Idén 800 éves az Aranybulla. Hogy II. András adta ki, és hogy a hasonló okmányok között az egyik legkorábbi, azt mindannyian megtanultuk. Teljes szövegét viszont kevesen olvasták, holott magyarul többféle fordításban is hozzáférhető. A Rubicon az évforduló alkalmából a teljes júniusi számot az évforduló jegyében állította össze. Első benyomásom írom meg a szám átlapozása után. Először a bulla hatodik pontjához fűzök néhány gondolatot, majd III. Honorius pápa 1222. december 15-én kelt bullájának nekünk is szóló üzenetét elemzem.
Az Aranybulla
Az Aranybulla 6. pontja Szlovák Kornél fordításában így szól: „Továbbá a népek összebeszélve ne nevezhessenek senkit tolvajnak, amiképpen ez idáig szokásban volt.”
Tehát eleink nyolcszáz évvel ezelőtt is űzték a csoportosan elkövetett rágalmazás bűntettét, s teszik ezt honfitársaink a mai napig. Gondoljunk csak arra, hogy a politikai ellenfelek szidalmazásában milyen kiemelt szerepet kap a korrupcióval való vádaskodás. (E politikailag motivált támadások azonban emlékeim szerint egyetlen egy esetben sem jutottak el a feljelentésig, vagy ha igen, annyira gyenge lábon állt a vád, hogy a rendőség nem tudott mit kezdeni vele. Gyurcsánynak volt egy államtitkára, aki börtönbe is került, de őt maga a kormány vádolta meg, s hasonlónak tűnik a negyedik Orbán kormány igazságügyi államtitkárának esete, akit a nyomozóhatóság leplezett le, bár ez az ügy még az elején tart, s ugye ott az ártatlanság vélelme…)
A törvények, szokások, körülmények változhatnak, de az emberi természet alig. Mást minden alap nélkül megvádolni, s ebből valamiképp saját előnyhöz jutni, II. András királyunk szövege szerint 1222 előtt már szokásban volt. Az Aranybulla szövege hiába tiltja, hogy valakit tolvajnak nevezzenek, ma is rendszeresen megteszik sokan. Természetesen nem mentség a maiaknak, hogy sokszázéves elődeik vannak. Minden nemzedék pogánynak születik, s a nevelésen, oktatáson múlik, hogy mi lesz belőle. Az erkölcsi nevelés terén óriási a szülők és a pedagógusok felelőssége.
Csak a korszak elmélyedt kutatói tudnának arra felelni, hogy ennek a pontnak a lényege nem a rágalmazások elítélése, hanem épp a másokat kifosztó nagy urak védelme. A szövegkörnyezet alapján ez kevéssé valószínű. Tanulságot nekünk a hamis vád elleni fellépés ad.
III. Honorius levele az Aranybulla kapcsán
„Minél nagyobb sokaság gyűlik egybe, annál kevésbé szokta azt az értelem fékezni, mert egyesek saját indulatjaikat követve meggondolatlanul nem azt követelik, ami szabad, hanem a mi tetszik, s ha nem teljesítik akármilyen esztelen kívánságukat, könnyen vad zavargásban törnek ki.” III. Honorius pápa írta ezt abban a bullájában, amelyben az Aranybullára reagált.
A pápa nem helyeselte a székesfehérvári panasznapokat. Nem fogadja el, hogy a sokaság, azaz a többség az igazság hordozója lenne, sőt a hangulatkeltés révén az értelem háttérbe szorításától tart. Mintha csak a (politikai) reklám józan észt kiiktató hatásáról beszélne. Pedig nyolcszáz éve még ez az ipar még nem vagy csak pletyka formájában működött. Szembe állítja az egyéni kívánságokat („ami tetszik”) a letőségekkel („amit szabad”). Itt is a vágyai előtt semmiféle korlátot meg nem tűrő modern ember természetét mutatja be. A pápa nemcsak kritizál, hanem javasol is: „bírjátok rá hathatósan a sokaságot, hogy az igazság korlátain belül maradjon.” Napjainkban még a nyilvánvaló tények elfogadása sem megy mindenkinek, az igazság hovatovább elveszítette korlátozó képességét. Gondoljunk csak a magukat nőnek nyilvánító, de férfi testben élő sportolók körüli vitára.
Sok bejegyzésben olvasok, sok beszélgetésben hallok egyfajta sopánkodást: milyen világba kerültünk! A fenti kép példa arra utal, nincs új a Nap alatt. Jó lenne persze, ha az iskolai oktatás során belénk égne: már az Aranybulla is tiltotta a megalapozatlan vádaskodást, és a pápa már nyolcszáz éve is óvott a valóság adta korlátok lebontásától. Korunk hamis prófétái talán nehezebben találnának maguknak híveket, és ősi mesterséget művelve nem nevezhetnék magukat haladóknak.
Surján László
