Pár napja az a hír jár körbe, hogy egy új katonai bíróság kezdte meg működését. Az egész aktív katonáktól indult, akik támogatják a már megelőzően közölteket a Valeurs actuelles-ben. Ez az írás már kiszivárgott és visszhangozza a média, ezért elhatároztuk, hogy ma este közreadjuk. A tartalom végén lehetőség van arra, hogy francia állampolgárok egyetértésüket aláírásukkal bizonyítsák. Mint a megelőző publikáció, úgy ez sem azt a célt szolgálja, hogy a kormányt lejárassuk, hanem hogy az embereket figyelmeztessük a helyzet súlyosságára.
Köztársasági Elnök Úr! Miniszter és képviselő hölgyek és urak!
Mától kezdve mi nem énekeljük a Marseillaise hetedik versszakát, amit úgy is ismerünk, hogy a „gyermekek versszaka”. Ugyanakkor ez a versszak gazdag a feladott leckékben. Ismertessük hát:
„Mi folytatni fogjuk akkor is, ha elődeink már nem lesznek. Megtaláljuk a poraikat és a nyomait virtusuknak. Nem csak túlélni akarjuk őket, vagy megosztani koporsójukat, hanem büszkeséggel tölt el bennünket, hogy követjük és megbosszuljuk őket.”
Időseink megérdemlik, hogy tiszteljük őket. Ezek az öreg katonák, akiknek a becsületükbe gázoltak az elmúlt hetekben, ezek azok az ezrek, akik szolgálták Franciaországot, akik aláírták a józan ész platformját, ezek a katonák, akik legjobb éveiket áldozták, hogy megvédjék szabadságunkat, háborúztak, ha kellett, túléltek gazdasági nehézségeket. Ezeket Franciaország népe támogatta.
Ezek az emberek harcoltak Franciaország minden ellensége ellen, és ennek ellenére Önök úgy kezelik őket, hogy hibájukul róják fel, hogy szeretik hazájukat, és gyászolják látható hanyatlását, bukását. Emiatt innen kezdve rajtunk múlik, azok miatt, akik most kezdték karrierjüket, hogy belépjünk az arénába és vállaljuk a tisztességet, elmondva az igazságot.
Mi vagyunk, akiket a sajtó most „tűzgenerációnak” nevez. Mi vagyunk azok a férfiak és nők, aktív katonák minden fegyvernemből és minden rangfokozatból, akik szeretik a hazájukat. Ez a mi egyetlen dicsőségünk. És bár a törvényt megtartva nincs is lehetőségünk, hogy nyílt sisakkal lépjünk színre, mégiscsak lehetetlen, hogy csendben maradjunk. Afganisztánban, Maliban, Közép-Afrikában harcoltunk az ellenséggel, s közben megtapasztaltuk az ellenség katonai erejét. Sok bajtársunkat vesztettük el. Sokan életüket áldozták fel, hogy megsemmisítsék azt az iszlamizációt, aminek hazánk földjén koncessziót, létjogosultságot adtok. Majdnem mindannyian ismerjük a veszélyt, saját szemünkkel láttuk az elhagyott, rommá tett külvárosokat, ahonnan a lakosságot elűzték, és a bűnözés tűzfészkévé tettek. Megpróbáltunk sok vallással kapcsolatokat kiépíteni, olyanokkal, akik számára Franciaország semmit nem jelent, mindössze gyűlölet tárgyát, megvetését.
Július 14-én felvonultunk. A sokszínű tömeg, amely elismert bennünket, arra figyelmeztettek, hogy vigyázzunk, nem szabad, hogy uniformisban közlekedjünk, mert ezzel kitesszük magunkat annak, hogy esetleg áldozattá váljunk ott, ahol a védekezés képességével kellene bírnunk. Igen, az elődeinknek igazuk volt az előrelátásukban. Tapasztaljuk az erőszakot városainkban, falvainkban és látunk gyülekezéseket közterületeken. Látjuk és tapasztaljuk az ott szított gyűlöletet Franciaországgal szemben, és ennek a ténynek már történelme van, amit ma már normának fogadnak el. Maguk vitathatják, hogy nem a hadsereg dolga, hogy ezekről a kérdésekről vitázzon. Ellenkezőleg, mivel mi politikamentesek vagyunk a megállapításainkban, azokkal csupán szakmai véleményeinket fejezzük ki. Mi már láttuk és megtapasztaltuk ugyanezeket a folyamatokat más országokban.
Ugyanilyen válságokat, melyek a rövidesen bekövetkezett összeomlást megelőzték. Ez káosszal és erőszakkal kezdődik, és ellentétben az állítással – hogy mindez a katonaságtól indul -, a valóságban mindig a polgári felkelésből indul ki. Az idősek elhallgattatása nyilvánvaló. Az idős tisztek írjanak hadi-sztorikat, ha nem így tesznek, szankcionálják őket. Mi nem a gyávaságban, csalásokban, perverziókban hiszünk. Ellenkezőleg, a hadsereg az a hely, ahol őszintén beszélünk egymással, hiszen egyformán elkötelezettek vagyunk. Ugyanakkor megköveteljük a hadsereg iránti bizalmat is. Ha Franciaország területén polgárháború törne ki, a hadsereg visszaállítaná a rendet, mert ez a feladata. Senki nem akarja, hogy ilyen szituáció alakuljon ki, sem a vezetőink, sem mi, de ugyanakkor tudjuk, hogy polgárháborúhoz vezető forrongás van kialakulóban, és ezt Ti is tudjátok. A kiáltás az elődeinktől és még mélyebbről visszhangzik. Elődeink, az ellenálló harcosok a 40-es évekből, akikről ti úgy beszéltek, hogy fikciók, a szakállas katonák, akik meghaltak azért, hogy pár méternyi területet visszafoglaljanak az ellenségtől, most sírjaikban forognak, mert ti átadtok mérhetetlen területeket a hazánkból az erőszaknak. Azok az eleink, akik megalkották ezt a mai országot, megalkották határait, megvédték kultúráját, adtak, vagy végrehajtottak utasításokat az ország nyelvén, gondoljátok, hogy azért harcoltak, hogy végeredményként Franciaország egy bukott ország legyen? – Ahol láthatjuk a gyengülő szuverenitást, ami párosul egy brutális erőszakkal azok ellen a szolgálattevőkkel szemben, akik figyelmeztetni akarnak?
Lépjetek akcióba! Most nem annak van ideje, hogy előregyártott formulák-, vagy média-tájékoztatásokkal éljünk! Itt nem arról van szó, hogy az emberek kiterjesszék a jogaikat, vagy újabbakat követeljenek maguknak. Itt a mi hazánkról, a ti hazátokról van szó!
Ez a levél 2021. május 11-én 21:40-kor jelent meg. Május 12-én 10:49 perckor 1 969 426-an látták és 249 989-en aláírták. A magyar fordítás kis változással a Magyar Páneurópa Uniótól kapott szöveg.
