Az út menti keresztek országa

Havas Krisztus-kereszt az erdőn,
Holdas, nagy, téli éjszakában:
Régi emlék. Csörgős szánkóval
Valamikor én arra jártam
Holdas, nagy, téli éjszakában.

(Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn)
 

A kormány támogatásával folytathatják a nemzetiségi önkormányzatok az út menti keresztek állítását vagy felújítását” – közölte nemrég Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Nagybörzsönyben. De mit is üzennek korunk emberének a vidéki tájképet ma is meghatározó keresztek?

Bárhová utazunk a Kárpát-medencében, a településhatárokhoz közeledve mindenütt feltűnnek az országutak szélén álló, a megfeszített Krisztust ábrázoló keresztek, sokszor friss virágcsokorral díszítve. A látvány annyira hozzátartozik a vidéki országképhez, mint a falusi víztornyok vagy a barokk templomok. Történetükről, jelentésükről épp ezért gyakorlatilag semmit nem tud az átlagos átutazó. Látványuk életünk mindennapos része, ezért nem foglalkozunk különösebben velük.

Pedig az út menti keresztek állítása, ha nem is hungarikum, de – legalábbis ilyen mennyiségben – tipikus hazai sajátosság. Vojtkó Ferenc filmrendező, aki 2014-ben ismeretterjesztő sorozatban dolgozta fel a témát, egy interjúban így fogalmazott:

A világon a legdélebbi keresztet magyarok készíttették Ausztráliában: Melbourne-től 200 kilométerre, a Yarra Nemzeti Parkban egy magyar cserkésztábornál fiatornyos kis kápolna van, s az út mellett egy kereszt áll magyar felirattal. Fatimában a keresztúton végigmenve az első stációnál kiderül, hogy a szülőföldjéről elkergetett, s ma már a világban szétszóratott diaszpóra építtetett keresztutat, melynek a végén Szent István-kápolna várja a zarándokot. Lurdes-ban a IX. stáción piros-fehér-zöld zászló lobog. Mária országa vagyunk, ahogy mondják, de ez nem csupán egy jelmondat 1038 környékéről, hanem ma is eleven valóság. A ’90-es években, a rendszerváltozást követően számtalan keresztet állítottak. Amikor megépült az M3-as autópálya a kereszt hamarabb volt kész, mint a benzinkút.

A Katolikus Lexikon szerint az út menti kereszteknek kettős funkciója van: egyrészt az egyes tájegységek – falu, tanya, birtok – határait jelzi, s így segít a tájékozódásban, másrészt lelki eligazodást is szolgál: imádságra vagy legalább egy keresztvetésre készteti az arra járót. Maga a keresztállítás általános katolikus szokás; Ausztriában például jellemzően a hegytetőkre állítanak feszületeket, aminek éppúgy megvan a maga szimbolikus jelentése, mint a határvidékekre épített hazai változatoknak. Nálunk – mivel a 20. század urbanizációs folyamatai számos falut beolvasztottak a legközelebbi vonzáscentrumba – a faluszélek mellett immár a külvárosokban, adott esetben akár a panellakótelepek közepén sem ritka látvány egy-egy ott maradt kőfeszület.

Az út menti keresztállítás hagyományának keletkezéséről nincsenek pontos adataink, azonban – amint arra a Magyar Néprajzi Lexikon szócikke felhívja a figyelmet – a Sopron határán felállított (ma már egy helyi lakóparknak is nevet adó) ún. Pihenőkereszt még a román korból származik, míg a szintén Sopronban található, gótikus Pék-kereszt a 15. század végéből való. A szokás tehát igazoltan a középkorig nyúlik vissza. Abban, hogy az ekkor épült feszületek száma ilyen kevés, minden bizonnyal a török hódításhoz kapcsolódó, illetve a reformáció kép- és szoborellenességére visszavezethető műemlékpusztulások is közrejátszanak.

A keresztállítások a barokk korszakban, a katolikus megújulás idején kaptak új lendületet: ezek a feszületek többnyire helyi jezsuita népmissziók emlékét őrzik, ezért missziós kereszteknek is nevezik őket. A legtöbb út menti feszületet azonban nem ekkor, hanem 1850 és 1930 között építették, s többnyire egyének, családok vagy helyi közösségek voltak a kezdeményezők, az egyház csupán felszentelte és megáldotta őket. A feszületállítási szándékok mögött a legkülönfélébb okok álltak: egyéni fogadalom, vezeklési szándék, közösségi hitbuzgalom, vagy a természeti csapások és betegségek elleni védelem reménye (bár az utóbbi esetben feszületek helyett többnyire inkább védőszentek szobrait állították ki, főleg a 18. században). Az út menti keresztek sajátos típusát képezik a halálos kimenetelű országúti balesetek helyszínén emelt, az elhunytra emlékező virágcsokorral díszített egyszerű fakeresztek, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a szerencsétlenségek színhelyének ily módon történő megjelölése nem korunk találmánya.

Mindemellett alapanyag és stílus szerint is megkülönböztethetjük az út menti kereszteket. A feszületek többségét kőből vagy fából faragják, de jól ismertek a bádogból készített ún. pléh Krisztusok is. Bármelyik anyagból is készüljön a kereszt, számos művészi színvonalú alkotással találkozhatunk a Kárpát-medencében. A 19. század második felében készített palóc kereszteket, kiskunsági „rokonaikkal” egyetemben, a domború, faragott motívumok gazdagsága, igényes kivitelezése, összességében igen magas népművészeti értéke jellemzi. Igényes festészeti megoldásokat és csipkézéseket láthatnk a Szolnok környéki bádogkereszteken is. A pléhfeszületek egyébként a Székelyföldön is igen gyakoriak. Vojtkó Ferenc rendező a fentebb idézett interjúban elmondta, hogy Baranyában például kékek a keresztek – a helyi sváboknak egyébként a házuk is ilyen színű –, ami a mennyet, a mindenséget szimbolizálja.

Az út menti keresztek a szentelést követően sokszor rendszeres egyházi ünnepek (pl. körmenetek) vagy falusi búcsúk helyszíneként szolgálják tovább a helyi közösséget. A Katolikus Lexikonból azt is megtudhatjuk, hogy a földrajzilag elszigetelt Szeged-környéki tanyák lakóinak – akik vasárnaponként ritkán vehettek részt a templomi szertartásokon – a feszületeknél tartották a szentmisét.

Ahány út, annyi szokás” – mondhatnánk az ismert szólás parafrázisaként. Az út menti keresztek sokféleségükben is összekötötik egymással a Kárpát-medence népeit. Az a tény, hogy a magyar állam a nemzetiségek pénzügyi támogatása során – egyebek mellett – épp a feszületek felújítására biztosított jelentős, pályázatonként akár hárommillió forintot is elérő anyagi forrást, egyértelműen igazolja a politikai szféra azonosulását ezzel az üzenettel.

Miközben Nyugat-Európában megkezdődött a keresztény templomok lerombolásának, illetve deszakralizálásának a szomorú korszaka, hazánkban a nemzetiségi önkormányzatok néhány év alatt 110 út menti keresztet állítottak vagy újítottak fel. És ez a szám a következő években valószínűleg megsokszorozódik majd.

 

Kowalsky József