Évekkel ezelőtt ott álltam a toronyhelyi (XIX. század végi magyarosítás óta Bántornya, ma Turnišče, Szlovénia) öreg templomában. Álltam és bámultam. A történelmi Magyarország telis-tele volt Szent László legendájával, a kerlési csata történetével ékesített templomokkal, ez a bántornyai alighanem a legdélebbre fekvő közülük. Különlegessége egy a többiben nem található freskó. Az álruhában alamizsnát osztó király az egyik koldusban felismeri Salamont. A kép azt sejteti, hogy Salamon ekkor ismeri el, hogy László méltó király, és ő maga nyújtja át a koronát, azaz ekkor mond le végképp a trón megszerzéséről. Tény, hogy Salamon kivonult az országból.
A Wikipedia Magyar Szent Salamonként említi a szentek és boldogok naptárában, de boldoggá avatásáról csak közvetett bizonyítékok vannak, szentté avatásról pedig semmi információ nincs. Hányatott életének ismertetése meghaladja ennek a sorozatnak a kereteit. Salamonról mindenki hallott, aki Visegrádon járt, s talán a legendát is ismeri, miszerint Szent László nem tudta elmozdítani Szent István király koporsójának fedelét, amíg ki nem engedte Salamont a visegrádi fogságból. Salamonról írta Czakó Gábor az Aranykapu című regényét, ami Nemeskürty István szerint a legjobb magyar történelmi regények egyike.
Salamon (1053-1087) Vászoly unokája. Azután született, hogy apja, a tihanyi apátságot alapító I. András királyunk odaígérte öccsének, Gézának a trónt. Salamon megszületése után I. András persze szabadult volna az ígéretétől. Ebből eredt az időről időre kiújuló trónviszály. Salamont négyéves korában ifjabb királlyá koronázták. Később nem válogatott az eszközökben, ha a korona megszerzéséről volt szó: hol a németeket, hol a besenyőket hívta segítségül, az utóbbiaknak még Erdélyt is felajánlotta. Erőszakos, tobzódó életet élt, s nyomát nem látjuk, hogy miért kellene őt tisztelnünk, és mit lehetne tanulnunk tőle.
Ám élete második felében megváltozott. A fordulatot így írja le a Képes Krónika: A sok viszontagság megtörte, meglátogatta a Szentlélek: a viszontagságok nem keményítették meg még jobban, nem hadakozott tovább szabad akarattal Isten igaz ítélete ellen, de megérezte a korholó Isten nagy irgalmú kezét, felnyögött tetteinek emlékezetétől, és amennyire igaz emberi ítélettel elgondolható, bánatos szívvel vezekelt, hogy elégtételt adjon bűneiért. Szerencsés kénytelenség, mely a jobbra hajt: mert bizonnyal igaz, hogy akit a világ gyűlöl, azt szereti Isten. Salamon király nemes teste királyi gyönyörűségben nevelkedett: most megtörve fekszik a porban és hamuban; és aki előbb ideigtartó javakért küzdött, most csupán a mennyeiekre törekszik. Életének minden idejét ugyanis zarándoklásban, imádságban, böjtben, virrasztásban, fáradozásban és ájtatosságban végezte. Kálmán király idejében egyszer Magyarországon is látták, de nyomban eltűnt, és soha többé nem mutatkozott. Polában, Istria városában távozott el a világtól az Úrhoz, ott is van eltemetve.
A ferencesek kolostorában temették el, később ereklyéit a polai katedrális főoltárában helyzeték el, ami arra utal, hogy boldogként tisztelték. Ünnepe szeptember 28. Üzenete több annál, hogy a családtagok ne vitázzanak egy esetleges örökség szétosztásakor. Abban kell követnünk őt, hogy az ideigtartó javak hajszolása helyett a mennyeiekre törekedjünk. Ő megértette az Írás szavát: „A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,20-21)
Egy szentség hírében meghalt ember halála és szenttéavatása között olykor évszázadok telnek el. Árpád-házi Szent Margit halála és oltárra emelése között majd hét évszázad. Abban, hogy XII. Pius végül 1943-ban szentté avatta, többek között annak is szerepe volt, hogy Szent Margit tisztelete e hét évszázad alatt mondhatni folyamatos volt. Salamon esetében nincs ilyen folyamatosság, szentté avatására nem látszik esély. A magyar közgondolkodásban azonban helye van.
Surján László
