Pálmai Tamás: Alagút és fény

Barátommal beszéltem minap. Amióta vírus van, csak „nyugdíjas munkahelyére” sétál át naponta, emberrel - a családján kívül - nem találkozik. Szigorú szabály-követésének, óvatosságának hála eddig megúszta a bajt és most már reménykedünk, hogy az oltásig is eljutunk malőr nélkül. Egy dolog azonban megdöbbentett abból, amit mondott: „Komám, lassan keresnem kell a szavakat, ha ez így megy, elfelejtek beszélni.” Kicsit gondolkodva rájöttem, hogy igaza van. Bár nejemmel orvosként dolgozunk, s így nap, mint nap sok emberrel beszélünk, mégis, mi is lassan belefásulunk ebbe az elzártságba, hisz munka után magunkra csukjuk az ajtót és ezzel vége a társadalmi életnek. Egyszóval nagyon hiányoznak a barátok, a rendezvények. Épp a héten kellet volna levonnunk a január 30-i KÉSZ bál tanulságait… Van azonban vigasztaló is ebben a cudar 2020-21-ben, mely olyan, mintha egy sötét alagútja volna életünknek. Van, mert talán már sejlik a végén a fény, hisz épp ma, e cikk írásának napján értesítettek, hogy elkezdhetjük Békésen is az oltást. A közvetlenül 1922 után születettekkel indítottuk az akciót, és kivétel nélkül mindenki repesve örült a jó hírnek, élén az örök fiatal 92 esztendős kedves hölgybetegemmel. Vigasztaló a helyzet azért is, mert hála a kormány előre-látásának elkerültük azt a helyzetet, amiben most - a karácsony és szilveszteri nyitás miatt - Portugália van, ahol tombol a járvány, és a mentőautók sorban állnak a kórházak előtt és várják, hogy ürüljön egy ágy, hová a betegüket letehetik egy olyan helyére, aki már meggyógyult, vagy elhunyt. Jó az is, hogy a már tudományos folyóiratokban is visszaigazolták az orosz „Szputnyik” 92%-os hatékonyságát és már meg is érkezett belőle az első szállítmány. Kis csodák is vidámítják napjainkat, hisz a sport által Békéshez is kötődő Aradszki András, KDNP-s országgyűlési képviselő 50 nap intenzív osztályos lélegeztetés után felébredt és gyógyul. És üzen az ágyáról, ahol most tanul fordulni jobbra-balra, lélegezni, és reménykedik, hogy egyszer majd ülni, állni és járni is tud majd. Üzeni: „Mindenki oltassa be magát, és tartsa be a szabályokat, mert ez a vírus az ember háta mögé megy, és egyszerűen leüti, mint egy bandita!” Gyógyulását három dolognak tulajdonítja: az orvosi hozzáértésnek, a jó fizikai állapotának, s a rengeteg együttérzésnek, az imaláncnak, amit érte szervezett családja, barátai. „A Jóisten szeretete és kegyelme kellett ahhoz, hogy el tudjuk kerülni a legrosszabbat, éreztem az emberek segítő erejét. Felfoghatatlan, hogy mennyi jókívánságot, szeretetet kaptam. Megváltozott az életszemléletem: türelmesebb leszek, ha kimegyek innen. Erre tanítanak az ilyen súlyos helyzetek.”  Optimista Guller Zoltán nyilatkozata is, aki a már emlegetett „majd a kanyarban előzünk” szlogent emlegetve beszélt a turizmusban dolgozók rettenetes évéről, de kitartásáról és elszántságáról is, akik alig várják a startot, hogy újraépíthessék magukat és hozzák az annyira kellő jövedelmet a nemzetgazdaság számára. E szép, jövőt építendő dolgok mellett figyelnünk kell azonban a szennyvíz-mintákra, tartanunk kell magunkat - ha még oly keserves is - a szigorú közegészségügyi szabályokhoz, hogy a harmadik hullámot, a mutánsok dühöngését elkerüljük. És tanítsuk meg fiataljainknak, hogy soha nem törhetünk politikai babérok felé nemzetünk kárára, mint teszi azt a mai ellenzék, Istent, embert nem kímélve, bajos helyzetünkkel visszaélve. S mint teszik az eddig büntetlen vírus és oltástagadók is. De mutassuk meg nekik a jót is: a székely indíttatású, anyaországi segítséggel elért európai aláírásgyűjtés sikerét, a frissen jelölt magyar prefektusok, alprefektusok hordozta reménységet Erdélyben. Gyűrjük fel a karunkon az inget: előbb oltásra, majd munkára! Tavasz jön és fény!