Pálmai Tamás

Olvasgatok. Húsvét hétfője van. Régebb ilyenkor már javában locsoltunk és óvatosan, beosztással kortyolgattuk a köményes pálinkát. Most csendben olvasgat az ember, amíg az unokák alszanak, kihasználva e ritka pillanatot. Közben jár az agya, ugye. Sorozatban ötödik napja voltam szentmisén. Ma a nigériai atyánknak két hazájabeli kispap volt a vendége. Szegeden tanulnak. Magyarul mondták a Miatyánkot és közel két méteres szálfatermetükkel, arcukon gyereki mosollyal álltak a templom előtt mise után és meglocsoltak minden nőt, lányt. Idilli kép volt és közben keményen realista.

Ember a talpán az, aki ma el tud igazodni a teljes megbolondulás felé haladó világunkban. Erről is beszélgettünk ma Ferenc testvérrel, keményfejű székely barátommal Nagyszalonta felé. Hisz olyan dolgokról hall az ember, amiről nyilvánvaló, hogy marhaság, mégis világhatalomnyi országok veszik komolyan.

de mégis megtettem. Elolvastam egy cseppet sem baráti csapat, a Budapestről Bécsbe költözött - „menekült” - CEU (Soros úr Közép Európa Egyeteme) választási felmérését, jóslását, amely 12%-os ellenzéki győzelmet jósol, s bár ismerem elfogultságukat velünk szemben, szavahihetőségüket is így, mégis lefagytam a váteszi kinyilatkoztatásuktól.

Nem vagyok történész, csak egy laikus ebben a témában, akit viszont mindig érdekelt a történelem. Hála ezért a könyvet korán kezembe adó szüleimnek és az első történelemtanárunknak. Chicagoban született, azt regélték róla. Talán ez tette a Gheorghe Gheorghiu-Dej - Ceausescu átmenet utáni időszakban olyan izgalmassá és rejtélyessé őt. Volt valami nagystílű, valami a szó legjobb, legnemesebb értelmében vett liberális szellemiségében. Volt tartása mint tanárnak, mint aligazgatónak. Elegáns volt. Öltözködésben és jellemben egyaránt. Ami akkor nagy szó volt.

De mert ember vagyok, nem lélektelen gép, hát nem ezt mondom szenvtelenül, hogy utódaim, hanem ezt kiáltom, ordítom, kérdem tele aggódással: mi lesz veletek gyermekeim, unokáim?

Autóban ültem minap. Szólt a rádió. Éppen nem a háborúról volt szó. Igen, arról, ami éppen most zajlik és amelynek bekövetkeztét váltig tagadtam, sőt még családommal is vitára keltem. Hogy nem lesz, hogy csak riogatnak vele, hogy sokkal okosabb a vezír. Aztán bekövetkezett. Megtörtént az, amiről csak szüleink, nagyszüleink történeteiből tudunk. Nekünk még el tudták mondani. De unokáiknak, a mi gyerekeinknek már nem. Vagy nem olyan nyersen, olyan őszin-tén, mint nekünk. Vagy már olyan messzinek, meseszerűnek tűnt a „kicsiknek”, amit a nagyszülők mondogatnak.

Valójában már az elmúlt választás másnapján elkezdődött az, ami hivatalosan idén február 12-én: a választási kampány. Ha nem csengene nekünk - az Egybesült Államok és a valamiért nagyszerűnek gondolt Napnyugta Európája által kommunizmus átélésére ítélteknek és túlélőknek - nagyon pejoratívan ismerősnek, akkor revelációként mondhatnánk: ez a harc lesz a végső. De nem mondjuk. Csak gondoljuk. Abban reménykedve, hogy egyszer megérjük mi is, a velük, fekete öves posztkomcsikkal együttélésre kényszerítettek azt, amit az ősember: kihal mellőle a dinoszaurusz.

Egyre gyakrabban eszembe jut ez a gondolat. Főleg, amióta (nemrég) okos telefonom lett. De ez az idő is elég volt ehhez a következtetéshez. Persze, a legegyszerűbb módja a már emlegetett dugasz ki a dugaljból módszer lenne. Ám ez, ha hirtelen és váratlanul következik be, sokkolhatná az egész földi civilizációnkat. Ám, hogy valamit tennünk muszáj, ez egyre világosabb, mert: „A közösségi média folyamatos pörgetése és a számítógépes munkavégzés miatt az ébren töltött óráink nagy részét a képernyőt bámulva töltjük.

Sajnos idén is úgy rohan az idő, mint tavaly. Szilveszterkor azon nevettünk, hogy szépen megöregedtünk, mert alig bírtunk éjfélig fennmaradni, pedig összegyűltünk vagy hatan, hogy egymást támogassuk ebben a nehéz feladatban. Végül sikerült a maradékhoni és az erdélyi éjfélt is megünnepelni, de mire felocsúdtunk volna már el is telt bő két hét az évből.

Szeretek főzőcskézni. Kreatív dolognak tartom és számomra pihentető is, mert amíg a konyhában ténykedek, nem gondolok semmire, szellőzik az agyam, vagy a Kossuthot hallgatom. Néha vannak egész tartalmas műsorok.