Cseh fejedelmi apától és I. Henrik császár rokonságához tartozó szász anyától származó Vojtech számára nyitva állt a sikeres pálya, hiszen a befolyásos családi háttérhez kiváló szellemi képességek is társultak, szülei papi pályára szánták. Karrierje látványos volt: 983-ben (27 évesen) pappá szentelték, és még abban az évben Prága püspöke lett. Ezzel azonban vége is a sikersorozatnak.

„Könnyű a püspöksüveget és a pásztorbotot viselni, de borzasztó a püspökre váró számadás az élők és holtak bírája előtt”

– mondta Prága püspöke, aki felszentelése után mezítláb vonult be a városába, és ettől kezdve többé nem látták mosolyogni.

Hamar kiderült, hogy nem harcias, nem keménykezű vezető. Nehezen birkózott a félig-meddig pogány lakossággal, pedig fel kellett lépnie a soknejűség, rabszolgatartás, varázslás, papok nősülése ellen. Feladta a harcot és Rómába ment, hogy a pápa engedélyével Jeruzsálembe mehessen. Végül Rómában maradt, bencés szerzetes lett 990-ben. A prágai püspökséget azonban nem töltötték be, sőt visszahívták Adalbertet, akit a pápa és a kolostor apátja hazatérésére kényszerített. Tizenkét szerzetes társával indult vissza, akikkel megalapította a brevnovi apátságot.

A politikai harcokat azonban nem tudta kezelni, és 994-ben ismét Róma felé indult, de megállt Magyarországon ő keresztelte és/vagy bérmálta meg Vajkot.

996-ban már újra a római kolostorban volt. De ismét visszaparancsolták Prágába. Időközben II. Boleszláv meggyilkolta rokonait. Kilátástalannak ítélve a hazatérést, Lengyelországba ment. Itt is kolostort alapított, majd észak felé fordult: a pogány poroszokhoz. Közöttük a térítő munkája eredménytelen volt, ezért a litvánokhoz készült, de 997-ben a poroszok megölték.

Halála pillanatában biztosan kudarcnak látta az életét. Nem tudhatta, hogy a brevnovi apátság igazi szellemi-lelki középponttá lesz: sok püspököt, apátot, szerzetest ad majd Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarországnak, számos misszionáriust küld Oroszországba. (A kolostor évszázadokon keresztül a keresztény vallás és kultúra sugárzó központja volt Közép-Európa számára.) Nem tudhatta azt sem, hogy halála után három évvel István a magyarok első királya lesz, és sikeresen a kereszténység felé tereli az országát.

Adalbert sorsa a vetés volt, az aratás öröméből nem jutott neki.

Testét a lengyel Boleszláv Gnieznóban temettette el. Két évvel halála után Szilveszter pápa szentté avatta, s ezáltal Gniezno búcsújáró hely lett, amit 1000-ben III. Ottó császár is felkeresett. Ünnepe április 23. 1039-ben a prágaiak elkérték Szent Adalbert ereklyéit, és részben meg is kapták. Tisztelete rohamosan terjedt.

Szent István az esztergomi egyházmegye patrónusává nyilvánította, és az első székesegyházat is tiszteletére szentelték, az esztergomi bazilikának a Nagyboldogasszony mellett ma is patrónusa.

Szent Adalbertet szerte a Kárpát-medencében, Lengyelországban és Csehországban, Szlovákiában is tisztelik, emlékét számos templom és intézmény ápolja. Nevét egyesület, alapítvány, kitüntetés is viseli.

Voltaképp Közép-Európa szentje és egyben a régió nyugati orientációjának elindítója ő.

Szent Adalbert egyfajta „vesztes“, de élete csak látszólag sikertelen. Munkásságával megalapozta az európai integráció útját. Mára már egy olyan Európa jelképévé válhatott, amely a történelem során elszenvedett keserű kudarcokból okulva új tettekre képes.

A semmi felé menetelő mai Európa számára kulcskérdés lenne Szent Adalbert példáját követni, és egy jobb világ magvait elvetni.

„Kérjük Szent Adalbertnek, a Szent Kassai Vértanúknak, Szlovákia és Magyarország minden régi és új szentjének közbenjárását népeinkért és egyházainkért, hogy példájukhoz méltóan élhessünk.” – így zárult 2006-ban a szlovák és magyar püspöki karok vezetőinek közös nyilatkozata.

Surján László