A kultúra szó a latin művel igéből ered. Tágabb értelemben mindent magában foglal, amelyet az ember maga teremt. A kifejezés alatt általános értelemben egy embercsoport szokásainak és hagyományainak összességét értjük. Hagyományos értelemben a társadalom szellemi élete. De jelenti egy adott társadalom mindazon ismereteinek összességét is, amelyek az emberi közösség összetartozását és fennmaradását biztosítják.

Az értelmiség a társadalom iskolázott, szellemi munkát végző embereinek összessége, akik hivatásukban a tudományos és humán ismereteket alkalmazzák. A fogalom magában foglalja azokat, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, de a szélesebb értelmezés szerint azokra is utal, akik alkotó, önálló gondolkodásra képesek (józan ész), és részt vesznek a társadalmi, kulturális életben, új gondolatokat nemzenek, és hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez és alakításához. Ez utóbbi tágabb merítés érvényes például a KÉSZ tagjaira is.

Miért jár mindezeken éppen most az eszem? Mert nézem, ismét csak nézem mai világunkat. Próbálom megérteni a sokszor, nagyon sokszor nem túl vidám történések mozgatóját, hátterét, miértjét. Túl okos nem leszek tőle és békére sem lelek egykönnyen. Körültekintve a jelen valóságában már a második mondatnál elakadok: „a kultúra mindent magában foglal, amit az ember maga teremt.” Én ebbe a meghatározásba beletenném az érték szót. Minden értéket, amit maga teremt. Mert a tömegpusztító fegyvereket, a kábítószereket, a rengeteg felesleges tömegárut, a világunkat megmérgező szemetet is mi emberek „teremtettük” meg. Akkor ez is a kultúránk része? Ezen túllépve a körülírás többi részével már egyet lehet érteni talán. Csak akkor ezen értékeke szerint kellene élnünk, hogy valóban fennmaradhassunk, mint emberiség.

Az értelmiség szám szerint csupán töredéke egy nemzetnek, mégis meghatározó a szerepe. A meghatározásban egyértelműen a józan ész pártján állok és nem a diplomáén, hiszen épp elég pecsétes papíros idióta tett már rettenetes kárt a világ története során. Az írástudók felelőssége sem mai téma, ám mindig időszerű. Ha napjainkra aktualizáljuk, akkor egyet tudok érteni a következő megfogalmazással:

„Ez a kifejezés az értelmiség felelősségére hívja fel a figyelmet: az írástudó (újságíró, tudós, művész stb.) akkor is bűnös az árulásban, ha csendben marad, vagy ha a pillanatnyi politikai szélirányokhoz igazodva ferdít, vagy önös haszon reményében elhallgatja az igazságot, ezzel aláásva a szellemi élet hitelességét.” Tehát a Julien Benda megfogalmazta és Babits Mihály átértelmezte fogalom („mert vétkesek közt cinkos, aki néma”) lüktetően élő és elválaszthatatlan a kultúra értékalkotó mivoltától. És e páros csak együtt biztosíthatja megmaradásunkat.

Pálmai Tamás