Jövőépítés a fenyegető keresztényüldözés árnyékában

„Így elérkeztünk az új világ új képének alkonyán ahhoz a ponthoz,
amelyben a kereszténynek – és nemcsak neki – kötelessége a tiltakozás.”

Joseph Ratzinger bíboros, 1997

Vladimír Palko könyve, a „Jönnek az oroszlánok”, hatalmas leltára mindazon visszásságoknak, amelyek századunk elejét jellemzik. Ez a könyv azonban nemcsak figyelmeztetés, és sokkal több, mint panaszáradat. Egy egész fejezet szól azokról az ajánlásokról, amelyek a mai világ problémáinak keresztény szellemű megoldásához vezetnek. Fontos megállapítás, hogy a megoldásra nemcsak politikai téren kell törekedni. A döntő az lesz, ha az emberi szellemben és a szívekben lesz változás.

Mit kell tehát tenni? Tíz, teljességet nem igénylő tanács Vladimír Palko nyomán:

1.         Ismerjük meg az igazságot, az felszabadít

Az igazság, amivel szembe kell néznünk, az, hogy a hívő keresztényeknek ma Nyugaton nincs megfelelő politikai képviselete. Amerikában és Európában egy néhol akár már győztesnek tekinthető antropológiai forradalom zajlik. Gyökeresen átalakítja az ember természetéről és jogairól alkotott fogalmainkat, ezáltal sorra megdőlnek a csalás és a társadalom működéséhez elengedhetetlen erkölcsi alapelvek. A keresztény politikusok vagy az elvhűséget választják vagy belesimulnak az egyre jobban szekularizálódó világba. A többség az utóbbit választotta, és ez kezdetben sikeres is volt. A keresztény pártok sok helyen koalícióra kényszerültek, és eredeti elveikkel ellentétes törvényeket is megszavaztak. Többnyire ki is hagyták a nevükből a keresztény szót. Ma már e pártok tetteik alapján sem különböztethetők meg az un. centrumpártoktól, és ez arcvesztéssel és szavazatvesztéssel jár: a német, az olasz, a spanyol, portugál és a francia kereszténydemokraták mára ellenzékbe kerültek.

A kommunista egyházüldözésből kiszabadult Közép-Európa számára „a fejlett Nyugat” már nem példakép. Az a Nyugat, amelyet az ateista kommunizmussal vívott harcban még szövetségesnek látszott, – figyelmeztet Palko –  nincs többé. Másképp, de nem kevésbé ateista, mint a Kelet volt. A lenini utat nem követi, de gondolkodásában Marxra támaszkodik.

2. Tartsunk bűnbánatot

A kommunizmusban az állta meg a helyét, aki megmaradt kereszténynek, és nem félt az áldozathozataltól. Mit jelent a helytállás az antropológiai forradalom idején? Ez a forradalom az emberi gyengeségre építette sikerét, és megszüntette az erkölcsi alapokat a szexuális és a családi kapcsolatokban. Tettünk-e valamit is, hogy ez ne így legyen, vagy sodródtunk a korszellemmel?

3. Mondjuk ki az igazat

Az igazságot nem elég csak ismerni, hanem ki is kell mondani. A bibliai „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” érvényes mára is. XVI. Benedek pápa halálos komolysággal mondta, hogy olyan érzés gyötri a világot, hogy széthull a morális konszenzus, ami nélkül nem tudnak működni a jogi és a politikai struktúrák. A helyzet Római Birodalom bukásának korára emlékeztet. Ez felhívás arra, hogy a keresztény politikusok, újságírók, aktivisták nyugodtan, nem habozva igazi nevükön nevezzék a dolgokat. Mondják ki, hogy a halál kultúrája árt a társadalomnak. Hogy a kereszténység kiszorítása a közéletből új zsarnokságokhoz vezet. Hogy a társadalom így nem működhet a végtelenségig.

4. Készüljünk fel a mártíromságra

Nyugat nemcsak elfordult Istentől, de üldözi is keresztényeket. Ez ugyanazon gyökérből táplálkozik, mint a kommunizmus, de nincs kivégzés, sem kényszermunka, ezért az arénába érkező oroszlánok képe eddig metafora maradt. A katolikus, ha behódol, járhat templomba, de a keresztény értékek és a forradalom álláspontjainak ütközése pillanatában a liberálist kell választania. Az abortuszt, az eutanáziát, a homoszexuális házasságot. A liberálisok nem tűrik az ellenvéleményt, akár börtönnek is fenyegetik a politikailag nem korrekt, azaz nekik nem tetsző szavakat. Lopakodik a diktatúra.

5. Készítsünk elő érveket

Az egyik ok, amiért mind a társadalom, mind a politika dekrisztinalizálódik, az a látszat, hogy tulajdonképpen működik az ország a kereszténység és Isten nélkül is. Hogy az antropológiai forradalom lényegében nem ártalmas. Ezt gyakran maguk a keresztények is elhitték. Igaz ez? Nem. Már láthatók az antropológiai forradalom rossz gyümölcsei.

Ez a forradalom okozta a történelemben példátlanul alacsony európai termékenységét. Az európai nőknek átlag 1,5 gyermeke van. Ez az állapot már legalább két évtizede tart. A lakosság öregszik. Hogyan fogják fedezni az egészségügyi gondoskodást és a nyugdíjakat az öregeknek, ha öreg mindig több lesz és az aktív korú mindig kevesebb? Átalakul a család. Sok embernek nem lesz testvére, még unokatestvére sem. A bevándorló nem pótolja a saját gyermeket. Sok magányos öreg lesz, és nem lesz, aki gondoskodjon róluk. Ez fokozza a nyomást az eutanáziára. A 2015-ös migrációs válság jelzi, hogy a bevándorlás nem megoldás. Ha egyszer a történészek a mi korunkról írnak majd, azt mondják, hogy bolond emberek éltek benne. Nem voltak gyermekeik, de végtelenségig támogatták az abortuszt, és azt állították, hogy a házasságnak semmi köze a gyermekek nemzéséhez és neveléséhez. A forradalom sok rossz gyümölcsöt hozott, és a keresztényeknek tehát sok érvük van.

6.         Kapcsolódjunk össze, kommunikáljunk együtt, cselekedjünk közösen

A XX. század második felében az európai és az amerikai kereszténység a győztesnek látszó baloldali antropológiai forradalom hatása alá került. De itt vannak már azok is, akik ki akarnak ebből törni, és vállalják az ezzel járó konfliktusokat. Politikusok, publicisták, aktivisták. Magányosok vagy kicsiny csoportok, de olykor talán kormányok is. Helyzetük kilátástalannak látszik, nincs reményük politikai áttörésre. De jelen vannak, megpróbálkoznak a pártok értékrendjének helyrebillentésével, olykor eljutnak a nyílt szakadásig. Lényegtelen epizódisták, vagy komoly repedések jelei ők a keresztény és konzervatív pártokban? Majd az idő megmutatja. Az antropológiai forradalom globális forradalom. Ezért a politikailag elkötelezett, a vele ellentétes nézetű keresztényeknek is nemzetek fölötti szövetségeket kellene kialakítaniuk. Akár az EPP tagpártok vagy más pártok tagjai, vagy politikai funkció nélküli aktivisták. Lassan már körvonalazódnak az ilyen kapcsolatok, közös akciók és szövetkezések.

7.         Kommunikáljunk, és dolgozzunk együtt a másképp gondolkodókkal

Miért? A keresztények gondolkodása a Bibliából indul ki, és az Egyház tanítására támaszkodik. Mindkét alap az abszolút igazságot hirdeti, ezért a keresztény politikus is hajlandó feltételezni, hogy az általa elképzelt megoldások jelentik a problémákra adható egyetlen helyes választ. Erre viszont nincs semmiféle garancia. A felsőbbrendűség éreztetése, az önteltség taszítja az embereket, márpedig, hogy a világban zajló folyamatokat újra a józan ész alapján kezeljük, többségre kell jutni, és nemcsak keresztények dolgozhatnak ezért. Nagyon sok pontban lehet egyetértőkre találni még a forradalom hívei között is. Ám azok is fontosak, akikkel semmiben sem értünk egyet. Beszélnünk kell egymással, első körben azért, hogy értsük egymást. Ráadásul jöhet ránk olyan veszedelem, ami mellett az egymással való vitáink jelentősége eltörpül, és amit együtt kell elhárítanunk. Ha hatni akarunk másokra, nem vonulhatunk rejtekbe.

8.         Alkossunk kultúrát

A művészet érzéseken, érzékeléseken és az imagináción keresztül az a hangszóró, amely fölerősíti a filozófiai üzenetet. Dante, Shakespeare, a gótika, a reneszánsz, a barokk, Mozart… Ezek az európai keresztény szellem egykori uralkodásának tanúi.

A ma keresztény művészetének megújítása kihívás a keresztény művészek számára. A múlt század második felében a népművészeten kívül a keresztények három művészeti irányt láttak. Az egyik a szakrális művészet volt. Aztán itt volt a szocialista realizmus hivatalos művészete. Alkotói nem voltak tehetségtelenek. De ez az áramlat veszített a fiatal nemzedék körében, mert felszínre került üzenetének hamissága. A popkultúra volt a legerősebb, bár a kommunista rendszer bizonyos fokig igyekezett visszaszorítani. Ma már látjuk, a popkultúra üzenete túlnyomórészt olyan értékek ellen irányul, mint a család, a felelősség, a keresztény szemléletű emberi tisztesség. A modern művészet többi területe is a balliberális forradalmat szolgálja.

Még fontosabb a kultúra tágabb értelemben, például az élet kultúrája a katolikus családokban. A forradalom összevisszasága ugyanis rányomja bélyegét családjainkra, épp úgy, mint személyes életünkre. Ezért kettős feladat vár ránk. Nem húzódhatunk ki a nyílt politikai küzdelmekből, de elsősorban a családjainkban kell győzni.

9.         Legyünk szakemberek

A szabadság elnyerése után a liberálisok tudtak több szakembert küldeni kormánypozíciókba. Nincs mit csodálkozni. A keresztények, ha hűségesek voltak hitükhöz, gyakran harmad osztályú polgárok lettek, tehát nem kerültek irányító helyzetbe. Ezért nem voltak vezetői tapasztalataik sem. Ám harminc év után már nincs mit magyarázkodni. A keresztény értékeknek a közéletben való megjelenítése azzal a kockázattal jár, hogy valaki szakmai hozzáértésének hiányait is a kereszténységével pótolja, még ha a kereszténysége tulajdonképpen őszinte. Az ilyen ember „karrierista kereszténnyé” válhat, és többet árt, mint a politikai versenytársak.

10.       Ne féljetek

Ezek Szent II. János Pál pápa ismert szavai. Aki keresztényként politizált, tudja, milyen nehéz ellenállni a kor nyomásának. A kommunizmus terrorral, fegyveres erővel, titkosrendőrséggel hozta létre a nyomást. Ma ideológiával és média fölénnyel. Ennek ellenére nincs mitől félni. A kommunizmus legyőzhetetlennek tűnt, mégis bevégződött.

A mai rendszernek – akárcsak a kommunizmusnak – óriási belső ellentmondásai vannak. Nem lehet a végtelenségig szembe menni az alapösztönökkel, amik az emberek szívében vannak. Nem lehet úgy kezelni az emberi életet, mint valami anyagot. Nem lehet istent játszani. Nem lehet megvetni a családot, amelyen a társadalom mindig nyugodott. Nem lehet az embereknek mindig csak a jogairól beszélni, és elhallgatni kötelességeiket. Nem lehet szabadságnak nevezni a felelőtlenséget, a szülők ellen hangolni a gyermekeket, megvetni minden hagyományt. Nem lehet úgy tagadni az igazságot, hogy az ne vezessen irracionalitáshoz. Nem lehet állandóan támogatni az emberi gyengeségeket, hogy az ne vezessen a társadalom ellanyhulásához. Nem lehet büntetni az embereket azért, mert lelkiismeretük szerint akarnak élni. Egyszer eljön a pillanat, amikor ez már nem megy.

Hatalmas kulturális változással állunk szemben minden kontinensen, de nincs mivel megbékélnünk, és nem kell félnünk. Alázatosan, nyugodtan vívjuk harcunkat.

Surján László