Nyögvenyelősen alakult Angela Merkel utódlása mind a kancellári, mind a pártelnöki poszton. A kancellárságban ott a bökkenő, hogy csak hárompárti kormány tudott megfelelő többséghez jutni, miután a két nagy nem akarta egymással folytatni.

Zavarosabb a pártelnöki utódlás. A kijelölt utód nem vált be, lemondott, az új elnök elveszítette a parlamenti választást és lemondott, így Friedrich Merz harmadik próbálkozása úgy tűnik végül meghozza számára a pártelnöki posztot. Ez pedig magyar szempontból sem közömbös. Merz ugyanis a „konzervatív” a CDU-ban, s talán képes lesz egy az alapító atyák szelleméhez közelítő politikát folytatni. Ha pedig a CDU hiteles kereszténydemokrata irányba fordul, akkor a Fidesz számára is lenne egy hídverési lehetőség.

Persze formailag mindenképp meg kell várni, amíg a tagsági szavazást, amelyet közel kétharmaddal Merz nyert, a kongresszus megerősíti. A CDU számára egyébként a hatalomba való visszatérés nem puszta vágyállom. A jelenlegi koalíció a parlamenti mandátumokat illetően stabil, a pártok gondolkodását illetően azonban nem. Most megkötötték a maguk kompromisszumait, de a feszültség megmaradt. A magam részéről különösen a zöldek által irányított külügyminisztériumot figyelem értetlenkedve. Annalena Baerbock állítólag régebben valami olyasmit is mondott, hogy hányingere van a hazafiság szótól. Azt viszont most mondta, hogy célja a francia atomerőművek bezárása. Ebben sem szakmailag, sem politikailag nincs igaza, és azt jelzi, hogy személyében egy tájékozatlan amatőr irányítja a német külpolitikát. Ettől a koalíciónak nem kell idő előtt megbuknia, de nincs sok esélye arra, hogy sikeres kormányzás után négy év múlva is bizalmat kapjon.

Jelenleg az a helyzet, hogy Merz az előzetes felméréseknél jelentősen nagyobb arányban nyert, gyakorlatilag a CDU új elnökének tekinthető. A Népszava nálunk ugyan arról cikkezik, hogy a lakosság körében csak 35 százalékos a népszerűsége és nem képzelhető el, hogy 2025-ben kancellárjelölt legyen, de ez a fanyalgás számomra épp az új elnök kereszténydemokrata voltának hitelességét jelzi. A 35 százalék pedig jóval nagyobb, mint a párt népszerűsége. Az viszont jelenleg felmérhetetlen, hogy a német társadalom képes-e még egy értékalapú program mögé állni, vagy teljesen átjárta már a neomarxista szemlélet. Pedig a németek (és talán Európa, pontosabban az Európai Unió) jövője épp ezen áll vagy bukik.

Sok sikert, Friedrich Merz!

Surján László