Mennybemenetel

Gyerekkoromban Áldozócsütörtöknek mondták, és azt képzeltem, hogy az elsőáldozások napja. A Mennybemenetel az Olajfák hegyének bethániai oldalán történt (Lk 24, 50). Az itt álló templomot a hagyomány szerint Szent Ilona emeltette, nyilván egy régebbinek helyén. A régiek tudni vélték, hogy Jézus pontosan honnan emelkedett a mennybe. Erről a franciskánus Kiss István szemtanúként így írt 1767-ben: A […]

Surján László: Ez nem parlament

Miután az egyesült ellenzék lényegében megbukott, másképp fogalmazva: a kormánypártok kiütéses győzelmet arattak, egyre többen fogalmazzák meg, hogy másképp, lényegesen nyugodtabban kellene vívni a politikai harcokat. Nemcsak az oroszok által indított háború végét szeretnénk látni, hanem a belpolitikai békét vagy legalább kulturált vetélkedést. Egyetértek ezzel a vággyal, magam is érzem. De kettőn áll a vásár. […]

Ébresztő

Az angol nyelv uralmának egyik folyományaként általánossá vált az angol szakkifejezések fordítás nélküli átvétele a más nyelvű írásokban, sőt a közbeszédben is. Mintha egyfajta provincializmus lenne a nemzetközileg elterjedt szavak lefordítása. Ezáltal az angol anyanyelvűek a többieknél előnyösebb helyzetbe kerültek: a szakkifejezések mögött nekik felsejlik egy a jelenség lényegéhez tartozó tartalom, amit a többiek nem […]

Pálmai Tamás: A legek ura

Doktor, azért hívom, hogy ha egyszer lesz rá ideje, írjon a békési dolgozni akaró cigányokról – mondta nemrég egy békési magyar vállalkozó, akinek egyik cégében szinte csak romák dolgoznak, és teljesen meg van velük elégedve. Azt mondja róluk, hogy nem hiányoznak, pontosak, tiszták, külön munkára, akár hét végén is első szóra jönnek, megbízhatóak. Erről magam […]

A Civilek Pártja és egyéb állatfajták

Márki-Zay Péter ex-miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy megalapítja a civilek pártját. Ennyi erővel vezethetné a civil katonákat, a diploma nélküli diplomásokat (momentumosok előnyben) vagy akár az édes citromokat is. Politikai értelemben civil az, aki nem politikus. Ettől persze még érdekelhetik a közügyek, kapcsolatba léphet profi politikusokkal – de ő maga nem vállal politikai (kivált pártpolitikai) szerepet. Vagy […]

A romániai népszámlálás meghatározza az erdélyi magyarság elkövetkező 10 évét!

A jelenleg zajló romániai népszámlálás meghatározza az erdélyi magyarság elkövetkező 10 évét! E hét vasárnap éjfélig lehet kitölteni online a népszámlálási kérdőívet. Nyelvhasználati és kisebbségi jogok, oktatási és kulturális intézmények állami támogatása, egyházak finanszírozása, pénzügyi támogatások mind olyan területek, amelyek a népszámlálás eredményétől is függenek. Bővebb információ, online segítség itt található: https://www.nepszamlalas.ro/ Éljünk a lehetőséggel! Forrás: […]

Pezsgőbontás után: (majdnem) minden a régiben

Aligha van érdektelenebb, sőt ellenszenvesebb dolog a választások utáni közvélemény-kutatásnál. Mintha csak Hosszú Katinka edzésidejét tanulmányoznánk a riói olimpiát követően. Emberi természetünkhöz tartozik ugyanis, hogy a győzelem után szeretünk hátradőlni, vereség esetén pedig félrevonulni. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy egy választás sosem csak a parlamenti és kormányzati arányokról, vagyis a puszta hatalmi viszonyokról szól. […]

Rekordösszegű magyar segítség Ukrajnának

Jelen sorok írásakor már a 700 ezret közelíti az Ukrajnából érkezett menekültek száma. A háború, illetve háborús fenyegetés elől hozzánk érkezők áradata, s az arra adott humanitárius válasz már hónapok óta kiemelt híranyag a hazai médiában. De mi a helyzet a határ túloldalára eljuttatott segítséggel? Mint ismert, a magyar kormány – Híd Kárpátaljáért elnevezéssel – […]

Pálmai Tamás: A jó pásztor

„Nyelvében él a nemzet” – ezt a mondatot először Széchenyi István mondta. Majd Kodály Zoltán pár évvel később úgy fogalmazott: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” A magyar kultúrát pedig csak magyarul lehet megérteni és csak magyarul lehet továbbadni. Ha ez nem […]

Hírlevél