A határszabadság vége?

Az európai migrációs válság mellékhadszínterén, Közép-Európában nemrég egyetlen mozdulattal visszaállították a határellenőrzéseket. Schengen átmenetinek szánt, ám az osztrák minta alapján akár évekig is tartó felfüggesztése – a határok errefelé igen erőteljes jelentéstartalma miatt – túlmutat a bevándorlás/bevándoroltatás témakörén.

Az események legderűsebb pillanata kétségtelenül az volt, amikor a radikális jobboldali Magyar Jelen szerzője – újságírói gúnyáját elemzőire cserélve – tényként közölte, hogy „Robert Fico, Orbán szövetségese beváltotta ígéretét, és visszaállította a határellenőrzést”. Mivel azonban Szlovákia kormányfőjét Ódor Lajosnak hívják, azt mindenképp kijelenthetjük, hogy az ország első magyar miniszterelnöke, ha nem is kezdeményezte a nyelvtörvény visszavonását, a kettős állampolgárság engedélyezését, a Benes-dekrétumok eltörlését, legalább megszüntette az akadálytalan közlekedést a 2004-ben szabaddá tett határon, amelynek átjárhatósága szimbolikusan enyhítette a trianoni szétszakítottságot. Ha még el is fogadjuk, hogy Ódor mögött nem állt olyan parlamenti többség, amely lehetővé tette volna az említett kisebbségjogi döntések meghozatalát, a határellenőrzés kapcsán nyugodtan feltehetjük a kérdést: érdemes volt ezért elvállalni a kormányfői posztot? Főleg annak tükrében, hogy pár héttel később Robert Fico is meglépte volna ugyanezt.

De hogy is jutottunk el addig, hogy Szlovákia – párhuzamosan más térségbeli országokkal – különösebb következmények és politikai visszhang nélkül állíthatja vissza azt a határrendszert, amelynek felszabadításátaz európai egység szimbólumaként ünnepeltük Lisszabontól Tallinnig?

Augusztusban láttak először napvilágot a hírek arról, hogy a migráció ellenőrzésére bevezetett osztrák határszigorítás meghozta az első pozitív eredményeket:

a menedékkérők száma fél év alatt harminc százalékkal csökkent, a letartóztatott embercsempészek száma viszont nőtt.

Az osztrák belügyminiszter közölte: a migránsok most már Szlovákián, Csehországon és Olaszországon keresztül próbálnak nyugatra jutni. Ez a magyar közvélemény számára csak szeptember közepén tudatosult, amikor az Ipoly túloldalán fekvő – egyébként magyar többségű – falvak polgármesterei petíciót küldtek a magyar kormánynak, amelyben a dél felől érkező illegális migrációra panaszkodtak, és hatékonyabb határellenőrzést kértek a magyar oldalon. „Mi, a felvidéki magyar közösség – írták – tisztelettel arra kérjük Magyarország Kormányát, hogy állítsa meg ezt a migránsáradatból ránk leselkedő veszélyt, melynek nap mint nap ki vagyunk téve. Az itt élő magyar közösség hasonló veszélyt eddig még sosem tapasztalt.” Az egyik polgármester a médiának nyilatkozva elmondta: „Ordítva jönnek, rossz dolgokat csinálnak, a faluhivatal előtt össze is kaptak egymással, úgyhogy volt velük már probléma.” A településvezetők először áprilisban figyeltek fel az idegenek jelenlétére, akik az utóbbi hónapokban már naponta százával lépik át a határt, egy részük a folyón átúszva, mások egyszerűen a hidakon át.

A hazai tudósításokban eddig is rendszeresen felbukkantak a feltartóztatott embercsempészekről szóló hírek, a nyílt levél azonban a jelenség tömeges voltára is felhívta a figyelmet. S hogy Szlovákia miért nem képes az áradat megállítására? Egyrészt a saját kerítés hiánya miatt, másrészt mert a félezer kilométeres zöldhatár megfelelő őrzésére – amint az Hamran István szlovákiai rendőrfőkapitány tájékoztatásából kiderült – a jelenlegi állomány ötszörösére lenne szükség. Időközben aztán olyan helyi beszámolok is napvilágot láttak, miszerint a szlovák rendőrségnek nemcsak a képessége, hanem a szándéka sincs meg a harmadik világból érkezettek visszafordítására. „Nem szóltak hozzájuk, és nem vegzálták a hívatlan vendégeket” – jellemezte a hatóságok magatartását egy szemtanú. Mindenesetre az Ódor-kormány szeptemberben még elutasította a déli határellenőrzés visszaállítására vonatkozó, egyre erőteljesebb hangú belföldi követeléseket.

Az események akkor pörögtek fel, amikor a német kormány bejelentette: mérlegeli, hogy az illegális határátlépések számának emelkedése miatt állandó ellenőrzés alá vonja a Lengyelországgal és Csehországgal közös határszakaszt.

A szociáldemokrata belügyminiszter, Nancy Faeser ugyanakkor hozzátette: a szigorúbb ellenőrzés önmagában nem jelentené azt, hogy nem érkezhetnek többé menedékkérők Németországba. Tegyük hozzá, hogy a CDU/CSU pártszövetség ekkor már hetek óta sürgette a kormányt a lépés megtételére – méghozzá a bajor–osztrák határszakaszon már jelenleg is létező állandó ellenőrzés mintájára –, a tárcavezető azonban akkor meg elutasította a követelést. Ezután Olaf Scholz kancellár jelentette ki, hogy bár Németországban továbbra is bárki kérhet menedéket, a kormány nyitott a határőrizet szigorításáról szóló kezdeményezésekre.

Végül a cseh és a lengyel kormány jelentette be október 3-án, hogy a migránsok nagy száma miatt visszaállítja a határellenőrzést a Szlovákiával közös szakaszon. A lengyel belügyminiszter szerint a tíz napra tervezett intézkedést adott esetben két hónappal is meghosszabbíthatják. Ugyanaznap Ausztria is bejelentette, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez. A szlovák kormány egy nappal később jelentette be, hogy visszaállítja az ellenőrzéseket a magyar határon, szintén október 14-ig; ezt azóta már meghosszabbították.

Jelen pillanatban tehát úgy tűnik, hogy az EU-n belül Szlovákiát – részben külső, részben saját döntés nyomán – kis túlzással körbezárták, azonban ez lényegében azt is jelenti, hogy Közép-Európában megszűnt a határok szabad átjárhatósága,

főleg, ha a magyar–osztrák határon bevezetett, illetve a németek által belengetett szigorításokat is figyelembe vesszük. Az elemzők dominóhatásról beszélnek, a Migrációkutató Intézet elemzője szerint pedig a határellenőrzés a schengeni rendszeren belül legitim és megszokott – osztrák részről már 2015 óta folyamatosan alkalmazott – eljárás, amely, ellentétben a migránsok szétosztására vonatkozó tervekkel, nem okoz a tagállamok között politikai konfliktusokat.

Ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy a volt kommunista országok számára a határellenőrzés megszüntetése volt az EU-csatlakozás egyik legfontosabb hozadéka, egyáltalán nem intézhetjük el egy kézlegyintéssel Közép-Európa szabad átjárhatóságának immár „házon belüli” felszámolását. Bár a migráció lassítása, illetve elterelése érthető és logikus törekvés (noha a lakosság többsége az érintett országokban már annak drasztikus megállítását szeretné látni), a nyilvánosságban olyan hangok is megjelentek, amelyek a Fico győzelmére adott reakcióként értelmezik Szlovákia ily módon történő „elszigetelését”, amelyre mindössze három nappal a szlovák választás után került sor. Csakhogy amikor a szigorítást először felvetették Berlinben, még igen messze jártunk a szlovák választásoktól…

Ami viszont már mindenképpen feltűnő, hogy kifejezetten migránstámogató, liberális kormányokat is találunk a határellenőrzést felkaroló kormányok között.

Nem csak a korábban még ellentétes álláspontot képviselő Ódor-kabinetet kell ide sorolnunk, hanem azt a német vezetést is, amely egyszerre hangsúlyozza a befogadás és a határellenőrzés szükségességét. Persze tudjuk, hogy a német politikában és társadalomban a PC erősödésével együtt nő a képmutatás mértéke, aminek egyik eredménye az ilyen és hasonló politikai ellentmondások számának a növekedése. De tudjuk azt is, hogy a határátlépés dominószerű (vagy inkább látványosan egyidejű) lezárása mindannyiunk szabadságát csökkenti.

Ami pedig konkrétan Magyarországot illeti, ahogy azt a görögök és olaszok példáján is látjuk, a terheket végül mindig a sor szélén állónak kell cipelnie.

Kérdés, hogy a jelenlegi törvényi eszközök a schengeni határon meddig elégségesek az emberáradattal szemben.

Ha megnézzük a különféle online fórumok hozzászólásait, azt láthatjuk, hogy a jobboldali többség egyre türelmetlenebbül követeli a jelenleginél keményebb eszközök alkalmazását. A határszabadság megszüntetésével pedig ezek a hangok csak erősödni fognak.

Izgalmas hónapoknak nézünk tehát elébe.

Kovács Erik

További
cikkek

Hírlevél