26. Keresztény Civil Fórum – Videók!

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) hagyományos, immár 26. alkalommal megrendezett Keresztény Civil Fórumán Strommer Pál levezető elnök (a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke) és Harrach Péter, az MKDSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az utóbbi szerint egy ilyen tanácskozás pillanatfelvételt tud készíteni a magyar világról, a vidéki emberek életéről, lehetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy az ember része ennek a […]
Tétova köszöntő a fogyatékos emberek világnapjára

A fogyatékosság világnapja alkalmából új keletű fogyatékosként elgondolkodtam rajta, hogy mit is kellene/lehetne kezdenem ezzel az egésszel. Hogy a tisztelt olvasót egy kicsit képbe helyezzük: e cikk írója kisgyerek kora óta dadog. A súlyosabb beszédhibákkal, -nehézségekkel élő érintettek (idetartozik például a dadogás mellett az agyi sérülések után fellépő afázia is) jövőre már beszédfogyatékosságnak fog számítani, […]
Kitöltsem? Ne töltsem?

Ismét eljött a konzultáció ideje. Konzultálunk hát nemzetileg, vállalva, hogy akik nem akarnak ebben részt venni, azzal vádolnak majd, hogy ezzel kizárjuk őket a nemzetből. Szó sincs róla. A konzultáció épp azért nemzeti, mert elveinek feladása nélkül a kérdések jó részére akár igennel válaszolhat a szociládemokrata, a liberális vagy a zöld nézeteket valló honfitársunk is. […]
Kiengesztelődés és párbeszéd a Kárpát-medencében

Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása 2013. november 24-én jelent meg. Szegeden tudományos konferencián emlékeztek meg az évfordulóról. Itt hangzott el Gájer László előadása A magyar egyház előtt álló út az Evangelii gaudium tükrében címmel, amelyet a Magyar Kurír teljes terjedelmében közölt. A főbb csomópontok: az emlékezet gyógyulása, a párbeszéd, az együttélés lehetősége, a tér birtoklásának elengedése és az […]
26. Keresztény Civil Fórum – Élhető vidék

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) hagyományos, immár 26. alkalommal megrendezett Keresztény Civil Fórumán Strommer Pál levezető elnök (a Magyar Piarista Diákszövetség elnöke) és Harrach Péter, az MKDSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket. Harrach Péter szerint egy ilyen tanácskozás pillanatfelvételt tud készíteni a magyar világról, a vidéki emberek életéről, lehetőségeiről. Hangsúlyozta, hogy az ember része ennek a […]
Ismét

Vannak dolgok, amelyek óhatatlanul megtörténnek. Egyszerűen az életünk velejárói. Elkerülhetetlenek. Ilyen a létezésünk végessége is. Mely tény ismét és ismét eszünkbe jut egy-egy temetéskor. Annak idején, 1956 őszén „Pipás” Sebestyén, Nagyborosnyó polgármestere kivitte a falu temetőjébe a diplomáján még meg sem száradt tintájú új körzeti orvost, apámat, rámutatott egy üres parcellára és így szólt: „Ez […]
Hogy is lesz?

A Komáromi Lapok 1920. július 3-án a címlapon közölte a fiatal bencés szerzetes, Dr. Szonyogh Xav. Ferenc rövid írását. A szerző egy Nagy-Magyarország térképből indult ki, ami köré az „így volt—így lesz“ szavakat írták. A képet látva az emberek kételkedve vagy vágyakozva az kérdezték: Mikor? Egy hónappal Trianon után ez teljesen érthető, mégis Szunyogh dr. […]
Vigyázó szemetek Bulgáriára vessétek

Nem árt, ha az embernek vannak példaképei. Egy jó példa követése felemeli, akár hőssé is teheti az embert. Ilyen példakép lehetne például Willy Brandt német kancellár, aki 1974-ben lemondott, mert titkáráról kiderültek a kommunista NDK-val való kapcsolatai. Brandt teljesen ártatlan volt az ügyben, de azt mondta, hogy Németország kancellárjára gyanú árnyéka sem vetülhet. Lehet, hogy […]
A magyar futball feltámadása (és Marco Rossi)

Tény: a magyar válogatott csoportelsőként, veretlenül jutott ki a jövő évi Európa-bajnokságra.Szubjektív: szívből örülünk ennek, hidegen hagy, vagy netán kifejezetten bosszant. Bár nem ismerek ezzel kapcsolatban reprezentatív felmérést, el tudom képzelni, hogy a magyar válogatottat többen támogatják, mint a jobboldalt, illetve a kormánypártokat. Mert ha van nemzeti ügy, akkor ez az, vagy legalábbis az kellene, […]