„Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál.”

Hazamentek a mágusok, s megkezdődött az idén kurtára sikeredett farsang. A modern ember persze szakított az elavult, szerinte kiürült hagyományokkal. Akkor bálozik, amikor eszébe jut, amikor kedve van hozzá, s nem hagyja magát korlátozni holmi naptár által. Egyformává szürkültek a napok, nincs ritmusa az időnek. Haladásnak nevezhetjük-e az ízét veszített napok egymásutánját? Nincs már várakozás, nincs felkészülés, nincs remény. Nincs más, csak a pillanat s a habzsolás öröme. Jobb-e így? Kétlem.

1990 karácsonyára Macskássy Izolda (1945-2021) meglepett egy sajátos festményével. A képnek nyilván többféle értelmezése lehetséges. Amit én látok benne, az hidat képez Karácsony és Húsvét között. Ebből a szempontból akár farsangi képnek is mondhatnánk, bár a keringőző kanálhoz és a csárdást járó habverőhöz nincs semmi köze.

El lehet játszani azzal, hogy ki mit lát meg benne először. A kép közepén lévő félholdszerű képződményt, amelyből egy kanyargó köteg indul ki, s amiről az embernek a méhlepény és a köldökzsinór juthat eszébe? Ezzel az egész kép egy anyaméh ábrázolásává válik. De lehet, hogy először egy anya és gyermeke arcélét látod meg, s ez vezet el az anyaméh gondolatához. Az őket körülvevő „méhfal” inkább fészekre emlékeztet, ami a belőle kiinduló sugarak révén akár egy töviskorona ábrázolássá teheti a „fészket” alkotó rostokat.

A gyermek születésének fényességes öröméből a töviskorona sötétjén át eljutunk a megváltáshoz, sőt a kép jobb oldalán és alján a szélek felé világosodó sugarak akár a feltámadás húsvéti örömét is jelezhetik.

Ez a kép tehát a vízkereszt és hamvazószerda közötti idő két végpontját villantja fel, vagyis keresztény gondolkodásunk két pillérjét: karácsonyt és húsvétot. Ez az időszak az önfeledt örömöké, s a kép a maga sajátos módján nem ellenzi ezt, de komolyságával egy kicsit arra is utal, amiről Szent Pál írt a korinthusiaknak: „aki örvend [éljen úgy], mintha nem örvendene; aki vásárol, mintha meg sem tartaná; s aki érintkezik ezzel a világgal, mintha nem érintkeznék vele”. Ennek a szent páli tanácsnak a veleje, hogy ne legyünk függők semmi evilági örömtől. Éljünk velük, de ne nekik.

Mosolygós, vidám farsangot kívánok:

Surján László