Már két éve annak, hogy a Karmelita kolostorban átadták Kisléghi Nagy Ádám monumentális festményét.
Nem hiszem, hogy van ma festő Magyarországon, aki művészibbet tudna alkotni, mint ő. Éppen 32 évvel ezelőtt ismerhettük meg itt Szombathelyen, amikor elkészült a Székesegyházban négy monumentális festménye, és kiállítás nyílt alkotásaiból a szombathelyi képtárban.
Ahogyan egy kis lámpa fénye képes arra, hogy bevilágítson egy egész házat, olyan világosságot gyújtott lelkünkben az a művészeti élvezet, amit a szombathelyi képtárban látott csodálatos festménykiállítás nyújtott. Szokatlan volt az élmény, hiszen nem egyszer úgy jöttünk ki az utóbbi években, évtizedekben számtalan kiállításról, hogy megfogadtuk, soha többé. Mert, ha a művészet csupán ezen a szinten tesz kísérletet a mai kor embere esztétikai igényének a kielégítésére, akkor a várt lelki épülés helyett kiábrándultság, csalódás vár ránk. Értetlenül állunk sokszor a modernkor megfejthetetlen ábrázolásai előtt, legszívesebben megmosolyognánk a bekeretezett non figuratív, természetellenes szín-összeállítású kompozíciókat, de nem tesszük, mert közben hatalmába kerít bennünket az a tudat, hogy csupán azt kapjuk meg, amit megérdemeltünk, degradálva minden emberi méltóságunkat. Aztán mégis csak újra elmegyünk a képtárba, mert szerencsére idővel elfelejtjük a lelkünkön ütött sebeket, és ezúttal valóban elbűvölt bennünket egy csodálatosan szép látvány, újra megtaláltuk a rég elveszettnek hitt harmóniát, újszerű formában megtaláltuk a régi mestereknél megismert valódi művészetet. Újra megtaláltuk az elveszett illúziókat, megtaláltuk azt a régi világot, amelyben ismét teljes értékű embernek érezhette magát a szemlélő, mert az eléje táruló látvány valóban maga a megtárgyiasult művészet volt, amelyért az alkotó életének, tehetségének s lelkének egy részét feláldozta. Nem néhány perc alatt elkészült festék-pacnikat láthattunk ezen a kiállításon, hanem a legapróbb részleteket is tökéletes technikával és megvilágításban kidolgozott, drámai tartalmú, és a világ legnagyobb művészei által is megfestett bibliai jelenetekről szóló ragyogó műalkotásokat.
Oly korban élünk, amikor a tudomány a technikát eddig soha nem látott színvonalra emelte, amikor az embernek nemcsak a lelke szárnyalhat szabadon, de végre a teste is megszabadulhatott a vasfüggöny bilincseitől, mert lehullottak Európában a testvéreket elválasztó falak, amikor ismét a Biblia lett a könyvek könyve, s már nem csupán titokban lehet a Miatyánkot elimádkozni. E kor, Istenbe vetett hit és mély humanizmus inspirálja Kisléghi Nagy Ádám alkotómunkáját, amely nagy visszhangra talált mind szakmai körökben, mind a művészetet csupán élvezők körében. Az előbbiek nem kis szakmai féltékenységükben sokszor kifogásolják, hogy nem helyénvaló a 21. század elején barokk stílusú festményeket alkotni, még akkor sem, ha azok harmonizálnak a Székesegyház építészeti stílusával, amelynek kereszthajójába készült a négy hatalmas 3,7 x 4 m méretű olajfestmény. Kifogásolják azt, miért kell a mesternek a régi mesterek módszereit utánoznia, de azt a nagy tehetséget, kitartást, igényességet, amit a művész a mesterségbeli tudása állandó tökéletesítése eredményeként megszerzett, senki még csak meg sem próbálja kétségbe vonni, mert a tények önmagukat igazolják. E gyönyörű műalkotások megpróbálják feledtetni azt a szörnyű pusztítást is, amit az angol-amerikai bombázók okoztak a városnak, a székesegyháznak a második világháború vége felé, éppen 80 évvel ezelőtt, amikor az ország egyik legszebb és legnagyobb templomát majdnem teljesen romba döntötték. Menthetetlennek látszott, mégis megmentette a város lakossága, s a szeretett templomának évtizedekig csupaszon álló falain most e csodálatos műalkotásokban gyönyörködhet.
Érdekes a szakma azon kifogása, miért festi meg Kisléghi Nagy Ádám a világ legnagyobb mesterei, Tiziano, Michelangelo, Rubens, Rembrandt, Tintoretto, Velasquez, Caravaggio, Grünewald, Weigen, stb. által már megfestett bibliai témákat, miért utánozza egyiket vagy másikat. A mélyen vallásos művész szerényen, ami a nagy mesterekre általában jellemző, amikor interjút készítettem vele a szlovén lapunk számára, elmondta, hogy azért választotta ezeket a témákat, mert ez a műfaj rendkívül nagy technikai tudást és tárgyi ismeretet, fegyelmezett munkát és kitartást követel, s a saját magával szemben támasztott igényességének ez a tartalom és a figurális festészetnek ez a formája felel meg leginkább. Ha elfogadná azokat az állításokat, hogy egyik vagy másik festőt utánozza, akkor elmondhatnánk azt is, hogy akár Munkácsy, akár Rembrandt, akár a nyugati kereszténység többi neves festője is az előttük alkotókat utánozta. Ezek a szemrehányások azonban sajnos csupán a háttérben hangzanak el, – nehezményezi a festőművész -, bár, mint mondotta, szívesen konfrontálódna ezekkel a megállapításokkal, mert akkor legalább módja lenne kifejteni saját álláspontját, saját felfogását is e kérdésekben.
A négy hatalmas méretű bibliai témájú festményen a budapesti születésű, egy ideig Vas megyében is élő és alkotó festőművész négy évig dolgozott megszakítás nélkül, mint mondotta, megfeszített munkával és kitartással. A Képtárban látható kiállításon egyéb kiállított munkái mellett tulajdonképpen egy teljes műhelymunkába is kaphattunk betekintést, megismerhettük, milyen módszerrel készülnek ezek a monumentális alkotások. A tömegjelenetekben szereplő figurák ábrázolásához megfelelő modelleket keresett, akikről először külön-külön ceruzarajz portrékat készített. Majd elkészültek a Székesegyházban látható nagy olajfestmény-kompozíciók kisméretű, kb. 30 x 30 cm-es olajfestmény-változatai, az úgynevezett színkompozíciók, amelyek jelenleg már mind magántulajdonban vannak, s csupán a kiállítás idejére váltak meg tőlük a tulajdonosaik. Majd elkészültek az úgynevezett négyzetkartonokon a méretarányosan felnagyított ceruzarajzok, s ezekről végül a Székesegyházban látható hatalmas olajfestmények.
Abban az ünnepi hangulatban, amit ezeknek a műalkotásoknak a látványa kelt bennünk – nem csupán a műértő, de a szépséget szerető, azt kereső és abban gyönyörködni tudó egyszerű emberekben is -, eltűnődünk azon, hogy bármit is csináljunk, azt a legjobb tudásunk szerint, pontosan és szépen, igényességre törekedve, teljes odaadással kell végeznünk, mert csak úgy teremthetünk maradandó értékeket az élet minden területén.
Suzana Guoth
