyol filmklasszikus, A vágy titokzatos tárgya végtelenített és reménytelen fogdmegjét idézték, azzal a különbséggel, hogy itt nem Fernando Rey karaktere, hanem egy egész újságírócsapat szerette volna elkapni a szép Conchitát, pontosabban Vonát, aki azonban makacsul őrizte a titkot, hogy az anya vajon nő-e, s a Kárpátok géniuszának kitartásával hajtogatta, hogy ő csak a nagy 2RK-gyűlés előtt hajlandó erről beszélni.
Bármilyen mulatságosnak vagy felháborítónak is tűnik elsőre egy vélemény nélküli párt létrehozása, legyünk megengedőek, s próbáljuk meg megérteni, mire is megy ki a játék. Minden közép-európai országban ismert a politikagyűlölő politikakövetők szubkultúrája, akik az átverhető naiv lányokhoz hasonlóan minden csalódás után egy szélhámos karjaiban lelnek vigaszra, hogy aztán továbbra is rendületlenül keressék az Igazit. Ez az állandóan újratermelődő szavazói kör – amely a felmérésekben „bizonytalanok” fedőnéven szerepel – immár három évtizede a pályakezdő, illetve perifériára szorult politikusok legkedveltebb célpontja. Csak néhány ismert név az elmúlt évtizedekből: Centrum Párt, a „normális Magyarország” MDF-je, Lehet Más a Politika, Kétfarkú Kutya Párt. Van, akinek végül sikerül átugrani a lécet, van, akinek nem (inkább nem).
Vona Gábor, aki 2018-ban egy magabiztosan robogó expresszről ugrott le, most egy rozoga, lerobbanásra ítélt szerelvényre kapaszkodott fel – sokadik utasként.
Persze lehet, egyesek arra fogadnak, hogy az egykori Jobbik-elnök a volt pártja szétszéledt szavazóbázisából sikeresen összevakarja majd 2026-ig a bejutáshoz szükséges százalékokat. Ne tegyék. A nemzeti radikális térben Vona neve ma úgy cseng, mint Quislingé Norvégiában, az pedig, hogy a néppártosodásnak nevezett szélkakas-projekt keretében sikerült egyetlen év alatt majd’ 20%-ról 6%-ra levinni egy valamikor önbizalomtól és reményektől duzzadó erő támogatottságát (a 2018-as parlamenti választás és a 2019-es EP-választás közötti időszakról beszélünk), még a sokat látott újkori magyar politikában is kivételes negatív teljesítmény.
Persze aki Orbán Viktor polgári körében éppúgy megfordult már, mint a Magyar Gárda első sorában vagy a Spinoza Ház színpadján, az valóban hitelesen állíthatja, hogy „minden ideológiai irányzatban lát értéket”.
Vona aktuális ideológiája ennek megfelelően most a pőreség.
Ügyek vannak, semmi más – méghozzá azért vannak ügyek, hogy ne kelljen olyan kényes kérdésekre válaszolni, miszerint nőből vannak-e az anyák. A 2RK honlapján meg is találhatjuk az ügyek és megoldások listáját. Kiderül például, hogy minden egyes év októberében megnépszavaztatnák az országot a mobiltelefonokon keresztül, alkalmanként nem is egy, hanem három témában. Ha már kifogytunk az óhajainkból, majd nyilván írnak nekünk újakat („gombhoz kabátot, referendumhoz kérdéseket” alapon), aki pedig fenntartásokat táplál a digitális akaratnyilvánítás e formájával szemben, netán butatelefonnal mászkál, az meg így járt. Megtudhatjuk azt is, hogy polgármester vagy önkormányzati képviselő a jövőben kizárólag egyesület jelöltje vagy független magánszemély lehetne, pártember nem. Mivel a választók most is szabadon eldönthetik, hogy magánszemélyt, egyesületi tagot vagy pártjelöltet támogatnak-e a helyi választáson, a javaslat egyértelműen a demokrácia szűkítését célozza, méghozzá képmutató módon – ugyanis egy politikai rendszerbe bekerülve a magánemberek és a civilek is automatikusan politikussá válnak, ráadásul a pártok eddig is szívesen öltöztették független vagy egyesületi mezbe a jelöltjeiket, ha épp az tűnt nyerőnek.
Ennyit tehát a szakmai kérdésekről.
A Vonáék által feldobott többi „ügy” (fiatalok életkezdése, egészségügyi prevenció, óvodai ellátás, családi vállalkozások, herbál elleni harc, élelmiszerellátás és mezőgazdaság) pedig inkább csak egy kínos címkegyűjtemény, amelynél a kilencvenes évek kamupártjainak bármely lakótelepi sejtje különbet rittyentett volna össze egy negyedóra alatt. Ha valaki nem érti, hogy kerül a csizma az asztalra, illetve a herbál az óvodába, az tökéletesen érzékeli a helyzetet.
Ennek ellenére a látszólag találomra összegereblyézett témák között igenis észlelhető egyfajta kohézió. Ez a kohézió pedig nem más, mint az a meggyőződés, hogy a 2RK-nak semmilyen konfliktust nem szabad felvállalnia a nyilvánosságban. S valóban, nehéz lenne azt állítani, hogy a kávé- és izzadságszagú éjszakákon át kiszelektált (vagy ahogy ők mondják: beazonosított) ügyek bármelyike is a néhai SZDSZ vagy a régi Jobbik világát idézné. Ugyanis olyan témákról van szó, amelyek kapcsán az emberek 90 százaléka ugyanazt gondolja, s a Második Reformkor által „feltalált” megoldások java részével is csak egyetérteni lehet, de ha nem, az sem emeli meg különösebben a vérnyomásunkat.
Steril és kikezdhetetlen itt minden, akár a 2RK honlapjának puritán egyszerűsége és kopott sárgacsekkre emlékeztető színe.
Vonáék épp e steril kikezdhetetlenség révén remélik besöpörni a politika- és elitfóbiás szavazók támogatását, ha pedig neadjisten egy választási patthelyzet állna elő, a bármilyen irányban hasznosítható koalíciós kompetencia látszatát. Még a sosem látott elnökségi arcok is a tisztaság imázsát szolgálják – hiszen ki merne azzal vádolni egy Pekárné Farkas Emesét, egy Imre Marcellt, vagy pláne egy Szilvási Andrásnét, hogy korábban bepiszkolta magát a politika mocsarában? (Ráadásul az ismeretlenség a lehető legjobb garancia egy későbbi pártütés ellen, hogy egy másik hasznos szempontot is említsünk.)
Lehet, hogy végül épp ez a Holdról is látható patikamérleg-politika lesz a párt veszte, talán hamarabb, mint hinnénk. Merthogy a megosztó témák kényszeres kerülgetése nem karaktert ad, hanem karakternélkülivé tesz. Csakhogy amíg a Centrum Párt mögött ott volt Kupa Mihály vagány személyisége, az arcvesztett MDF mögött a rendszerváltó múlt, az LMP mögött Schiffer értelmiségi fazonja, a Kutyapárt mögött pedig annak friss és pimasz humora – vagyis mindegyik esetben valami plusz –, addig a Vona-féle tépelődés (ami az ATV-interjú után inkább csak sumákolásnak tűnik) önmagában nem ad a választónak semmit.
Pedig a 2RK pártnak nem ártana, ha legalább azt eldöntené magáról, hogy fiú-e vagy lány.
A választó ugyanis olyan, mint a vőlegény: szeret biztosra menni, és nem kedveli az erős meglepetéseket.
Kovács Erik
