Két dolgot szeretnék előzetesen kijelenteni. Az egyik az, hogy nagyon elítélem a terrorizmust, és elfogadom, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy megszűnjék. A minden a meggyőzéstől az elrettentésig terjedő nagy skála. A másik az, hogy általában nem kommentárok bírósági ítéleteket. Ez két alapelv, s most bizonyos mértékig mindkettőt megszegem.
Hogy miről van szó, azt egy MTI jelentés mondja el: „Másfél év letöltendő és két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi büntetőbíróság a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat egyik elkövetőjének az anyját, amiért rendszeresen pénzt küldött a fiának Szíriába.
Az ítélet értelmében a letöltendő börtönbüntetés kiváltható elektromos nyomkövető viselésével. A vádlottat 2500 eurós pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte a bíróság.
Foued Mohamed Aggad a tíztagú terrorkommandó tagjaként a Bataclan koncertteremben öngyilkos merénylőként halt meg. Az Elzászban született dzsihadista 21 éves korában, 2013 végén csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez Szíriában, majd 2015 őszén tért vissza Franciaországba, hogy részt vegyen a merényletsorozatban.
Anyját, az 54 éves Fatima Hajjit terrorizmus finanszírozásával gyanúsították meg, amiért 2014 eleje és 2015 augusztusa között több mint 13 ezer eurót utalt át a fiának és feleségének, hat alkalommal, valamint egyszer csomagot is küldött nekik.
A perben az anya azt vallotta, hogy nem a terrorizmust, hanem a fiát és annak várandós feleségét támogatta.
A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy „hosszú időn át folytatott súlyos cselekményről” van szó, az anya nem egyszerűen segítséget nyújtott, hanem olyan jelentős összegeket küldött, amelyeknek köszönhetően a fia a terrorszervezet hierarchiájában kiemelt szerephez jutott.
A bíróság szerint a fia és anya közötti napi kapcsolattartás azt bizonyítja, hogy Fatima Hajji „teljesen tudatában” volt annak, hogy „egy szalafista csoporthoz tartozó harcosnak” nyújt támogatást, s az Iszlám Állam által vállalt merényletek ellenére is folytatta az átutalásokat, ami arra utal „hogy a dzsihadista ügyet támogatta”.
A védelem arra emlékeztetett, hogy a nő anyaként támogatta a dzsihadistát, büntetlen előéletű és idős szüleinek egyetlen támasza.
A bíróság a terrorista feleségét, Hajira Belkhirt távollétében tíz év börtönbüntetésre ítélte. A nő feltételezhetően meghalt Szíriában.”
Egy öngyilkos merénylő rokonairól van tehát szó, most elsősorban az édesanyjáról. Innen Budapestről, és csak a fenti híradás anyagára támaszkodva bennem az a kérdés merült fel, hogy a bíróság, illetve a nyomozás nem tisztázta: honnan származik az a pénz, amit az anya a távol lévő fiának küldött. Ha a sajátjából adott a fiának, akkor a védelemnek van igaza és az ítélet felháborító. Akár tudta az anya, hogy a fia mivel foglalkozik, akár nem, a szülői szeretet a szükséget nézi, és egyébként is fenntartás nélkül szeret. Nem tisztázták, bár ezt lehet, hogy nem is lehetett volna, hogy milyen anyagi körülmények között élt a fia: valóban szükséges volt-e számára a támogatás. Ha pedig az derült volna ki, hogy az anya csak postás szerepet töltött be, azaz a terroristák pénzét továbbította, akkor a bírósági ítélet érthető és helyénvaló. Így azonban a család fogalmának semmibevevését is jelezheti.
A franciák a merényletek miatt érthetően fel voltak és vannak háborodva. De a közhangulatnak nem szabad a bírói ítéletet befolyásolnia. Harag és elfogultság nélkül, ugye ez az ítélkezés lényege.
Surján László
