Soha nem láttam tisztán Budaházy ügyében. Hol áldozatnak látszott, hogy bűnösnek. Hiteles szó nem jutott el hozzám. Most, hogy ennyi év után elsőfokon elítélték, a Védett Társadalom Alapítvány nyilatkozatával, amit ide másolok, teljesen egyetértek. Nagyon sok példa mutatja, hogy hazai bíróságaink ítéletei nincsenek összhangban egymással. Nem látjuk azt sem, hogy a rendre felülbírálatra szoruló ítéleteknek lenne bármi következménye annak a bírónak a számára, aki távolról sem sine ira et studio dönt emberi sorsokról. A politika pedig korlátozott: a hatalmi ágak szétválasztásának elvben szép gondolata a rendszerváltó időkben több bajt okoz, mint hasznot.

Tehát a VTA véleménye:

Budaházy György és társai aránytalanul szigorú büntetése súlyos támadás a magyarok igazságérzete ellen

A Védett Társadalom Alapítvány kuratóriuma és jogvédelmi szárnya, a Budapest Bizottság felháborítónak tartja a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét az ún. Hunnia-perben, melynek eredményeképpen Budaházy György elsőrendű vádlott terrorcselekmény és más bűntettek elkövetése miatt 17 év fegyházházbüntetést kapott. Rajta kívül további 14 vádlottat ítéltek – összesen több mint 100 év – szabadságvesztésre.

Az ítélet aránytalansága; az eljárást övező anomáliák; valamint a 2006 és 2010 közötti, rendőrterrorra és megfélemlítésre alapuló rendszer működtetőinek elmaradt büntetőjogi felelősségrevonása együttesen eredményezi azt, hogy Budaházy Györgyék példátlanul szigorú büntetése súlyos támadás a magyar emberek igazságérzete ellen.

Nehéz feldolgozni, hogy ugyanaz a bíróság, amelyik nem marasztalta el a 2006-os rendőrterror miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Bene László országos rendőrfőkapitányt, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitányt pedig mindössze 400 ezer forint megfizetésére kötelezte, elsőfokon összesen több mint 100 év szabadságvesztésre ítélt többgyermekes családapákat és -anyákat, mert 14-15 évvel ezelőtt fel mertek lépni egy elnyomó, a saját polgárai ellen erőszakot alkalmazó hatalom ellen.

Budaházy György 17 éves fegyházbüntetése (és az, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható) különösen aránytalannak tűnik akkor, ha tudjuk, hogy a kiváló veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma gyilkosai 18 évet kaptak és feltételesen szabadulhattak 14 év után. Az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja pedig 13 év fegyházbüntetés letöltését követően hagyhatta el a börtönt, ami meglehetősen kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy saját kiskorú lányai szeme láttára verték halálra Szögi Lajos tanárembert 2006-ban.

A magyar bíróság kiegyensúlyozottságában és elfogulatlanságában joggal rendül meg a bizalom akkor is, ha azt tapasztaljuk, hogy egyes politikusok – pl. Czeglédy Csaba és Lackner Csaba – kivételezett helyzetben vannak, és az egyértelmű bizonyítékok is kevesek ahhoz, hogy akárcsak a töredékét kapják annak, amit Budaházy György és társai.

A Védett Társadalom Alapítvány kuratóriuma és jogvédelmi szárnya, a Budapest Bizottság vélelmezi, hogy nem véletlen a Hunnia-per elsőfokú ítéletének időzítése: az országgyűlési választások előtt kevesebb mint három héttel egy ennyire aránytalan döntés tökéletesen alkalmas a normalitáspárti tábor megosztására.

Ugyanakkor bízunk benne, hogy a Fővárosi Törvényszék ítéletének igazságtalanságát kiküszöbölendő, a törvényhozók a választást követően megfontolják a Nemzeti Jogvédő Szolgálat javaslatát az ún. közkegyelmi törvény megalkotására, amely amnesztiát adna azoknak, akiket 2006 és 2010 közötti politikai ügy miatt marasztaltak el.

A magyar történelmet nézve ez nem lenne példátlan döntés, az 1960-as években amnesztiában részesítették az 1956-os forradalmárok jelentős részét, ahogy az 1848-49-es szabadságharc után néhány évvel is működött a közkegyelem intézménye.

2022-ben, avagy tizenhat esztendővel a 2006-os eseményeket követően ugyancsak indokolt lenne egy hasonló gesztus megtétele, amely egyrészt kielégítené a magyar emberek igazságérzetét, másrészt tisztességes, többgyermekes családapáknak és -anyáknak szolgáltatna igazságot.

Addig is indokoltnak látjuk a vádlottak esetleges egyéni kegyelmi kérelmeinek támogatását.

Köszönettel tartozunk a Védett Társadalom Alapítványnak, hogy a kérdést felvetette és a megoldás lehetőségére is rámutatott. A kegyelem intézménye a nyilatkozatban említett példákból jól láthatóan egyfajta kiegyezés a politikai okból bűnösnek minősítettek és az őket elítélő hatalom között. Aki a kegyelmet elfogadja, az egyben bűnösségét elismeri. A bírói tévedések korrigálásának más útja van: a rehabilitálás, ami az igazságügyi szervek dolga, és a parlament által hozott semmisségi törvény alapján induló eljárás. Természetesen arra is van példa, hogy valaki ugyan ártatlan, de az adott (kényszer)helyzetben elfogadja a kegyelmet. Ez történt például Esterházy Jánossal, akinek a halálos ítéletét kegyelemből életfogytiglani börtönre változtatták, de bűnösségét soha el nem ismerte, hiszen nem is volt vétkes egyetlen vádpontban sem.

Azt is szóvá kell tenni, hogy tizenhat évvel a történtek után nem lenne szabad ítélkezni. A perek mesterséges elhúzódását meg kellene akadályozni. De ez egy másik ügy. 

Surján László