Noha már Berlusconi kormányában ifjúsági miniszter volt, mégis a politikába váratlanul berobbanó jelenségként kezelik. Tény, hogy szinte a semmiből hozta fel a pártját. Maga mellé állította a szavazók több mint negyedét, ami elég volt ahhoz, hogy megnyerje a választásokat. Szövetségeseivel együtt az alsóházi mandátumok 59 százalékát szerezte meg, azaz kényelmes többséggel kormányozhat.

Brüsszelben nem így képzelték Olaszország jövőjét. Az Európai Bizottság elnöke példátlan módon beavatkozott a választásokba, amit az összes olasz párt visszautasított. Von den Leyen asszony ugyanis nemcsak agresszív volt, hanem finoman szólva is ügyetlen, hiszen a lengyel és magyar mintájú pénzelvonással fenyegetett, ami törvényszerű dacreakciót váltott ki a választókból.

Az eredmény ismeretében Brüsszel tudomásom szerint hallgat, de megszólaltak a franciák. Miniszterelnökük bejelentette, hogy: „Természetesen az Európai Bizottság elnökével együtt figyelni fogunk arra, hogy az olyan értékeket, mint az emberi jogok, a mások iránti tisztelet, az abortuszhoz való jog, mindenki tiszteletben tartsa Olaszországban.” Ez egyáltalán nem természetes, tisztelt Élisabeth Borne asszony. Ez a mondat nem tükrözi a „mások iránti tiszteletet”, amit önnek kötelessége lenne megadni egy demokratikusan megválasztott pártvezetőnek, aki hamarosan az Európai Tanács tagja lesz. Franciaországnak egyébként semmi köze ahhoz, hogy Olaszország miként szabályozza a terhességmegszakítást, sőt ez a kérdés nem is uniós hatásköré. Bár sokan szeretnék, de eddig még egyetlen nemzetközileg elfogadott egyezmény sem tette „joggá” az abortuszt. Fel kellene ismerni Párizsban is, hogy Olaszország nem francia gyarmat.

Mi indokolja Brüsszel és a liberális sajtó támadásait? Mi félelmetes van Giorgia Meloniban? Vagy három évtizede, még kamaszként állítólag valami olyasmit mondott, amit összefüggésbe lehet hozni a fasizmussal. Nem tudom megítélni, de akármit is mondott akkor, nevetséges ezért az ördögöt a falra festeni. Sokkal inkább máshonnan fúj a szél. Idén egy spanyolországi beszédében a következőket mondta: „Igen a természetes családra, nem az LGBT lobbira, igen a szexuális azonosságra, nem a gender ideológiára, igen az élet kultúrájára, nem a halál szakadékéra.”

Ezek a nézetek az uralkodni vágyó woke ideológia számára elfogadhatatlanok. Ha a másodrendűként kezelt közép-európai kis országoknak ez a véleménye, az ellen szintén fel kell lépnie a „haladóknak”, de Olaszország más. Az európai közösség egyik alapító országa, amit méreténél fogva sem lehet csak úgy félvállról kezelni. Ráadásul Meloni győzelme akár vissza is hathat az Egyesült Államok novemberi választására is, és nem Biden vonalát erősíti.

Az Európai Parlament magát tekinti a demokrácia egyik fő-fő támaszának. Ez az olasz választás jó alkalom, hogy észrevegyük: a brüsszeli parlament nem tükrözi a választók akaratát. Ennek egyik oka az, hogy az európai választásokon a részvétel általában alacsonyabb, mint a tagállamok országgyűlési választásain. De erre még lehet azt mondani, hogy semmi nem akadályozza, hogy mindenki szavazzon. Aki nem teszi, vessen magára. De más, nagyobb baj is van. Nézzük a tényeket. Meloni pártjának 2019-ben öt képviselője jutott be az Európai Parlamentbe. Azóta eltelt három év. A mostani eredmények alapján 18-19 hely illetné meg a pártot. Két évig azonban a választók most kifejezett akaratát nem lehet érvényesíteni. Alapos választójogi reformra volna szükség, össze kellene kötni a nemzeti választásokat az európaival. Van erre működő modell: az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének összetétele arányosan követi a nemzeti választások eredményét. Az Unió a szerződés módosítására készül. Nem a vétójog felszámolása vinne előre, hanem a népakarat arányosabb képviselete.

Addig is: Hajrá Olaszország! Hajrá Meloni!

Surján László