Öt tizenhat éves német lány akkor ment be a Balatonba, amikor éppen kiértem a vízből. Gyönyörű az este, halványuló lágy színek még az égen, a tihanyi, füredi lámpák fényei már hívogatólag látszanak, sima a víztükör. A lányok egyszer csak énekelni kezdenek. Boldogságukat az Alleluja-világslágert énekelve fejezik ki. Belém villant hirtelen, lám, ebben a „mindenszar” gúnyú országban lehet boldognak lenni! És mégis mennyi ember acsarog, káromkodik, panaszkodik, irigykedik utcán, boltban, tévében, munkahelyén, facebook-on, s önti bárkire boldogtalanságát nap, mint nap!

Miért? Csak egy alapoka van: öntudatlanul, kimondatlanul, megvallatlanul, vállalatlanul Isten iránti szomjúságától szenved! Folyton az anyagiakra koncentrál léte céljaként, állandóan bűnbakokat keres és talál – főképp politikusokat -, rosszindulat vezérli, megszólja munkatársait, szidja az egészségügyet, az oktatást, a MÁV-ot, bárkit és bármit, akár joggal, akár jogtalanul. Mindez azonban olyan szánalmas! A személyes napi lelkiismeret-vizsgálat tömeges és krónikus hiánya miatt az.

És influenszerek, stand up-komédiások, celebek kábítva zajonganak álbölcsességeikkel, poénjaikkal, hogy a lélek gyógyulásához kellő csendet a „fogyasztóik” ne tapasztalhassák meg, ezáltal, mint a tivoli játék golyója, ide-oda csapódjanak, hogy végül a Manipulátor játékszereként engedelmesen lehulljanak.

Amíg nem lesz (újra) éntudatunk középpontjában, hogy nemcsak Jézus Krisztusé húsvét misztériuma, hanem mindnyájunké személyes sorsként is életünk minden pillanatában halálunkig, addig csak magányosan, véges kis önerőnkből próbálkozunk megújulni, újrakezdeni, „feltámadgatni” bajainkból, nehézségeinkből, sok-sok reménytelenséget átélve. Magyarország istenszomja nagyon-nagy. Ha milliók tömören megfogalmazhatnák életérzésüket, akkor ez a dalszöveg lehetne: „oly távol vagy tőlem”, pedig a megoldás rögtön ennek a folytatása, és ott van mindenki szívének kapujánál, a lehető legközelebb: „és mégis közel”. Ha az emberekben tudatosulna istenszomjuk, megerednének lelkükben a kegyelem forrásai! Elvileg de közeli a remény!

Ez a hosszú nyári aszály nemcsak kellemetlen jelenség, hanem jel: kemény és száradt szívű benső aszályunk külső megmutatkozása. A mi Jézus Krisztusra, Szabadítónkra szomjúhozásunk jele. Pedig lehetnénk olyan boldogok, mint a Balatonban alleluját éneklő német lányok, akik itt nálunk szabadnak érezték magukat.

Gál Péter