2025. december 17-én jelent meg az Imaginative Conservative cikkei között B. J. Birzer tanulmánya arról, hogy

a nyugati civilizáció az emberi méltóságban és a szeretetben gyökerezik. Közép-Európából nézve a hajdan mintakép nyugat mintha teljesen elszakadt volna ezektől a gyökerektől.

Maga Birzer is mintha nem ismerne rá a Nyugatra. Ahogy öregszem, – írta – rettenetesen aggaszt az a lépés – ami az Új Baloldal felemelkedése óta, különösen a maoisták fellépése óta folytatódik, akik az 1950-es évek végén vezették be a politikai korrektséget –, hogy a nyugati civilizációt rasszista ecsettel festik le. Érvük, hogy az olyan bűnök, mint a rasszizmus, rendszerszintűek és rendszerszerűek, azaz a társadalom szerkezetében gyökereznek.

Szerintük a nyugati és amerikai ember öröklött tulajdonsága, hogy rasszista, szexista, gyarmatosító, imperialista és kizsákmányoló. Sok kritikus és különösen sok fiatal szünet nélkül szajkózza ezeket a vádakat.

Magukat „antirasszistának” nyilvánítják. Nemcsak veszélyes ilyen állításokkal mérgezni a feltörekvő és a jövő generációkat, hanem egyenesen hamis és hazug.

Birzer több mint 27 éve tanítja a nyugati örökség alapkurzust. Azt állítja, hogy a nyugati és amerikai állampolgárok öröksége valójában az emberi méltóság és egyéniség felfedezésének és előmozdításának vágya, és mindig a közösség kontextusában.

A Nyugat születésének pontos pillanatát keresve, Birzer magabiztosan a görög-perzsa város, Miletosz filozófiai és etikai fejlődésére támaszkodik. A milétoszak két alapvető kérdést tettek fel, mindkettő próbálta megismerni sokszínűségünk természetét az univerzális, egységes világunkon belül. Először azt kérdezték: létezik-e valamiféle ősanyag – ami mindannyiunkat összetart? Másodszor, és ez ugyanolyan fontos: beleeesünk-e a világ (születés, felnőtt kor és halál, illetve tavasz, nyár, ősz és tél) körforgásának csapdájába? Más szavakkal, ha létezik Isten, megosztja-e velünk az „ősanyagot”, Urstoffot, és segíthet-e nekünk kiszabadulni a világ körforgásából?

Bár a görögök nem találtak választ ezekre a mélyreható kérdésekre, Herakleitosz Urstoffról alkotott definíciója – „tűz” – univerzális módja lett az emberi személy megértésének.

A Hérakleitosz által használt szó a LOGOS volt¹, egy görög szó, amely tűzet, szellemet, Szót, értelmet és képzeletet jelentett.

A hellén és különösen a hellenisztikus korszakok során sok görög – különösen Zeno, Cleanthnes és a sztoikusok – sajátjaként alkalmazta a LOGOS-t. Számukra ez hidat képezett az Isten és minden ember között. Úgy tűnik, minden ember az egyetemes elv egyetlen megnyilvánulása volt. Így minden ember az Isten által kapcsolódik minden másikhoz. Íme a sokféleség (=testvériség) ókori megfogalmazása.

Vergilius a negyedik Eklogában, nagyjából fél évszázaddal Krisztus születése előtt megjósolta, hogy az Isten egy szűzhöz fog menni, aki tőle gyermeket fogan². A gyermek aranykort hoz, és az apa érdemei révén eltünteti a bűnt a világból. Cicero a Törvényekről című műve alapján az ész minden ember és az Isten közötti láncszem.

Mi van, – kérdezte, – istenibb, mint az Ész?

Vigyük tovább ezt az érvet. Elmerülhetünk a nyugati civilizáció ősi szövegeiben – az Iliászban, az Odüsszeiában, az Aeneiszben –, és kereshetjük a bizonyítékot a rasszizmusra, de nem találjuk ennek nyomát sem.

Egy embert a bőrszín alapján megítélni – ami valóban súlyos bűn – egyszerűen nem létezett az ókori Nyugaton. Ez egy modern jelenség, nem része a nyugati hagyománynak. Bármennyire is borzalmas, a modernitással jött, nem a Nyugattal.

Nem kell az ősi pogányokhoz kötnünk.

Fordulhatunk a kereszténységhez, amely egyértelműen az egyetlen filozófia és intézmény, amely drámaian előtérbe helyezte az egyén méltóságát.

Vagyis amit a sztoikusok álmodtak, azt a keresztények beteljesítették. Csapdába esünk a világ körforgásában? Egyáltalán nem. Krisztus kegyelme örökké felszabadított minket.

Térjünk rá Amerikára és annak eredetére. Több mint másfél évszázaddal azután, hogy a puritánok aláírták a Mayflower Egyezményt, amely az emberi méltóság megnyilvánulása volt, a telepesek elfogadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely a világ történetének egyik legmerészebb és legtörekvőbb nyilatkozata. „Ezeket az igazságokat önmagától nyilvánvalónak tartjuk, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett” – dübörgött Thomas Jefferson dokumentuma, „hogy Teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, amelyek között az élet, a szabadság és a boldogság keresése is van.”

A merészség és a törekvés túlmutatott a mérethatáron. Bár kissé világi árnyéka volt az ábrahámi és mózesi szövetségeknek, és erős visszatükröződése a híres Magna Charta és a Mayflower Egyezménynek, a Nyilatkozat egy adott pillanatban időtlen és egyetemes igazságokat állított ki. A Nyilatkozat önmagában nem kevesebb, mint az idő örök törése. Fekete, fehér, férfi, nő, pogány, zsidó – Jefferson és a Kongresszus számára MINDEN EMBERT jelentett, múltat, jelenet és jövőt, itt és külföldön egyaránt. Bár az amerikai társadalom még mindig mélyen faji hibákkal küzdött az alapítás idején, a Nyilatkozat egy kötvény.

A modern történész odáig mehet, hogy az egész amerikai történelem a Nyilatkozat igaz megvalósításának kísérlete.

Az úgynevezett „antirasszisták” hamisan elmerülnek és fulladoznak a hatalmi viszonyokról és az áldozati szerepről alkotott elképzeléseikben. A rasszizmus természetesen súlyos bűn és komoly probléma, de nem gyökerezik civilizációinkban vagy a természetünkben. Az ilyen gonoszságok csak akkor győzhetők le, ha emlékezünk arra, mi az igaz, jó és szép – amit a milétoszi polgárok, a görög és római sztoikusok, a keresztények és a Kontinentális Kongresszus tagjai is megértettek.

Minden ember, függetlenül a születés véletlenétől, a Teremtő képére születik; mindegyik megismételhetetlen méltóság és szabadság központja, mindegyik az Isteni egyedi arc. A kereszténység valami egészen újat hozott az emberiségnek, de mégis voltak hidak a görög és a keresztény gondolkodás között.

Mikor kezdődött el a nyugati kultúra hanyatlása? Nehéz erre felelni, mert még az sem biztos, hogy elkezdődött. A kétezer éves kereszténység története felfelé ívelő és hanyatló korszakok egymásutánja. Nem látjuk a jövőt és nem tudjuk, hogy egy hanyatló szakasz után – amiben élünk – jön-e megújulás vagy sem.

A jelenkori hanyatlás akkor kezdődött, amikor a hagyományos osztály és nemzeti identitást felváltotta a nemi identitás kultusza. Ez a felfogás elfogadottá, sőt uralkodóvá kívánta tenni a nemi devianciákat – írta Kiss Károly a Magyar Nemzetben.

Az Amerikából kiinduló woke (ébredés) pedig szégyenletessé tette a fehér ember történetét, megtagadtatta vele a múltját.

A milétosziakhoz képest nem sokkal jutottunk előbbre. Őket ismétlik egyes perc-, akarom mondani párt- emberkék, amikor öles betűkkel hirdetik: EGYSÉG A SOKFÉLESÉGBEN. Mára ez is üres szó lett. Az európai egység hirdetői ma már nem tűrik a sokféleséget.

Birzer gondolatmenetét ismertette:

Surján László

1 Igének szoktuk magyarul fordítani.

2 Már új sarjat küld a magasból a földre az ég is. / Csak te a most születő gyermekre, ki hozza a vaskor / Végét, és akivel beköszönt az aranykor a földre, / Szűz Lucina, vigyázz