Saját biztosuk árulta el a nemzeti kisebbségeket

Vera Jourová európai uniós biztos egyetlen tollvonással keresztülhúzta a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést (Minority SafePack).

  • Hiába tartozik 50 millió uniós polgár valamely nemzeti vagy nyelvi kisebbséghez.
  • Hiába kérte Brüsszelt több mint 1.100.000 uniós polgár, hogy védje jobban a nemzeti kisebbségeket.
  • Hiába lett meg a szükséges mennyiségű aláírás az előírt 7 helyett 11 tagállamban.

Ugyanarról az európai biztosról van szó, aki a nyílt társadalom feltétlen híveként minősíthetetlen és politikailag vállalhatatlan kijelentéseket tett Magyarországról. Aki demokratikusan megválasztott kormányokat oktat ki folyamatosan demokráciából – kivéve persze, ha a saját elvbarátairól van szó.

Ugyanaz az európai biztos, aki vehemensen kiáll minden létező szexuális kisebbség és bevándorló csoport jogkövetelései mellett, láthatóan tudomást sem vesz a – szintén az ő portfóliójába tartozó – őshonos nemzeti kisebbségekről. Mindez sok mindent elmond az EU „kormányának” demokráciafelfogásáról és a névleg független intézményeiben uralkodó kettős mércéről.

Nekünk, magyaroknak a legfájóbb talán annak a Donáth Annának a szerepe, aki – mint kiderült – forródróton jelent Vera Jourovának, ha Magyarországot kell „jogállamilag” elítélni, és akinek pártja, a Momentum a szomszéd országokban is folyamatosan a magyar pártok ellen kampányol.

A legcinikusabb az egészben pedig az, hogy Jourová úgynevezett „indoklásában” arra hivatkozik, hogy nincs hatásköre az ügyben eljárni, mivel azt a tagállamok szintjén szabályozzák. Ezek szerint az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelme – ellentétben például a szexuális kisebbségek vagy a bevándorlók jogainak védelmével, sőt kiterjesztésével – nem tartozik az „európai értékek” és/vagy a „jogállamiság” kategóriájába. Emlékeztetőül: az európai liberálisok (amely pártcsaládhoz Jourová is tartozik) éppen ezek nevében támadják folyamatosan Magyarországot – ahol egyébként a nemzeti kisebbségek jogvédelme és anyagi támogatása valóban példa értékű.

A napnál is világosabb tehát, hogy a saját biztosuk árulta el az őshonos nemzeti kisebbségeket, és ezzel – véleményünk szerint – az Európai Unió alapeszményét. Ne feledjük, hogy még az Európai Parlament is 3/4-es többséggel támogatta a kezdeményezést! Innentől nem az a kérdés, hogy a Minority SafePack-nek van-e létjogosultsága, hanem inkább az, hogy az Európai Unió meddig tűri meg soraiban a saját sírásóit.

 

Mohay Kristóf