A házasságkötési és termékenységi arányszámoknak az elmúlt években lezajlott hazai emelkedése közepette kevesebb szó esik a szomszédos országokban élő magyarok hasonló mutatóinak alakulásáról. Az elmúlt években azonban több kutatás is átfogóan foglalkozott a kérdéssel.

2019-ben láttak napvilágot a Kopp Mária Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közös felmérésének eredményei, amely összesen 2600, 18–49 éves személynek tárta fel a párkapcsolati és családi helyzetét, a házassággal, családformákkal és gyermekvállalással kapcsolatos attitűdjeit, valamint a családtervezésre és a gyermekszámra vonatkozó terveit. A vizsgálat a négy nagyrégióban – Erdélyben (1300 fő), Felvidéken (500 fő), Kárpátalján (400 fő) és Vajdaságban (400 fő) – zajlott.

A gyermekvállalás vonatkozásában a legösszetettebb képet az ideális, a tervezett és a már megszületett gyermekek számára vonatkozó összevetésekből kapjuk, amely egyaránt megmutatja a jelen idejű, valós helyzetet és a maximálisan elérhető gyermekszámra vonatkozó jövőbeli lehetőségeket. „Milyen tartalékaink vannak a gyermekszám, a termékenység növelésére?” – tette fel a kérdést a Kopp–Skrabski szerzőpáros még a kétezres évek elején. Válaszuk ma is érvényes: mivel jelentős különbség van a vágyott és a ténylegesen megszülető gyermekek száma között, a cél a kívánt utódok összességének világra jövetele.

Alábbi táblázatunk az elszakított területeken élő magyarokra vonatkozó összesítést mutatja.

1. táblázat. Ideális, tervezett és meglévő gyermekszám korcsoportok szerint 2018-ban

* Csak a még gyermektelen megkérdezettek körében.

Saját szerkesztés. Forrás: Papházi et al., 2019

A táblázatból jól láthatók az ideális és a valóságos gyermekszámok közötti különbségek. Ezek a különbségek értelemszerűen a termékenységi életciklus végén, a negyvenesek körében nyernek tényleges értelmet. Esetükben a különbség értéke 0,49. Látható, hogy amíg az általuk ideálisnak tartott gyermekszám (2,44) megvalósulása könnyedén biztosítaná (biztosította volna) a népesség reprodukcióját, a (majdnem) befejezett termékenység (1,95) már nem éri el ezt a szintet.

Megfigyelhető továbbá az ideálisnak tartott gyermekszám átlagos értékének a fokozatos korosztályonkénti csökkenése, ám ez az érték – megvalósulása esetén – még a legfiatalabb korcsoportban is elég lenne a népesség utánpótlásához. Ami a tervezett gyermekszámot illeti, amint az a táblázat alatti kiegészítő megjegyzésben is olvasható, erről a kutatás során csak a gyermekteleneket kérdezték, ezért ezekből az adatokból elsősorban az a tanulság vonható le, hogy – a szerzőket idézve – „még a gyermektelen, 40 fölötti korosztálytól sem idegen a gyermekvállalás gondolata”.

Mindent összevetve: a határon túli magyarság részéről felmutatott, az ideális/kívánt gyermekszámokban megmutatkozó utánpótlási potenciál meglehetősen erős, az aktuális és a potenciális termékenységi értékek között húzódó szakadék miatt azonban ennek a lehetőségnek az érvényesülése a közeljövőben nem tűnik reálisnak.

A kutatók a gyermekvállalásban, illetve az annak (további vagy végleges) elmaradásában szerepet játszott tényezőkre is rákérdeztek, az alábbi eredményekkel:

• A gyermekvállalás mellett említett ösztönzők közül messzemenően kiemelkedett a megfelelő partner szerepe, amit sorrendben a lakáskörülmény, valamint a partner egészségügyi állapota követett.
• A további gyermekvállalás elmaradását illetően legtöbben (33%) a családtervezés során megfogalmazott elképzelések teljesülését jelölték meg. Az okok sorában második helyen szereplő bizonytalan jövőt már csak feleannyian jelölték meg.
• A gyermektelenek közül legtöbben a stabil párkapcsolat hiányát említették okként (ezt követte az életkorra és az anyagiakra való hivatkozás), vagyis a kapcsolat minősége nemcsak pozitív, hanem negatív értelemben is a legmeghatározóbb tényezőnek bizonyult.

Ha az ideális, a tervezett és a meglévő gyermekek számának alakulását végzettség szerint nézzük, mindhárom esetben a hasonló kutatásokból jól ismert U-alakú görbe rajzolódik ki: az átlagértékek a legkevésbé iskolázottak és a diplomások között a legmagasabbak, míg a középiskolai végzettséggel rendelkezők körében a legalacsonyabbak. Ebből a szempontból tehát számos más társadalommal, így az anyaországival is hasonló sajátosságokat mutatnak fel a határon túli magyarok.

Ami az egyes utódállamok magyarságát illeti, a hagyományosnak mondott családmodell támogatottsága Felvidéken a legalacsonyabb, s Kárpátalján a legmagasabb. A házas fiatalok aránya például egyedül Kárpátalján nem csökkent 2001 óta, míg a huszonéves korcsoportban itt a legalacsonyabb (30%) az egyedülállók aránya, szemben a többi régióban mért mintegy 45–55%-os aránnyal. A kétgyermekes családmodell támogatottsága a Felvidéken csak 45%, szemben az elszakított területek 55%-os átlagával, miközben a szlovákiai magyar fiatalok 10%-a egyetlen gyermeket sem szeretne. Az anyáknak az első gyermek születésekor betöltött életkora Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken 24–25 közé esik, Kárpátalján azonban 22. Arra a kérdésre, hogy hány éves korig vállalnának gyermeket, az egyes utódállamokban élők nagyjából azonos válaszokat adtak; ez az érték a nők esetében 37–39 év közé esik.

Ha a Kárpát-medencéről beszélünk, az egyes magyar nemzetrészek összevetése mellett az etnikumközi különbségek is érdekesek lehetnek. Kiss Tamás kolozsvári demográfus az erdélyi magyarok, románok és cigányok termékenységét összevető legújabb munkájában arra hívja fel a figyelmet, hogy a magyarokra jellemző gyermekszám-értékeknek elvileg meg kellene haladnia a románokét, hiszen országosan a falusi népesség termékenysége magasabb a városiénál, márpedig a magyarok körében a falusiak felülreprezentáltak az országos átlaghoz képest. Az értékek azonban mégsem az elvárható sorrendben alakultak, vagyis a románok termékenysége meghaladja a magyarokét. Csupán egy olyan szociológiai csoport létezik, ahol ez a sorrend fordított: a diplomásoké. Amint arra a szerző rámutat, „a felsőfokú végzettséggel rendelkezők az egyetlen olyan kategória, ahol a magyarok termékenysége egyértelműen felülmúlja a többségiekét, még ha (a megvalósított gyermekszám vonatkozásában) nem is abban a mértékben, ahogy ez a kívánt vagy ideálisnak tekintett gyermekszám vonatkozásában megmutatkozik”.

Végül – ismét a KINCS és az NPKI kutatási eredményeiből kiindulva – nézzünk meg az anyaország és a külhoni magyarság viszonylatában is egy érdekes témát, konkrétan az elszakított nemzetrészekhez tartozóknak a Köldökzsinór Programhoz, vagyis ennek a lakhelytől függetlenül elérhető új családtámogatási kedvezményhez való viszonyulását. Ami az igénylések számát illeti: csupán 2018-ban (az említett kutatás évében) csaknem tízezer újszülött után kérték ezt a típusú támogatást a külhoni magyar családok. Az igénylések kétharmada a Kárpát-medencéből, ezek 69%-a pedig Erdélyből, 15%-a a Vajdaságból, 11%-a Kárpátaljáról, 6%-a pedig a Felvidékről érkezett. (Az alacsony felvidéki arány nem az érdektelenséggel, hanem a magyar állampolgárságot igénylőknek a szlovák állam büntetőpolitikája miatti alacsony számával magyarázható.)

A kutatás során megkérdezetteknek a kétötöde hallott ezekről a támogatásokról; nemi bontásban a nők, életkor szerint a 30–39 éves korosztály, végzettség szerint pedig a diplomások voltak a tájékozottabbak. Az adatokból megállapítható, hogy az anyaországhoz való erősebb kötődés – vagyis ha a megkérdezett gyermeke már rendelkezett magyar állampolgársággal és/vagy magyar igazolvánnyal – a Köldökzsinór Program esetében is nagyobb arányú tájékozottsággal, illetve igénybevétellel járt.

Kovács Erik

Felhasznált irodalom:

Kiss Tamás et al.: A reproduktív magatartás etnikai különbségei Erdélyben. Kisebbségi Szemle, 2019, 4.4. 51-75.

Kopp Mária – Skrabski Árpád: A gyermekvállalás pszichológiai és szociális háttértényezői a magyar népesség körében. Demográfia, 2003, 46.4. 383–395.

Kopp Mária Intézet – Nemzetpolitikai Kutatóintézet: Szociológiai kutatás a külhoni magyar családok körében és a köldökzsinór program. Budapest, 2019. február, www.koppmariaintezet.hu

Papházi Tibor – Béres Orsolya – Baraté Edina – Trieb Mariann – Székely András: Párkapcsolatok és gyermekvállalás a külhoni magyar családok körében – egy reprezentatív kutatás eredményei. Kisebbségi Szemle, 2019. 3.3., 7–36.* Csak a még gyermektelen megkérdezettek körében.