Surján László

Fogadj szívedbe!

Fogadj szívedbe egy Kárpát-medencei települést! Ezt javasolta a Charta XXI Egyesület Böjte Csaba, Grezsa István, Herczku Ágnes, Szili Katalin és Szvorák Katalin védnökségével még tavaly decemberben. A felhívás nem maradt pusztában kiáltó szó.

Most nyolc hónappal később a Kárpát-medence településeinek közel 15 százalékát már valaki kiválasztotta. A választás meglepően egyenletes, a térképünkön, amelyen a foglalt településeket egy-egy „gombostű” jelzi, fehér foltok alig vannak.

Kalazanci Szent József

A szentek példaképek. Kihívások számunkra: Ha mások meg tudták tenni, te miért ne tudnád? (Szent Ágoston) Van ugyan némi túlzó önbizalom ebben a kijelentésben, de a mondás erkölcsi kérdésekről szól, nem testi vagy szellemi képességekről. Kalazancius azt mondaná: magát csapja be, aki nem tudom-ot mond a nem akarom helyett.

Szent Istvánról pátosztalanul

Száz éve még nem volt szokás, hogy az újságok ünnepi számot adjanak ki Szent István napjára. A Pesti Hírlap (PH) mindazonáltal írt egy vezércikket. A Népszava és a Pesti Napló nem fárasztotta magát ilyesmivel. A Budapesti Hírlap sem.

Nézzük hát a PH száz éves üzenetét. (Mai helyesírással)

„Szent István politikai koncepciójának két cselekvő gondolat képezi az alapját. Egy az, hogy felvette a keresztény hitet és népét is megkeresztelte. A másik az, hogy nem a keleti vallást fogadta el, hanem a római katolikust.

Légy váltóőr!

A hírfogyasztó ember egyre többször találkozik rémisztő gender információkkal. A kormánykritikusok ezeket nem hiszik el, megjelenésüket a Nyugat lejáratásának és a választási küzdelem részének tartják. Felháborodnak, hogy a sajtó túloz, feleslegesen kelt riadalmat, célja, hogy a választó Orbán Viktorban lássa a nemlétező bajtól a megmentőt.

A kikötött komp mozgása

Hosszan írok, mert nincs időm. Állítólag Goethe egyik levele kezdődik így. Aktualizálva a paradoxont: sok mindenről kellene írni, hát nem írok semmiről sem. Azaz egy gondolatot mégis megpróbálok kifejteni. Ahogy közelednek a választások, egyre több vád tűnik fel az interneten és az ellenzéki megszólalók kijelentéseiben, legyenek akár politikusok, akár média munkások. Ezek egyike: „Orbán szembefordult a rendszerváltozás eszméivel és céljaival”.

Surján László: Mire képes a magyar?

A trianoni békediktátum ratifikációja külföldön címmel fontos tanulmánykötetet jelentetett meg a Magyarságkutató Intézet. A szerkesztők: Illik Péter és Vizi László Tamás, nagyszerű munkát végeztek, nemkülönben az egyes tanulmányok szerzői. A kötet ismertetésére most nem vállalkozom, de jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárból töltse le és olvassa el.