Mit köszönhetünk a háborúnak? A háború mindig különleges erőfeszítést vált ki az emberekből. Szinte beláthatatlan fejlődést indít. Az egyik példa az atomenergia. Szörnyű pusztítást okozott Japánban az atombomba, de nyomában megindult az atomenergia békés célú felhasználása is, ami nélkül ma már nem lehetne kielégíteni az egyre növekvő energiaigényeket.

Ez azonban csak az egyik következmény. A halottak és sebesültek tömege, a megrokkantak keserves sorsa, az özvegyek és árvák fájdalma, a romba dőlt városok, falvak sora az égbe kiált. De van egy mindezeknél nagyobb baj, amit a háború okoz. Roman Holec az első világháború utáni helyzet kapcsán így írt erről a Diadal és katasztrófa című könyvében: „A háború utáni élet azonban már sohasem lett olyan mint amilyen előtte volt. Eltűnt belőle Isten, mivel az egyház a háború támogatásával sokat veszített a tekintélyéből, ráadásul az erkölcsök eldurvulása a hitet a társadalom peremére szorította ki. Mindenki vadul és gyorsan élt, mintha be akarná hozni a háborúban elvesztegetett éveket, mintha a mával véget érne a világ, mintha az éjszaka után már nem következne újabb reggel.”

Míg a károk a győzteseknél mindig kisebbek, viszont a Holec által megfogalmazott következmény egyaránt sújtja a háború minden résztvevőjét. Ezt a kárt pedig még az a fejlődés sem csökkenti, amiről fentebb volt szó. Az emberi lélek romlása, pusztulása száz éve tart.

Vörösmartytól kölcsönözve a szót: ment-e a háborúk által a világ elébb? Ki merne mindent tekintetbe véve igennel felelni? A Holec idézet rámutat a lényegre: világunkból a XX. században eltűnt az Isten. Hiába éltek és tanítottak közöttünk, hiába adtak példát a korszak nagyjai: Albert Schweitzer, Teréz anya, II. János Pál, Roger Schütz, Mahatma Gandhi? A magyarok között Batthyány-Strattmann László, Apor Vilmos, Esterházy János, Márton Áron? Megannyi felkiáltójel, erős sürgetés: változtassunk! Találjuk meg a megoldást, a nyolc boldogságot, az Istent.

Csak rajtunk múlik!

Surján László