Pálmai Tamás: Nevek

Hol a szivárványos, Feri?
Minap tartotta évértékelő beszédét Gy. (gyé, mint gyáva, gyenge, gyötrelmes lelkű, gyiloklesős hajlamú, gyalázatos, stb.) Ferenc, aki most épp oltás-semleges pozíciót vett fel az eddig otrombán és egyben sunyin oltás ellenes helyett. Szerintem ő is érzi, hogy Kínához közelítenie szükséges, hiszen kicsiny földrészünk nagyipara sem elég - már a Nagy Keleti Baráti Ország Végtelen Mennyiséget Gyártani Képes - gazdasága is kell ahhoz, hogy harapós mosolyú pojácánknak elég köpenyege legyen. A régieket addig forgatta, hogy már minden oldalát ismerjük. Vadonatúj kelletik. Nem tudom, nem tévedtem-e, amikor a gyötrelmes lelkű kifejezést használtam vele kapcsolatban, mert, ugye, ezzel azt feltételeztem, hogy van neki ilyen. Amiben kételkedem. Azt hiszem, sem neki, sem társainak, az Konc Visszaszerzése Reményében Kétségbeesetten Egybesült Megváltó Ellenformáció vezérecskéinek sincs. Nekik a nekünk rossz a jó, mert akkor lehet szidni a kormányt és főként annak Főormányosát. Úgyis, az Egymásban Oldódó Nemzetlen Államok Európájában már bakfitty nemzetnek lenni, nem trendi e módi, ott snassz, ha valaki magyar, vagy tudja, hogy fiú-e vagy leány. Az lesz az igazi, ha már mindenkit - masszává „felmigrált” embertömeget - át tudnak taszigálni a szivárvány alatt és „mássá” lesz, mint volt. Ám a mássá válás után könnyen jöhet a kijózanító másnaposság, s akkor kereshetik azt a kutyát, amelyik a szőrét adná a gyógyításhoz. Egyszer volt Budán ilyen vásár! Azóta is kevés a bőr a nemességhez és a szőr a kurációhoz. S a nagy váltogatásban könnyen úgy járhatunk, mint a pasas, aki elment az orvoshoz, aki leültette és megkérdezte: mi a panasza, kedves uram. Az meg felcsattant, mondván, kikéri magának, ő hölgy! A doktorunk nyelt egyet és a továbbiakban ekként viszonyult a pácienshez, akit - a szükséges tennivalók elvégzése - után visszarendelt ellenőrzésre és a leletek megbeszélésére. Csereberésünk vissza is ment hozzá, a doktor úr meg közölte vele: kedves hölgyem, önnek sajnos hererákja van! Kellemetlen. Vagy - pestiesen - sz.. ügy. De kellemetlen volt látni annus (latinul az év, ejtsd ánusz) értékelőnk mögött a lobogókat is. A kék EU-s még elment, még talált úgy-ahogy hozzá, de a magyar zászlónk nagyon restellte, hogy odapakolták. A kékes mellé a szivárványos jobban illett volna, s akkor olyan demokratikus lehetett volna a koalíciója, mint ma az Egyesült Államok, hol a zászlókon az ötven éjszakai csillag mellett megjelent a választási vihar utáni csalóka szivárvány is, nemhiába járt ott anno drága jó Tamási Áronunk. Hagyott nekik kicsinyke székely csalafintaságot mikor hazajött, mert ő tudta, hogy miért vagyunk e világon. Sajnos, sokan nem tudják, csak beállnak az arckönyv szájalói közé, és nem veszik észre, hogy ugyanazt a mérhetetlen kárt okozó mantrát szajkózzák, mint jeles ellenzékünk, mikor megállíthatatlanul, selejtes imamalomként mormolják, harsogják, susogják, hogy nincs vírus, nincs járvány, nem kell oltás, csak amerikai vagy nyugati oltás kell, stb, stb, stb. Pedig az Áronoktól lehetne tanulni. Hiszen szerethetnénk hitünket úgy, mint Márton Áron tette, anyanyelvünket meg, mint az előbb emlegetett Tamási Áron és hazánkat, s annak szabadságát pedig, mint jó Gábor Áronunk egykoron. A Ferencet meg - ha okulni akarunk - hagyjuk Assisire, esetleg Xavérire.