Pár évvel ezelőtt New York városa nőknek és kisebbségieknek emléket állító szobrok állítását határozta el. A város katolikusai az Amerika szerte népszerű Cabrini Szent Franciskában látták azt a személyt, aki a tervezett szobrok sorába mindenképp beleillik, hiszen olyan nőről van szó, aki a bevándorló olasz kisebbség sorsát igyekezett javítani. A javaslatot a város vezetése elutasította. Ám, mivel DiMarzio püspök adománygyűjtésbe kezdett, és maga is részt vett a szobor felállítását szorgalmazó felvonuláson, majd New York kormányzója is a szobor felállítása mellé állt, a bevándorlásra is utaló szoborcsoport elkészült, és 2020. október 12-én leleplezték.
Cabrini anya, azaz Francesca Cabrini a lombardiai Sant’Angelo Lodigianóban 1850-ben született; 1889-ben XIII. Leó pápa kérésére Amerikába érkezett, hogy segítséget nyújtson a rossz körülmények között élő, sok elutasítást szenvedő olasz bevándorlóknak.
Nemcsak Magyarországból „tántorgott ki másfél millió emberünk” Amerikába, az olaszok is tömegesen keltek át az óceánon egy jobb jövő reményében. De többnyire csalódtak. Fehérek voltak ugyan, de nem angolszászok, és nem is protestánsok. Márpedig akkoriban a történelmi arisztokrácia és nemesség nélküli úgymond demokratikus Egyesült Államokban az elitet a fehér, angol-szász, protestáns népesség alkotta. A bevándorolt olaszok sokszor rosszabb helyzetbe kerültek, mint otthon voltak. Cabrini Franciska kicsi kora óta hittérítő szeretett volna lenni. Gyengesége miatt, bár kétszer is próbálkozott, egy szerzetesközösség sem fogadta be. A Gondviselés háza nevű lányárvaház alapítói alkalmatlannak bizonyultak a feladatra, s az egyházi elöljárók akkor Franciskát kérték fel az árvaház vezetésére, aki tanítónőként működött. Sikeres volt, első tanítványai csatlakoztak hozzá, így Codognóban velük alapította meg a Jézus Szent Szíve missziós nővérek kongregációját.
Elképzelése elnyerte XIII. Leó pápa tetszését, jóváhagyását, és az ő kérésére indult el Amerikába a kivándorolt olasz munkások lelki és szociális gondozására. Franciska nővértársaival valóban a szegény olasz bevándorlók támasza lett.
Fő tevékenységük iskolák, árvaházak és kórházak létesítése és működtetése volt, de sok nővért állítottak a szegénygondozás munkájába is. A coloradói Denver körüli bányavidéken gyakran a bányákba is leszálltak. Meglátogatták és tanáccsal látták el az ott dolgozó olaszokat. Gyakran lehetett velük találkozni a Sing-Singben, New York nagy fogházában is, ahol a halálraítélteket vigasztalták. Élete során hatvanhét házat alapított szerte a világon. Amerikai állampolgár lett, Chicagóban 67 éves korában, 1917. december 17-én halt meg. 1938-ban boldoggá, 1946. július 7-én szentté avatták. Ő volt az első oltárra emelt amerikai nő az USA-ban. Ünnepe karácsony árnyékában, december 22-én van. A nagy, olykor felelőtlen bevásárlások napjaiban elgondolkodhatunk azon, hogy javainkat mire is érdemes fordítani.
Ferenc pápa, aki sokszor beszélt a mai szegénységről, a Jézus Szent Szíve nővéreinek ezt mondta: „Az Úr tegye figyelmessé a szemeteket a szegények iránt, akik városainkban és országainkban élnek.” Ez a felszólítás nekünk is szól. Gondolhatunk az alkoholizmus áldozataira, akiket szenvedélyük koldusbotra juttatott, hajléktalanná tett. Gondolhatunk a társadalom perifériáján élő cigányságra, a váratlan és korai halál miatt esetleg kenyérkereső nélkül maradt családokra. A magukra maradt, kis nyugdíjukból nyomorgó öregekre. Ne feledkezzünk meg a kárpátaljaiak nehéz helyzetéről.
Cabrini Szent Franciska imája nagyon időszerű, látva a jövőnket veszélyeztető és sokakat aggasztó sötét árnyakat. „Erősíts meg engem Szentlelked kegyelmével, add a te békédet lelkemnek, hogy szabad lehessek minden fölösleges aggódástól, aggodalmaskodástól és nyugtalankodástól. Segíts, hogy mindig arra vágyjam, ami kedvedre való és elfogadható számodra, hogy a te akaratod az én akaratom legyen. Add meg nekem, hogy megszabaduljak minden tisztátalan kívánságtól, és hogy a te szeretetedért jelentéktelen és ismeretlen maradhassak ebben a világban, csak te ismerj engem. Ne engedd meg, hogy magamnak tulajdonítsam a jót, amelyet te cselekszel bennem és általam, hanem Neked tulajdonítva minden dicsőséget, én csupán a gyengeségeimmel dicsekedhessem, hogy őszintén elutasítva minden világi hiúságot, arra a valódi és örökkévaló dicsőségre vágyakozzam, ami tőled jön. Ámen.”
Surján László
