Világszerte négynaponta megöltek egy újságírót az utóbbi két évben, és az esetek túlnyomó többségében senkit nem vontak felelősségre – állítja az UNESCO. Az ENSZ Közgyűlése 2013. december 18-án november 2-át az újságírókkal szembeni bűncselekmények büntetlensége elleni küzdelem nemzetközi napjává nyilvánította. 2013-ban ezen a napon Maliban meggyilkoltak két francia újságírót. Az 57 éves Ghislaine Dupontnak és az 55 éves Claude Verlonnak a holttestét a várostól 12 kilométerre találták meg.
Ez az emléknap 11 éves. A halottak napja. A családok zöme saját halottjairól emlékezik meg. Idén az Európai Unió illetékesei erőteljesen nyilatkoztak. „A világnapon elismeréssel adózunk a félelemmel dacoló, frontvonalban szolgálatot teljesítő újságíróknak, akik konfliktusokról, válságokról és vészhelyzetekről tudósítanak. Munkájuk elengedhetetlen az emberi jogok megsértésének és a háborúk bűneinek feltárásához, amelyek nélkülük rejtve maradnának a nyilvánosság előtt” (Infostart).
Mindezzel alighanem mindenki egyetért. Mégis van bennem hiányérzet. Miközben tisztelettel meghajtjuk a fejünk a megölt újságírók emléke előtt, nem beszélünk a mai újságírás problémáiról. Miért nincs tiszta képem az ukrajnai helyzetről? Az oroszbarát sajtó értesít, hogy hány ukrán katona halt meg, hány falut foglaltak el. Az ukrán média az orosz veszteségeket sorolja. Melyik igaz? Az első világháború alatt megjelenő magyar újságok rendszeresen közölték a veszteséglistákat. Ma is olvashatjuk a halottak és sebesültek nevét, katonai rangját? Manapság nem hallok ilyenről, pedig ha lenne, a kárpátaljaiaktól bizonyára hallottunk volna róla. De csak arról hallunk, hogy a családok aggódnak: nem tudják, mi van a fronton lévőkkel.
Nem vagyok egyedül, aki hiteltelennek tartja a mai tömegtájékoztatást. Hiteltelen általánosságban, nemcsak a haditudósítások manipuláltságáról van szó. A szlovákiai Körkép a Washington Postot idézi. Joseph Bezos ezt írta: „A bizalmat és reputációt mérő közvélemény-kutatásokon az újságírók és a média rendszeresen sereghajtó. … A Gallup idei felmérése szerint már a Kongresszus is megelőz minket. A mi szakmánk jelenleg a legkevésbé megbízható. Nyilvánvaló, hogy amit csinálunk, az nem működik.„
Talán az ilyen felmérések bátorították Magyar Pétert, hogy trágár szavakkal illesse az újságírókat, jobbosokat és baloldaliakat egyaránt. Dühe odáig terjedt, hogy nyilasmód a Dunába lökésükről ábrándozott. A nyomtatott sajtó példányszáma kicsi, s Magyar joggal remélheti, hogy a közösségi médián keresztül többeket érhet el. A Facebooknak és társainak ráadásul nagy előnye, hogy nem tesznek fel kérdéseket.
A média hatását mégsem célszerű semmibe venni. Mindegyik elérhető az interneten is. A képzeletbeli miniszterelnök-jelölt nem tudja megakadályozni, hogy a kényes kérdések és trágársága ne jusson el a híveihez. A hír megjelent a nemzetközi lapokban is. Némelyik Magyarországról szóló írás sejteti, hogy odakint már ismét új messiást keresnek.
Egyes orgánumok itthon is eljutottak a reménykedő ajnározástól a kritikáig, már ami a Tisza pártot és kis reményű vezérét illeti. Ám a pálfordulás nem növeli a bizalmat, és a sajtónak meg kell találnia a megoldást hitelességének visszaszerzésére. A hitelességet megszerezni nehéz, elveszíteni könnyű, visszaszerezni szinte lehetetlen. De kívánom, próbálkozzanak.
Az újságírók meggyilkolásával kapcsolatban alapos a gyanú, hogy munkájukkal komoly érdeket sértettek. Ezért mindenképp tiszteletet érdemelnek, és hibáztatom a bűnüldöző szerveket, hogy a legtöbb eset feltáratlan maradt. Az említett emléknap mit sem ér, ha a megemlékezés alatt a csalás, és a bűnözés zavartalanul folyik.
Surján László
